Broken souls~ 4.rész

Sötét erdő mélyén
*Yuna*
Semmi neszt nem hallottam, csak néha egy egy röhögést, meg: "Hiába szaladsz, úgy is elkapunk!" szöveget.
Tele voltam már vágással az arcomon, a karomon, a mellkasomom. Fáradt voltam.
Fél órával később pedig helikopter hangja csapta meg a fülem. Kang volt az, ebben biztos vagyok. Nagyon remélem, hogy Jun még él.  Megálltam, pihenni, és vissza akartam fordulni, de ott guggolt a maszkos az avarban. Ijedten sikoltottam fel, és zuhantam a földre. Hátra felé kezdtem kuszni, amikor egy kéz kapott a hajamba. Azonnal odakaptam a kezeim, mert azzal húzott fel.
-Igazán szép csaj Mon! - mondja az alacsonyabb. Megfogja az arcom és maga felé fordítva megszorítja az arcom, és rám vigyorog. Ha nem így látnám, még vonzó is lenne, de így... undorító!
-Én mondtam. Érdemes volt Szöulból idáig követni. - vigyorog a pasi -gondolom Ő Mon vagy ki a szösz. De milyen az már, hogy a város óta követtek? Észre se vettem!
Egy negyedik fiú jelent meg, fején kapucni volt, de láttam, hogy vigyorog. A maszkos pedig felállt, és rá pillantot, majd újra rám. Aki fogta az arcom, és a hajam, az erőszakos ledugta a torkomon a nyelvét. Próbáltam ellenkezni, de olyan erővel fogta a hajam, és az arcom, hogy felnyögtem a fájdalom miatt.
-Kíváncsi vagyok, vajon milyen ha máshogy nyög! Alig várom, hogy megdugjam! - válik el tőlem, ajkait megnyalja, arcom pedig elendgedi. -Ugye lehetek az első? - néz a többire. Könnyeim újra elindultak. Nem! Nem tehetik ezt velem! Próbáltam szabadulni, de csak nevetett rajtam. Akkorát rántott a fejemen, hogy felsikoltottam, nagyon fájt. Zokogva haraptam az alsó ajkamra, és szorítottam össze a szemem.
Istenem, most segíts! Éreztem, egy apró szúrást a nyakamon, amitől a testem olyan lett mint egy rongybabáé, pár pillanatig még hallottam pár hangot, aztán minden sötét lett.

Fejem szörnyen fájt, karom nem éreztem, fájt a vállam is. Óvatosan nyitottam ki a szemem, és egy nagyon undorító, dohos helyen voltam. Karjaim felbilincselve, a csuklómból lassan csordogált a vér, biztos a súly miatt a bilincs felhasította a bőrt. Kezdtem érezni a lábaim is, így felálltam rájuk rendesen. Próbáltam körbe nézni, hátha lesz valahol egy kulcs vagy bármi! Csak szabaduljak innen. Kinyílt az ajtó, és ketten jöttek be. A maszkos, és a Mon nevű. Utóbbi leült, velem szemben, egy székre.
-Engedjetek el! - kérem. Elvigyorodik, közelebb csúszik, elő vesz egy kést, amitől Ijedten felnyüszítek. Megfogja a felsőm és ketté vágja, mivel nincs rajtam melltartó, teljes rálátást kap a mellkasomra, két oldalra húzza a pólót, így látja a melleim is. Beharapja az alsó ajkát, és végig húzza a kést a melleim közt ezzel kicsit meg is karcolja a bőröm. Szemeim összeszorítva kezdek halkan sírni.
-Gyönyörű látvány... - sóhajt. -Igaz Hope? - választ nem hallok, de egy kezet igen. Kinyitom a szemeim, és a maszkos már előttem állt, egyik kezével lecsatolta a maszkot, míg a másikkal az oldalam cirógatta. Levette a maszkot, ezzel feltárva az egész arcát. Ledobta a maszkot, és megfogta az arcom. Ő kicsit gyengédebb volt, mégis erőszakos. Nyöszörögve próbáltam elforditani a fejem, mire bele mart az oldalamba.
-Szólj Jiminnek. Első kör az övé, hadd törje be a csajt. - állt fel Mon, Hope pedig elengedett, és kimentek.
Zokogva hajtottam le a fejem. Karjaim már teljesen elzsibbadtak, és fájt a mellkasom. Ezt nem fogom túl élni.

Broken souls~ 3.rész

Elrabolva

~Nara~
Tovább folytatom utam, és reménykedem, hogy csak egy macska volt az. De szerencsétlenségemre nem.
 A léptek megduplázódnak. Egyre gyorsabban szedem a lábaim. Végül hátrapillantok és két maszkos alakot látok meg. Nagyot nyelve kezdek el futni hazafelé.
- Hé…el fog menekülni –hallom meg egyik támadóm hangját, és utánam erednek.
- Elnézést! El-el-elnézést –tolakodom, és próbálok elvegyülni a tömegben – Elnézést…bocsánat –folytatom a tolakodást, hátha nem vesznek észre.
Egy vattacukorárusnál megállva, körbepillantok. Szívem őrülten dobog. Mintha legalább maratont futottam volna. Remegek, félek, hogy tényleg engem kerestek. De kik Ők? Mit akarnak? Miért én?
Zihálva keresek egy padot, ahová le tudok ülni pihenni. Ahogy leteszem fenekem a padra, a táskámban kutatok. Telefont keresek, és meg is találom. Azonnal tárcsázom a rendőrséget.
- Igen? –szól a telefonba egy idősebb férfi hang.
- Jóestét. Szeretnék kérni felügyeletet –hadarom, és alig érteni, mit szeretnék, mert zihálásomat elfojtani nehéz.
- Hölgyem, nem lehet, hogy csak túl sokat ivott? Paranoia ilyenkor is kialakulhat –magyarázza a rendőr.
- Nézze biztos úr, az előbb jöttem el a munkahelyemről, egy kortyot sem ittam, és tudom, hogy rám vadásznak –magyarázom.
- Majd ha legközelebb is történik ilyen, akkor majd közbe lépünk. Szép estét Hölgyem –teszi le a telefont a rendőr.
- Ne..ne. Uram! Uram –ismételgetem magam, de csak a telefonnak beszélek.
Hogy a villám vágna beléjük … Remegő lábakkal állok fel a padról, majd a tömegből kivergődve, próbálom megnyugtatni magam, semmi sikerrel.
- Ott van –hallok meg egy kiáltást a hátam mögül.
- Jaj ne –kerekednek el szemeim, majd elkezdek hazafelé futni.
- Utána –kiált ugyan az a srác, majd követnek.
Az utcába beérve nekimegyek egy kukának. Felborul, és én elesek a tetejében. Felállok, és próbálok gyorsabban szaladni, de az oldalam nagyon fáj. Kell ezeknek engem üldözni. Hátrapillantok, és Ők akkor fordulnak be az utca sarkán. Előre fordulok, majd futok, amennyire erőmből kitelik. Nem akarok áldozat lenni. Nem akarom, hogy elkapjanak. Ezekkel a mondatokkal bíztatom magam gyorsabb tempóra. A házamhoz elérve, gyorsan sietek fel a lépcsőn, és a kulcsot remegő kézzel keresem a táskámba, de az idő fogytán. A lépések egyre hangosabbak, és nekem a kezem remeg. Nehezen,, de beletalálok a zárba. Ahogy a zár nyitódik, én már esek is be a lakásba. A kulcsot ledobom a cipőkhöz, majd az ajtót becsukom magam mögött. A lámpát felkapcsolom a nappaliba, és egy férfit látok meg a kanapémon ülni.
- Szerbusz Nara –mosolyog rám, majd a pezsgőbe iszik.
Mire megszólalnék, hirtelen szúnyogcsípés szerűséget érzek meg a nyakamon. Mintha egy kis szúnyog megcsípett volna. A látásom elsötétül, a hallásom tompul, majd egy zuhanással a földön terülök el. Se kép se hang. Semmire nem reagálok. Mintha meghaltam volna.

Amint pilláim nyitogatom, egy sötét szobában találom magam. Az ágy lábához van kibilincselve a kezem. Nincs erőm megmozdulni. Zsibbad mindenem. Mintha legalább átaludtam volna 2 napot. A fejem nagyon fáj, és ismét lépteket hallok meg. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok, vagy miként kerültem ide. Azt sem tudom, mi történt. Hol vagyok? Miért? Fejem lassan emelem fel, és körbepillantok. Az ágy szerkezete vasból van. A matrac puhának tűnik, mert a fejem könnyeden belesüpped. Az ágyon van egy takaró. Érzem. Többet nem látok. A kis ablak túl kicsi ahhoz, hogy az egész szobát megtöltse fénnyel. A hátam nagyon fáj. A kezemre pillantok, majd 2 tűnyomot látok. Jézusom…mi történik velem? Mi folyik itt?
Szívverésem felgyorsul, majd az ajtó zárjába egy kulcsot tesznek, és a zár kattan egyet. Felkapom a fejem, és próbálom visszafojtani feltörő könnyeim. A férfi alakja egyre nagyobb ahogy közeledik. A szobában a dohos szag nagyon erős.
- Szia Nara –olyan ismerős ez a hang –Látom felébredtél. Jót aludtál? –áll meg a sötétben az alak.
Hang nem jön ki a torkomon. Túl szűk ahhoz, hogy én most beszéljek, és nem tudok semmit sem mondani. A könnyeim lassú iramban kezdik el mosni az arcom.
- Ne sírj, Nara –mosolyodik el a férfi.
- Miért vagyok itt? –nyögöm ki, és sós könnyeim nyakamon folynak végig.
- Itt Te nem kérdezel. Csak hallgatsz, és tűrsz –emeli fel a fejem, én pedig könnyes tekintettel keresem az Ő tekintetét.
- Engedjen el… -nyöszörgöm, mire az arcomon csattanik a tenyere.
- Nincs se kérés, se parancs, se kérdés. Értve vagyok? –fogja össze a hajam, és megfeszíti hátra.
Fájdalmasan bólintok, mire elmosolyodik. Szemeiben látom tükörképem. Hogy juthattam ide? Hogy kerültem én ide? Csak haza szerettem volna, menni, ehelyett elraboltak. Kitudja mi vár még rám.

Broken souls~ 2.rész

                         Kemping
                          *Yuna*
Izgatottan pakoltam be a kocsiba a hátizsákom, és fordultam anyáékhoz.
-Vigyázz a lányomra fiam! - szólt a páromra apa. Elnevettem magam. Három éve vagyunk együtt, de apa még mindig félt.

Mielőtt anya hiszti rohamot kapna, betuszkoltam a kocsiba Sejunt, majd Én is beültem. Intek anyuéknak, és kihajtok az udvarból.

-Ketten... egy sátorban... hmm, azt hiszem az erdei állatok menekülni fognak. - simit a combomra Jun. Kuncogva fogtam meg a kezét, és egy pillanatra rá néztem, végül teljes figyelmem az útra irányult.

Szöul külvárosi részén áthaladva ,furcsa érzésem lett, de próbáltam arra fogni, hogy izgulok. Először megyek kempingezni, távol leszek a családomtól, távol a várostól. Igen, tényleg izgulok.

Három órát vezettem, mire megláttam a földútat, boldog mosollyal az arcomon kezdtem lassítani, és hajtottam arra az útra. Már így is mese szép látvány volt. Hát még amikor végig mentem az erdőn. Rabja lettem az egész tájnak.
Jun mélyen aludt, nem szeretett sose vezetni hosszabb utakon, ezért is adta át legféltettebb kincsét -a kocsiját- nekem.
Fáradt sóhajtottam amikor leparkoltam a tisztáson. Azonnal leálltam, kézifék be, Én pedig ki a kocsiból. Ez a friss illatt.

Két kar fonódott a derekamra Én pedig készségesen simultam a testéhez. Hiába vagyunk együtt már évek óta, ugyan úgy imádom.
-Nem fázol? Kezd hűvös lenni. - kérdi.
-Nem! De jó lenne mostmár felállítani a sátrat, és tüzet rakni, míg nincs teljesen sötét. - mondom, és megfordulok.
Rám mosolyog.
-Te hozz fát, Én kipakolok. - puszit nyom a homlokomra és elenged. Vígan kuncogva megyek az erdő szélére ahol vannak nagyobb kupac vágott fák. Felpakolva megyek vissza, és látom, hogy Jun a sátrat rakja össze. Gyakorlott benne, hisz az apjával sokat járt túrázni, meg hegyet mászni.
Pár perc múlva pedig már a matracokat pakoltam be, amíg Ő a tűzzel volt elfoglalva.

Végre készen voltunk, Én hozzá dőlve ültem, karjait rajtam tartotta, ajkai puhán becézték a nyakam. Szemeim becsukva élveztem, a tűz melegét, és Őt. Fantasztikus érzés vele lenni.
-Jun... - néztem rá.
-Hmm? - nyakamtól elvált és mosolyogva nézett rám.
-Elvonod a figyelmem a naplementéről. - dorgálom meg. -Én érdekesebb vagyok - vigyorog. Elkuncogom magam.
-Kis egoista. - ráztam meg a fejem. -Éhes vagyok. - néztem a tűzte.
-Idehozom a hűtő táskát. - áll fel. Kocsihoz megy, Én pedig szét nézek. Olyan mintha valaki vagy valami figyelne. Megborzongok az érzésre. Kezdek paranoiás lenni.

Jun kipakolt, Én pedig neki álltam a vacsinknak. Persze mivel meg vagyok áldva egy kontárral, aki volt szíves felfalni a fél kaját amit megcsináltam, engem meg se várva.
Morcosan ettem egyedül, amíg Ő elpakolt a kocsiba mindent. Kicsit idegen volt így estére a hely miatt, mert nem az ágyamban alszok, hanem kint egy erdőben.

-Félsz? - ült mellém.
-Nem, csak furcsa! De itt vagy, egyedül tuti a kocsiban aludnék. - nevetem el magam.
-De itt vagyok. - húz magához. -És senki se zavar... - hajolt a fülemhez. Elkuncogtam magam. -Telhetetlen vagy. - turtam a hajába. Felsóhajtottam ajkai érintésére, hiába, sose tudom megunni. A lágy érintéseit, és azt, hogy mindig a javam akarja. Talán ezért is szerettem meg. Amikor udvarolni kezdett, nagyon nem bírtam. Azt se tudtam ki ő, erre volt pofája, és elment apához, hogy engedélyt kapjon arra, hogy udvarolhasson. Apa le volt döbbenve, hisz úgy ment hozzá, mint ahogy a tradiciók tartották, hanbokban, sojuval, és étellel. Aztán jött hozzám, és minden második nap elvitt randira. Haragudtam rá, hogy így felforgatta az életem, de amikor egy hónap után megcsókolt rabja lettem. Ő kellett nekem. Tudtam, teljes lesz az életem vele.

Néztem csendes nyugodt arcát, úgy szeretem nézni amikor alszik. Mint egy gyönyörű angyal.

Neszt hallottam kintről, ezért óvatosan kimásztam a sátorból, még jó, hogy melegítőt vettem fel alváshoz. Röhögést hallottam a kocsitól, ezért megijedtem.

-Jun! Kelj fel, van itt valaki. - kezdem kelteni amikor visszamásztam hozzá. Azonnal felkelt és álmosan nézett rám.
-Te búj el valahol! - fogja meg az arcom, Én pedig bólintok. Puszit ad az ajkaimra, és kimászik. Mivel rendőr van pisztolya is.
Én is kiosonok és elbújok egy bokornál. Mindent tisztán hallottam, Jun higgadtan küldte el őket, mire az egyik elröhögte magát.
-Hol a csaj? - hallottam.
-Őt hagyjátok! - csattant fel Jun. Ekkor hallottam egy pisztoly lövést. Hogy fel ne sikítsak ijedtemben, Jun miatt, kezemre haraptam.
Könnyem útnak indult, és óvatosan kilopakodtam a bokorból, és bekusztam a kocsi alá. Láttam, hogy Jun még él, azok meg biztos engem keresnek, mert senki se volt mellette, a sátrat és a többi dolgot turtak fel. Óvatosan elő vettem a mobilom és írtam egy SMS-t a munkatársának, aki azonnal válaszolt, hogy indulnak. Levettem a pulcsim, és oda toltam Junnak. Észre se vették, hogy még él.
-Én elcsalom őket, ezt rakd utána a sebre, szóltam Kangnak, már elindultak. - suttogtam.
-Ne tedd ezt kérlek... - nyöszörgött.
-Maradj életben! Értem! Nem tudom rendesen megnézni a sebed, de ha nem mozdulsz hirtelen, nem vérzel el. Szeretlek. Maradj nyugton! - fogtam meg a kezét.
-Szeretlek... - sose láttam sírni, de most könnyes volt a szeme.
Kimásztam a kocsi alól, és megkerültem azt. Pont szembe néztem az egyikkel, akinek maszk volt az arcán. Futásnak eredtem.
-Mi lesz a pasival? - hallottam az egyiket.
-Már halott. Kapjuk el a lányt! - gondolom utánam eredtek, mivel csend lett. Nagyon remélem, hogy Jun életben marad. Nem volt menekvésem, csak az erdő. Így oda rohantam be.