Danger Love 8. Chapter

Soomin~


Unottan nézek kifele a fejemből, miközben arra várok, hogy rám aggassák az utolsó ruhadarabokat és elkészítsék a sminkemet.
- Még mindig nem vágom, hogy miért kell nekem is elmennem erre a szarra... - sandítok Soyun felé, aki már szinte teljesen kész van és a kocsit intézi.
- Mert amint betöltöd a tizennyolcat, te is társtulaj leszel. Emlékszel, hogy ezt akarta anya, nem?
- Ja... - sóhajtom és megvakarom az orrom.
A sminkes csajszi letérdel előttem és halkan siránkozik.
- Bocs, viszketett... - húzom meg a vállam, ezzel beleállítva egy gombostűt a bőrömbe. - Auu! Szedjétek ki!!
Egyszerre hárman ugranak érte és aztán azon vitatkoznak, hogy mi legyen, ha vérzik. Nyomkodják egy kicsit, aztán mivel nem ered meg a vérem, békén hagyják.
- Kész vagyunk már? - hisztizek elhúzottan, amire egy dobozkát nyomnak az orrom alá. Sóhajtva kihúzom magam és a nyakamba akasztanak egy vékony nyakláncot.
Nagy nehezen végre kész lesznek és kisegítenek az ajtón. Soyun eltűnik néhány pillanatra, de aztán Jaejoongal és Jinnel tér vissza. Fintorogva fogom össze a ruhám, hogy ne legyen koszos a földtől.
- Hol a kocsi? - didergek. - Befagy a seggem...
- Mindjárt itt lesz, ne türelmetlenkedj... - igazítja meg magán a ruhát Soyun.
Felsóhajtok és próbálok megállni a magassarkúmban. Óráknak tűnik az a két perc amit le kell szenvednem ott. És még csak nem is kezdődött a bál.
Kicsit elkalandozhatok végre Namjoon felé...
Vajon mit csinálhat most? Hm... Szombat vagy, szóval tuti, hogy buliban van... Mázlista! Én meg szívom a sok nyanya meg tata közt mint amikor össze akartak hozni azzal a Suga gyerekkel...
- Soomin! Hahó, itt a maszkod... - nyomja a kezembe Soyun az emlegetett tárgyat. Hatalmas szemekkel nézek rá, aztán leesik, hogy mit is kellene vele csinálnom.
Gyorsan felkötöm és a fiúkon átmászva menekülök a limuzinból.
Szinte teljesen hidegen hagy a dekoráció, néha a fotók miatt csatlakozok a kis családi körhöz, de amúgy a nagyja időmet az asztaloknál töltöm az egyik jó barátommal, az alkohollal.
- Hozhatok esetleg még egy pezsgőt kisasszony? - veszi át tőlem a pincér a poharam.
- Nem köszönöm... - sóhajtok fel és elvonulok onnan.
U-N-A-T-K-O-Z-O-K!!! Mit tudnék csinálni egy ilyen helyen? A zene maximum élőzenés keringő, de az is csak valami avatás után lesz, és nem tudom hogy kell, az alkohol hígított, így tuti, hogy nem segít sokat.
Mondaná az ember, hogy keressek velem egykorúakat... De mit csesszek, ha azok mind pincérek vagy a bátyám? Inkább csak idősek meg komoly cégvezetők vannak...
Sokkal szívesebben ráznám magam a disco-ban Namjoonnal, mint, hogy itt bájologjak olyanokkal, akiket nem is ismerek.
Hirtelen felcsendült a zene.
Szóval megvolt a beszéd Soyun részéről. Ilyenkor megköszöni a részvétet és az adományokat, aztán elmondja, hogy melyik szolgálatnak fogja adományozni. Lassan visszasétálok a társalgó asztalokhoz, ahonnan tökéletesen rálátni a parkettre.
Soyun és Jin keringőzik... Hm... A nővérem és a bátyám... Fura ezt így kimondani. Valahogy jól esik. Mosolyogva nézem, ahogy Jin kicsit ügyetlenül lépeget Soyun hosszú vékony és elegáns lábai mellett.
- Szolgálhatok valamivel hölgyem? - kérdezi tőlem egy nagyon ismerős hang.
- Igen kérem, egy pohár pezsgő... - nézek továbbra is mosolyogva Namjoonra. Namjoonra?! - t... - fejezem be leesett állal.
- Kiskorúaknak nem lenne szabad szeszes italt felszolgálnunk, de mint egy ilyen jeles esemény egyik szervezőjének, meg merem kockáztatni, hogy hozok. Pillanat türelmét kérem. - mosolyog kedvesen.
MOST MI VAN?! Namjoon udvariasan beszél, kedves hangnemben, a haja el van nyalva és úgy néz ki mint egy retard pingvin... Úr Isten Soomin... Többet nem iszol ma már...
Elém nyújtja a tálcáját és én halványan mosolyogva veszem le róla a kristályos poharat.
- N-Namjoon? - kérdezem félve, mintha bánthatna. Egy próbát megér... Ha ő az, akkor én sikítva rohanok haza, de ha nem, akkor is, mert unom ezt a szart és már haluzok is...
- Igen hölgyem? - húzza el halvány vigyorra a száját.
- Semmi... - motyogom magam elé és egy gyors mozdulattal lehúzom a savanykás és maró italt. - Vagyis... De igen...
- Parancsol?
- Te itt dolgozol? - sandítok fel a colos szemeibe.
- Mint láthatja igen. Egyéb kérdés?
- Nem lehetne, hogy normálisan beszélsz? - csattanok fel.
- Kérem kisasszony, dolgoznom kell... - néz körbe gyorsan aztán a fülembe súg valamit. - Öt perc múlva legyél a mosdónál... Ott várlak...
Tágra nyílt szemekkel nézem magam elé, és a szemem sarkából látom, ahogy visszaviszi a poharat.
Oké, öt perc múlva a klotyónál...
Oh, mami... Ez tényleg Namjoon? Mármint... Most, na! Tud udvariasan is beszélni? És a haja... Most komolyan le van lapítva? Anyám... Meghalok...
- Soomin... - lóbálja meg előttem a kezét Jaejoong. - Hahó, kislány! Gyere vissza közénk... - mosolyog rám kedvesen.
Megrázom a fejem és felnézek rá.
- Hm? - dünnyögöm, még mindig nem oda koncentrálva.
- Szabad egy táncra? - hajol meg, a kezét kinyújtva felém.
- Öh... De én... Persze. Miért is ne? - adom meg magam.
Lassan elhúz a táncparkettre és szépen óvatosan megmutatja, hogy hova kell mikor lépnem. Pár pillanat múlva, már normálisan megy a dolog és Soyunék mellett kötünk ki.
Jaejoong elenged és megállítja őket.
- Szabad egy táncra? - néz a nővéremre.
Ch... Kis cheater... Csak eddig kellettem?
- Uhm... Soomin? - néz rám kicsit félve Jin.
- Igen bátyus? - vigyorgok rá biztatóan.
- Táncolsz velem? - hajol meg előttem.
Felkuncogok és azonnal belekarolok és próbálok nem a lába alá kerülni.
Egész ügyes... Még meg se lök egy picit se és nem vezet hozzá senkinek.
Hirtelen valaki nekem jön és elesek, magammal rántva Jint, ő pedig egy másik férfit, és így láncreakcióban borul minden...
Elszóltam magam...
- Mi a Jó Isten francos valaga?! - nyögöm ki a kupac aljáról.
Lekászálódnak rólam én pedig próbálok hirtelen felugrani, de a ruhám nem enged. Ismét nekirugaszkodok, de az anyag egy hatalmas reccsenéssel válik kétfelé a varrás mentén.
Hatalmas szemekkel meredek a leszakadt szoknyarészre, aztán óvatosan magamra.
Pont egy miniszoknyányi maradt meg belőle... Huh, ekkora mákom ritkán van...
- S-Soomin... A... A ruhád... - próbál takargatni Jin.
- Ki nem szarja le? - szakítom le az utolsó szalagot a cafatok közül.
A kezébe nyomom és vigyorogva elindulok a mosdó felé.
Megállok és karba tett kézzel várakozok. Folyamatosan nézelődök, és elkezdem számlálni a csillárról lelógó üvegdíszeket.
Mennyi meló lehet egy olyat összevakarni, ha leesik? Biztos iszonyat sok... Hm... De szar meló lehet takarítónak lenni itt...
- Szia cica... - dünnyögi a fülembe egy ismerős hang és hátulról átölel. Belecsókol a nyakamba, amire egy hangos sóhaj szalad ki a számon.
Meglepetten ugrok ki a karjaiból és vele szembefordulva próbálok nem elvörösödni.
Ég a... A nyakam... D-De miért? Nem az egész, csak egy ponton... Történetesen az ajkainak nyomán...
- N-Namjoon... - suttogom magam elé, az arcán szétterülő mosolyt fürkészve.
- Szeretnél valamit? - kérdezi megnyalva a száját ami iszonyat... Szexi...
Nyelek egyet, mert száraznak érzem a torkom. A pulzusszámom sose volt még ilyen szapora. Lehajtom a fejem, mert kicsit ideges vagyok.
Felém nyújtja a kezét és az állam alá fogva visszafordítja maga felé az arcom. Elmosolyodva közelebb lép egy lépést és lassan a falhoz présel a saját testével.
A gyomrom összeugrik és a szemeim kitágulnak.
K-Kemény... Mármint odalent...
Egyre közelebb hajol, és már érzem a forró leheletét a bőrömön végigcikázni. Kiráz a hideg, de nem ellenkezek. Túlzottan elvonja a figyelmem az a két gyönyörű csillogó szeme.
Ajkaim elnyílnak egymástól és hangosan felsóhajtok. Ismét elvigyorodik és az ajkait az enyéimre nyomja.
Egyszerre izzadok le és kezdek el fázni. Soha nem éreztem ilyet. Nevetni akarok, de csak mereven állok előtte. Legalábbis azt hiszem, hogy állok, de lehet, hogy nem. Lehet, hogy csak a teste és a fal tart meg. Pont leszarom!
Kezével végigcirógat az oldalamon és beletúr a hajamba, ezzel teljesen összekócolva azt. Belemarkol és meghúzza. Fájdalmasan felnyögök és átvezeti a nyelvét a számba. Nem durván, de nem is gyengéden.
Határozottan, viszont nem akaratosan irányítja a dolgokat.
Megragadja a derekam és erősen rászorít. Ismét felnyögök.
- Mit képzelsz te magadról?! - visít Soyun.
Minden villámgyorsan történik... Soyun Namjoon fülét fogva folyamatosan mondja a magáét neki, hogy mélységesen csalódott a személyzetben, és hogy jelenteni fogja a főnöknek meg ilyesmik.
Lecsúszok a fal mentén és a nővéremre nézek.
- Soyun... - suttogom halkan. - Ő Namjoon...
Hirtelen megáll Namjoon fülének a cibálásában és rám néz. Aztán Namjoonra. Majd felváltva cikázik köztünk a tekintete. Elengedi és amikor kiegyenesedik, egy elég értelmes arckifejezéssel mutat felé, engem szugerálva.
- Igen... Ő az... - motyogom és próbálok felállni, de a lábaim még mindig gyengék és visszahuppanok a fenekemre.
Namjoon felborzolva az eddig elegánsan lefésült fekete haját megdörzsöli a fülét és felém nyújtja a kezét.
A segítségét elfogadva felállok és megrázom Soyunt. Megrázza a fejét és Namjoonra nézve kicsit meghajol.
- Kim Soyun. - mutatkozik be egy álmosollyal.
- Kim Namjoon... - hajol meg Ő is.
Szóval Kim Namjoon... Furcsa, hogy szinte semmit sem tudok róla, de mégis mennyire jól érzem mellette magam...
- Hazavigyelek? - néz rám Soyun.
- Hagyd csak... Majd én... - karol magához Namjoon.
Meglepetten pislogok rá, de mégis odasimulok hozzá. Az orromba férkőzik egy kellemes illat, ami elkábít.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet... Soomin elég érdekesen viselkedik, ha részeg...
- Nem vagyok részeg! - vágom rá azonnal. Meglepődök magamtól és kicsit elpirulva bevágódok a mosdóba. Az ajtóra tapadva próbálom kiszűrni a hangokat.
- Idefigyelj... Soomin még kiskorú, és ha valami olyat teszel vele, ami kárt tesz a lelkében, én kibelezlek, vili? - mondja kicsit sem kedvesen Soyun.
Ellököm magamat az ajtótól és a tükör elé lépek. Kezet mosok és miután megtöröltem, a még hideg ujjperceimet a homlokomra simítom.
Felsóhajtva ismét visszamegyek a folyosóra, ahol pont rálátok a társalgó asztalunkra. Namjoon egész jól bevegyült...  Szépen lassan visszatipegek és mindenki hatalmas szemekkel mered rám.
- Akkor... Hazaviszel Namjoon? - nézek fel a colos feketeségre.
Elvigyorodik és bólint. Soyun eléggé vonakodva, de beleegyezik.
Megkönnyebbülve sétálok ki Namjoonnal az épületből. Felsóhajtok és a térdemre támaszkodok.
- Kössz, megmentettél... De... Nem fogsz hiányozni a főnöknek? - nézek rá furcsán.
- Nem, letelt a munkaidőm. - indul meg a parkoló felé.
Megszeppenve követem és még meglepettebben konstatálom, hogy egy egész formás kis kocsija van.
Kinyitja az anyósülés felőli rész és megvárja míg beülök. Az autót komótosan megkerülve foglalja el a vezetői részt és indítja el a motort.
Lassan elindulunk és gurulunk a nagy utcákon. A forgalom most meglehetősen alacsony, csupán néhány sofőr lézeng az úton. Megértem, hiszen az idő lassacskán az éjfélt súrolja.
- N-Namjoon... Én nem erre lakok... - motyogom ahogyan lefordulunk egy számomra ismeretlen utcába.
- Tudom. - jelenti ki nemes egyszerűséggel.
Na most beszartam... Mit forgat vajon a fejében? Annyira semleges az arca...
- És..? - nyögök ki egy ennyit.
- Mi és?
- Hova akarsz vinni? - teszem fel a létfontosságú kérdést.
- Hozzám... Megismertem a családod, így te is meg fogod az enyémet. - húzza el halvány mosolyra a száját.
- Oh, értem... - motyogom és tovább tanulmányozom a külvilágot.
Hogy tud pusztán a jelenlétével ennyire szabályozni? Ha más akarna magához vinni, igencsak leugatnám a fejét, de neki nem... Miért?
- Megjöttünk... - parkol le egy kertes ház előtt.
Ki akarom nyitni az ajtót, de nem nyílik. Megint megpróbálom, de ismételten kudarc.
Namjoon vigyorogva száll ki és kerüli meg a kocsit az elejénél. Kinyitja az ajtóm és felém nyújtja a kezét. Meglepetten, de elfogadom a segítségét.
Átkarol a derekamnál és határozottan vezet a kapuhoz. Bepötyög egy kódot és beinvitál.
Ahogy egyre jobban haladunk a hatalmas udvarban, nekem valami nagyon bűzleni kezd... Pedig nem léptem kutyagumiba...
Túl nagy a csend... És ahogy látom, nincs a házban senki, vagy mindenki alszik.
Az ajtóhoz érve kicsit kínlódik a kulccsal, aztán maga előtt tolva visz be.
- Öcskös! Megjöttem! - kiabálja el magát hangosan. Fütyül is mellé egy sort ami nagyon meglep.
Szóval az öccsével él... De minek fütyül egy kis srácnak? És, minek kelti fel az éjszaka közepén?
Kis motozás után egy hatalmas fekete kutya bukkan fel a folyosó egyik végéről és Namjoon nyakába ugrik.
- Szevasz öcsi! - nevet hangosan. - Hiányoztam, mi?
Akaratlanul is mosolyognom kell és amikor jól végignyal a kutya Namjoon arcán, felkuncogok.
Persze azonnal észrevesz és betámad. Körbejár, megszaglászik, méreget, aztán a mancsával kalimpál felém.
- Pacsit akar adni... Haver, ő az én csajom, leszállni róla... - mutogat a kutyára Namjoon.
Az persze kis nyüszítéssel elbújik a mancsa alá.
Felnevetek és odalépegetek Namjoon mellé.
- Egyedül élsz? - nézek fel a szemeibe.
- Általában igen. Néha itt van az anyám. - húzza meg a vállát és kibújik a cipőjéből.
Én is ezt teszem és követem a nappaliba.
- Ülj le, keresek egy jó filmet... - mutat a bőrkanapéra.
Bólintok és helyet foglalok. Persze a kutya azonnal az ölembe fészkeli magát.
Oh, mamám... Ez a kutya van vagy száz kiló!
- Öcsi... Tipli... - néz rá összevont szemöldökkel Namjoon.
A kutyus felhördül és elkullog valamerre.
- Bírod a horrort?
- Nem a kedvencem, de igen.
- Oké. - nyögi ki gyorsan és berakja a CD-t a lejátszóba.
Lehuppan mellém és magához húz. Ismét elbódít az illata.
Néhány helyen nagyon durva a film, így elbújok Namjoon pólójába. Még a felét se néztük meg, amikor megállítja és magához húzva az arcomat, megcsókol. Most végre van annyi erőm, hogy visszacsókoljak. Eldönt a kanapén és felém mászik. Végigsimítja az oldalamat és megfogja a szoknyám alját.
Észbe kapok, amint nekem feszül. Hirtelen (magam sem tudom, hogy miért) megijedek. Erőlködve és egy halk nyögéssel próbálom eltolni magamtól.
- Mi a baj? - kérdezi és a hajamba túr.
- Nem hiszem, hogy én ezt akarom... - mászok ki alóla.
- Miért?
- Nem érzem felkészültnek magam... Sajnálom... - húzom fel a lábaimat magamhoz és átkarolom azokat. - Kérlek, vigyél haza... - nézek fel rá kicsit könnyes szemekkel.
Felsóhajt és feláll a kanapéról. Visszamegy az előszobába én pedig követem.
A cipőmet visszavéve haladok mögötte vissza a kocsihoz.
Ugyan úgy, mint a bálnál, kinyitja nekem az ajtót. Most sokkal feszültebbnek érzem a légteret.
Már csak akkor kapok észbe, amikor megállunk és kinyitja nekem az ajtót.
- Én... - kezdek bele és az arcát fürkészem. Nem tudom folytatni. Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki.
Pár perc kínos csend után közel lép hozzám és gyengéden megcsókol.
- Jó éjt... - suttogja a fülembe és visszaülve a kocsiba elhajt.
Kis ideig még nézek utána és mivel eléggé hűvös a kinti levegő, megborzongva bemegyek a lakásba.
Bevágódok a szobámba és egy gyors zuhany után végignyúlok az ágyamon.
Hosszú volt ez a nap...
Elfáradtam, de annyi kérdésem van...