Broken souls~ 15.rész

Emlékek…

~Nara

El se hiszem… Szabadok vagyunk! Szabadok! Ugrálni és visítozni támad kedvem, de tudom jól, hogy még nem szabad. Nem szabad és nem is tudnék… Még mindig azt érzem, hogy bármelyik pillanatban össze tudnék esni, de tudom, ha ez most megtörténik, akkor nem csak magamat, de Yunt is bajba keverem. Bármelyik pillanatban utánunk jöhetnek és ismételten elrabolhatnak. Huh… Inkább nem is gondolok erre… Rémes volt ez az időszak… A folytonos félelem és kínzás… De… JungKook… Ő másabb, mint a többiek… Ő valahogy… Valahogy… Nem is tudom… Nem erőszakos, nem durva és egyáltalán nem is akart bántani… Sőt… Ha ő nincs, sose tudom meg a kifelé vezető utat. Az a nézés, amikor megszöktünk… Tényleg bántja? És az, hogy ideadta a felsőjét… Valahogy nem volt beleivódva a dohos szag… Sokkal inkább valami kellemes illat… De az is lehet, hogy az orrom van meggajdolva. Sőt… Teljesen biztos… Régebben mikor még Min áradozott nekem a hatalmas szerelmeiről, és az orrom alá dörgölte az éppen lenyúlt ruhadarabokat, érzet valami „illatot” amitől meg akart veszni, de én csak kinevettem… De most… Eh… Agyamra ment a fogság…
Amikor odaérünk egy kisebb lakáshoz, amiről Yuna beszélt, megmosom egy kicsit a lábamat és lekezeljük a kisebb sebeimet, majd el is megyek aludni.
Végre aludni egy normális ágyban…
Amint lehunyom a szemeimet, azonnal képek villannak be… Képek a családomról… Apa, anya és… És én…
Akaratlanul is a szám mosolyra áll és megindulnak a könnyeim…
Hihetetlen, hogy még néhány éve, a tengerparton kergetőztem apával, mert nem akarta visszaadni a fényképezőgépemet… És amikor a hegyekben voltunk túrázni… Mindig azzal szekált, hogy ha továbbra is hisztizek, hogy le akar szakadni a lábam, lelök az első szakadékba… És anya… Mindig be akarta fonni a hajamat, de sose engedtem neki, mert szerintem kislányos volt… Már bánom… Hiányzik… Hiányzik, hogy törődik velem… Hogy minden este megkérdezi, kérek e kakaót… Én pedig… Én pedig boldogan bólogatok…
És az ünnepek… Amikor lázasan rohangáltam üzletről üzletre, hogy mit is vehetnék nekik… Bármilyen kis kacatot is vettem, ők hatalmas mosollyal az arcukon fogadták…
Hiányoznak apa viccei… Azok a gagyi poénok… Azok, amiket mindig a barátaim előtt sütött el, ezzel teljesen beégetve engem… Bárhogy is esett akkor rosszul, most a világ minden kincsét megadnám, hogy újra meghúzgálja a hajamat pusztán apai szeretetből…
Sose felejtem el azt a napot amikor megkaptam a hírt…
Hihetetlenül összevesztünk aznap… Még mindig tökéletesen emlékszek minden szóra.

- Hova-hova kisasszony?- szólított le anyukám az ajtóban.
- Öhm, buliba?- vágtam flegma arcot.
- Ilyenkor az ágyban a helyed…- kukucskált ki az ujjsága mögül apukám.
- Szar ügy…- forgattam a szemeimet miközben a kulcs után kutattam.
- Mit mondtál?- lepődött meg anya.
- Mondom szar ügy!- ismételtem gúnyosan.
- Mi ez a hangsúly?
- Pont az! Hol az a redves kulcs?
- Hogy vagy te felöltözve?- fordított maga felé. – És mi ez a sok fekete a szemed körül?
- Mini ruha és smink. Ha nem bökné ki a szemedet…- hunyorogtam rá.
- Hogy beszélsz te velem?
- Úgy ahogy! Hol az a tetves kulcs?- emeltem meg a hangomat.
- Nem tűröm ezt a hangnemet! Nem mész te sehova!
- Ó, dehogynem!- sepertem le a kezeit magamról.
- Mars a szobádba!
- Csak az anyám vagy, szóval nem parancsolsz nekem!- kiabáltam vissza. Hirtelen egy nagyobb csattanás, amitől az arcom fájni kezdett és anya enyhén könnyes szemeivel találtam szembe magamat. Ez volt az első, hogy megütött.
- A szobádba! Szobafogság!- remegett a hangja.
- Utállak!- üvöltöttem miközben felrohantam az emeletre.

Maradhattam volna a hátsómon is azon az estén…

 Egy papírra ráfirkantottam filccel néhány szavamat, Buliba mentem! Csá! Nara  , beletűztem a telefonomba és otthagytam az ágyamon. Kimásztam az ablakomon és elindultam…

Miért voltam ekkora balfék?! Miért nem hallgattam rájuk? Miért?
A könnyeim eszeveszettül folynak végig az arcomon, a JungKooktól kapott felsőm ujját ezzel szétáztatva.

Amikor hazaértem, hajnalodott. Senki nem volt otthon, de nem törődtem vele. Úgy gondoltam, csak munkába mentek… Bár csak az lett volna…
Reggel 8 óra körül csörgött a telefonom. Kómásan kaptam utána.
- Igen?
- Nara kisasszony?
- Igen… Miben segíthetek?
- Sajnálatos hírt kell közölnöm önnel… A szülei, balesetet szenvedtek. Mi mindent megtettünk, de sajnos nem tudtuk megmenteni őket.

Miért? Miért, miért? Miért kellett így lennie? Miért? Anya… Apa…
- Hiányoztok…- suttogom, miközben letörlöm az arcomat.
- Te még nem alszol?- simítja végig Yuna a hátamat. – Mi a baj? Miért sírsz?
Szó nélkül felülök és átölelem. Azonnal erőteljes zokogásban török ki, ezzel összekönnyezve Yun felsőjét.
Ő csak szó nélkül várja, hogy megnyugodjak, és közben lassan cirógatja a fejemet.
Az… Az érintése… Olyan, mint… Mint anyának… Olyan, de olyan jól esik….
Ismét fekvő pózba érzem magam, és az orromhoz szorítom a pulcsit. Jólesés tör rám, amitől ismét mosolyognom kell.
Talán… De tényleg csak talán… Szerelmes vagyok..?

Broken souls~ 14.rész

Szabadság
*Yuna*
-Ugye nem bántott? - első kérdés amint bezárult az ajtó. Nara rám pillantot, és nemet intett. Azonnal magamhoz húztam, és szorosan megöleltem. -Jól vagy? - simogatom a hátát.
-Igen. És... - kicsit eltol, majd a fülemhez hajol -Láttam merre a kijárat. Kook kivitt, és egy erdőben vagyunk... vagyis mindenhol fa van. Akkor gondolom erdő lehet.
Elgondolkodtam, ha Nara tudja, hol a kijárat, akkor kitudunk szökni.
-Azt is láttad, hogy nyitotta ki az ajtót? - bólint. -Készülj, ma éjjel megszökünk. - engedtem el. Keresni kezdtem valami kis fémet, amivel ki tudom majd nyitni az ajtót, hogy ki tudjunk menni, aztán leültem az ágyra, Nara pedig jött mellém.
-Biztos jó ötlet ez? - néz rám.
-Teljesen. Inkább megszökök, mint, hogy játék legyek Mon perverz világában. És téged nem hagylak itt. Még fiatal vagy. Kijutunk, és utána kitalaljuk mi lesz. - karolom át a nyakát, mire hozzám bújik.

Kicsit később Mon jön be, vigyorogva.
-Holnap jó sok pénzt hoztok nekem. Kai kivételesen hatalmas összeget kínált érted. - néz rám.
Elfintorodom.
-Már megkaptad a tartozást, miért nem engedsz el? - kérdem.
-Azért mert túl sokat kapok érted. - von vállat. -Még a kis szende után is, pedig semmi haszna. De mivel van aki erre izgul, Én pedig sok pénzt kapok érte, hát kihasználom. - ránk vigyorog. Nara kicsit jobban összekuporodik mellettem.
Mon kimegy, én pedig Narára nézek.
-Még ma este lelépünk. - vonom magamhoz, Ő pedig bőszen bólogat, hogy rendben.

Éjfél múlt... az ajtót már kinyitottam, így óvatosan elkezdtem kelteni Narát, aki ijedten pislog rám.
-Menjünk. - suttogtam. -Innentől légy csendben. - bólint, megdörzsöli a szemét és lemászik az ágyról. Megkapaszkodik a pólóm aljában, és követ. Csend van a folyosón is csak pár lámpa ég, Narára nézek, aki jobbra mutat, hogy arra az ajtó.
Kicsit megszenvedtem azzal a lakattal, de sikerült, kinyitni.  Még Jun tanított pár dolgot arról, hogy tudok néhány helyről kijutni. Akkor arra gondoltam ez hülyeség... de most... szabadság.
Felmutatom Narának a lakatot, amit óvatosan le is rakok, aztán ki lesek. Sehol senki. Megfogom Nara kezét, és kicsusszanok a résen, magam után húzva Őt. Visszazárom az ajtót, és halkan elindulunk. Már majd nem elértük az erdőt amikor Jimin és Hope jelenik meg. Nara ijedten nyikkan egyet és lapul a hátamhoz. A fiúk pedig nagyon mérgesen néznek.
-Hogy jutottatok ki? - kérdi Jimin.
-Engedjetek el... ígérem... senkinek se szólunk rólatok. - mondom.
Jungkook jelenik meg mellettük, és látni a szemében a fájdalmat, de nem engem néz... Narát. Mi van? Csak nem tetszik neki Nara?
-Eleget szenvedtek már... - néz oldalra Kook.
Jimin Hopera néz, aki bólint.
-Egyenesen van egy kisebb út, menjetek arra. Onnan fél óra gyalog balra a város. - mondja Jimin. Könnyeim kiszöktek a szemem sarkából, de hálásan néztem rájuk. Jimin elém lépett, és rám adta a pulcsiját. -Nehogy megfáz nekem. - mosolyog szomorúan. -Tessék... - elő vesz egy cetlit. -Ezen rajta a számom. Ha biztonságban vagytok írj. - megszorítja a kezem. Észre veszem, hogy Jungkook is leveszi a pulcsiját és Narára adja, majd vissza megy Hope mellé. Jimin megfogja az arcom, és az ajkaimra hajol. Nagyon lágyan csókol meg, aztán rám néz. -Menjetek. - elenged, mi pedig futásnak indulunk az erdőbe.

******
-Mikor kezdődik az akció Főnök? - néz Jungkook Hoseokra, miután a lányok már eltűntek a sötét erdőben.
-Mivel a lányok biztonságban vannak, már holnap. Megyek és beszélek a rendőrfőnökkel, mikor legyen a rajta ütés, ti addig foglaljátok le Mont, és beszéljetek a többiekkel. Suga dugja el a fegyvereket Jin és Mon elől, Taehyung pedig majd zárja be holnap a vevőket. A lányok szobájába pedig senkit se engedjetek be. - adja ki a parancsot Hoseok,  Jungkook pedig bólint. Ez, Jungkook,  első nagyobb rendőrségi akciója, mégis magabiztosan indul neki az egésznek. Pedig tudja, hogy nem jöhet ki jól, vagy megsebesül, vagy meghal.
-Sok szerencsét fiúk. - mosolyodik el Hoseok főhadnagy.
-Hát az kell. - vigyorog Jimin. Ők ketten már évek óta társak.
-Akció, indul. - vigyorodik el Hoseok, mire a másik kettő elneveti magát.

*******

Már hajnalodott mire kiértünk az erdőből. És ami hatalmas szerencsénk volt, pont egy kocsi haladt el mellettünk amit le is stoppoltunk. Bevitt a városba, onnan pedig már nagyon könnyen jutottunk el a régi kis lakásunkhoz, ahol születtem és éltünk hat éves koromig. Anya nem akarta eladni, és jól is tette.
-Menj fel, addig én felhívom anyumat, kilences lakás, kulcs pedig a leveles doboz oldalára van ragasztva. - mondom. Bólint és beszalad a panelba.
Az első telefon fülkéhez megyek, és hívni kezdem anyut.
-Igen? - szólt bele álmos hangon én pedig elsírtam magam.
-Anya... - nyögtem ki.
-Úristen! Yuna! - kezd el Ő is sírni. -Jól vagy? Hol vagy? - kérdi.
-Anya... a kis lakásban vagyok, hozz kérlek ruhát, meg pénzt, amint itt lesztek mindent elmondok... - szipogok.
-Azonnal indulunk! - mondja. Bólogatok, de mivel már lerakta, én is lerakom.
Felmegyek Narához. Aki a lábát törölgeti, hisz végig mezítláb jöttünk az erdőn.
-Van sebtapasz. - megyek a konyhába, és kiveszem az egyik fiókból a dobozt, és visszamegyek Narához. Leülök a földre, és az ölembe veszem a lábát. Kicsit még vizes, gondolom megmoshatta, mert tiszta is és látom a vágásokat. Elkezdtem kitisztítani, meg bekötözni, mert sajnos, be kellett. -Menj, pihenj le valamely szobában. - homlokon puszilom.
-Yun? - néz rám. -Mi lesz most? Velem? És veled? - szemei könnyesek lettek.
-Még nem tudom... egyenlőre itt maradunk, erről a helyről senki se tud... Anya és apa mindjárt jön és beszélek velük is, Te addig pihenj le. Később felkeltlek, és eszel valami normális ételt is. - simogatom meg az arcát.

Én is megmostam a lábam, kiszedegettem a tűskéket és mire leakartam fertőtlenítőzni, kinyilt az ajtó, és anya rohant be rajta. -Édes Istenek! - zokogva jön oda hozzám, és ölel meg. -Egy hónapja keresünk. - szipog. Elképedek.
-Egy hónap? De... hogy hogy? - nyögtem ki.
-Holnap után egy hónapja, hogy... és múlt héten volt Jun temetése. - mondja apa. Megremegek.
-De én ezt nem értem... hisz csak a múlt héten mentünk sátorozni... - anya elengedett én pedig a kanapéra rogytam.
-Nem Szivem... - szipog anya.
Lehet, hogy állandóan drogoztattak? Vagy nyugtatókat adtak be nekem?
-Amikor elvittek, Jun kómában volt a kórházban, hat napig, aztán mindent elmondott, a tartozásoktól kezdve mindent, és, hogy úgy akart megóvni, hogy elvisz nászútra, de nem jössztök vissza. Át akarta helyeztetni magát, de nem sikerült neki, így téged elvittek. Magát okolta, nem kellett volna elmennetek, ezért kiugrott az emeletről amikor senki se figyelte. Nem hagyták, hogy nyomozni kezdjen utánad. Ebbe pedig belerokkant lelkileg...
Kezeimbe temettem az arcom, és csak sírtam. Már szinte hisztérikusan zokogtam. Megakart menteni, megakart menteni... Csak ez zakatolt a fejemben, én pedig kételkedtem, benne.

Broken souls~ 13.rész

Egy cseppnyi szabadság

~Nara~

Uh… A fejem majd szétszakad… Minden forog körülöttem… A gyomrom liftezik, és ha tehetném, hánynék, de mintha ólommal lennék teleaggatva.
Nem sokáig kínlódok a fájdalmaimtól, ismételtem feltör belőlem a sírás. Sírok az apám miatt, a kényszer miatt és minden miatt. Enyhén összegubózok, és a térdeimre hajtva a fejemet, adom ki az érzelmeimet.
A combomon és a lábszáramon halvány csíkban folynak le a sós könnyeim.
Hirtelen egy kezet érzek végigsimítani a hátamon, amire magamban felsikítva ugrok meg.
Hál’ Istennek csak Yuna az. Nyugtatóan néz, rám én pedig folytatom a siránkozásomat. Lassan elkezdi simogatni a hátamat. Hihetetlenül jól esik a gyengédsége.
Végre kicsit csillapodik a kitörésem és már csak a könnyeim csepegnek eszeveszettül.
Zsibong az agyam, de nagyon… Az első berúgásom nem volt ilyen. Ennyire erős cuccot kaptam volna tényleg?
Hirtelen kattan az zár és kivételesen most nem cseszik ránk az ajtót. Lassan felemelem a fejemet így láthatom, hogy JungKook áll az ajtóban. Kifejezéstelenül néz végig rajtam és Yunan.
Picit méreget, aztán megindul felém. Hihetetlenül be pánikolok és próbálom hátratolni magamat menekülésként.
- Nyugodj meg…- suttogja, miközben óvatosan megfogja a karomat és felhúz.
Yunaban azonnal felcsendül a vészjelző és utánam kap, mint anyamacska a kölyke után.
- Ne bántsd!
- Nem fogom…- húzgál kifele a folyosóra.
Egyre jobban kezdek megint félni. Ismét remegek, mint a falevél.
- Ne félj. Csak elviszlek megfürdeni.
Hogy ne félnék? Itt mindenki csak bánt. Mindeni erőszakos és durva. Te se vagy különb.
- Gyere… - húz gyengén be a fürdő ajtaján.
Megállít az elkülönítés mellett és csak néz.
- Vetkőzz le és mosakodj meg.
Enyhén elfordulok és leszedem magamról azt a pár ruhát is, ami rajtam van. Beállok a zuhanyfej alá és várom a vizet. Kérdően fordulok felé. Ő csak figyel engem, méreget.
Lassan meg kell szoknom… Itt mindenki csak az élvezetet keresi bennem… Úgy tekintenek rám, mint valami árura.
Óvatosan megrázza a fejét és megnyitja a vizet. Szó nélkül idenyújt egy kis rongyot.
Kezd elmúlni a félelmem. Könnyedén meg a mozgás és hamar kész leszek a fürdéssel.
Továbbra is szó nélkül és kifejezéstelen arccal adogatja a dolgokat. Teljesen, mint egy robot.
Végre normális ruha van rajtam… Megkönnyebbülten veszem tudomásul, ő tényleg nem akar bántani.
- Nagyon sápadt vagy. Nem lenne szabad de… Gyere! – megfogja a karomat és eléggé gyors tempóban visz egy eléggé lezárt ajtó felé.
- Hová viszel?- kérdezem remegő hanggal.
- Shhh! Ha lebukok nekem annyi…- most végre látok egy kis mozgást az arcán. Idegesen rágja, a száját miközben egy lakattal kínlódik.
A zár, halk pattanással adja meg magát és esik a földre.
JungKook kinyitja az ajtót és erős fény szűrődik be rajta.
- Gyorsan…- hirtelen mozdulattal kiránt rajta és vissza is csukja.
Körülöttünk enyhe erdőszerűség lehet, mivel eléggé sok fa van. A friss levegő szinte csiklandozza a tüdőmet. Mélyeket szippantok, amitől a mell hasam fájdalmasan tágul.
- Nyugi, ne olyan mohón, mert szétszakad a tüdőd. Van bőven levegő…
Ismételten meg fogja a karomat és vezetni kezd. Egyre jobban távolodunk az erődítmény szerűségtől, ahol fogva tartanak minket. Leültet egy rönkre egy terebélyes lombú fa alatt.
- És, mi a neved? – áll elém karba tett kezekkel.
- Nara… - motyogom halkan.
- Engem már ismersz… Hány éves vagy?
- 18…
- De szűkszavú valaki…
- Mi… Miért vagy ilyen? – nézek a szemébe.
- Ezt hogy érted?
- A többiek mind erőszakosak… De te… Egész normális vagy…
- Ilyen vagyok és kész… Így fogadjanak el…- ránt a vállán egyet. – A többiek is mindig ezt mondják, de én nem fogok csak mások kedvéért megváltozni. – idegesen körbenézett és megfogta a csuklómat.
Erős mozdulattal felrántott és berángatott a bozótba.
- Mit csi..- a számra nyomta a kezét és halkat a fülembe csittegett.
Suga és Jin haladt el előttünk, cigizve és közben néha egymáshoz szólva.
Mikor végre elmentek és JungKook úgy vélte, hogy tiszta a terep elengedett.
- Menjünk…- ismételten elkezdett húzni maga után.
Úgy érzem magam komolyan, mint egy rongybaba…
- Maradj csendben, vagy észrevesznek…- suttogja a fülembe.
Én eddig is befogtam…
Hallgatózik és vár. Amikor mindent rendben talál, folytatja az utat. Megint babrál egy kicsit a zárral és kinyitja a nagy ajtót.
Akár csak egy kisegér, úgy surran végig a folyosón engem maga után ráncigálva. Ahogy visszaérünk ahhoz a szobához ahol fogva tartanak már a hanggal nem törődve nyit be. Erősen betol és rám zárja az ajtót.
Meglepetten pislogok egy darabig utána aztán Yuna kérdése húz vissza a valóságba.
- Ugye nem bántott?

Broken souls~ 12. rész

Bizalom...
*Yuna*
Teljesen kifáradva feküdtem az ágyon, mellettem Taehyung, ágy előtt pedig Jimin. Premierplánban nézte végig az egész két órát amit lenyomtunk.
-Azt hiszem, nem tudok már magamon segíteni... - nyögte Jimin. Feltoltam magam és rá vigyorogva néztem végig rajta. Haja kicsit izzadt volt, egyik kezével a fotel karját markolta másikkal a tagját, megnyaltam a szám. Jimin nagy szemekkel pislogott rám, Én pedig intettem neki az ujjammal, hogy jöjjön ide. Azonnal felpattant, lekapta a pólót magáról, és a nadrágot, majd felmászott hozzánk. Nem tudom mikor lettem ilyen, de cél szentesíti az eszközt, és most, Ők az eszközök. Ha bizalmat szerzek, könnyű lesz lelépni, mert ha sikerül a tervem akkor, eltűnök innen Narával együtt.
-Mi ez a változás? - kérdi hirtelen Mon, amikor bejött. Rá vigyorogva, lábaim összekulcsoltam Jimin derekán, mire belém hatolt. Felsóhajtott, Én pedig felnyögtem. Mon odajött, eltolta kicsit, Jimint, és a hajamnál fogva felemelte a fejem. Felszisszenve néztem rá. Értetlenül nézett végig rajtam, aztán a két fiún. Tae már öltözni kezdett, mivel végzett.
-Mi lett veled? - kérdi idegesen.
-Meguntam, hogy állandóan bántottatok. - mondtam közönyös hanggal. -Hát kiélvezem amíg itt vagyok... - megmozditottam a csípőm, és Jimin felnyögött. Alsó ajkam beharapva néztem Monra. -Csatlakozik uram? - kérdem kéjelegve.
-Talán majd később... - fintorog, és elenged. Kimegy. Jimin vadul mozog bennem, és már keményen nyög, de a fejem teljesen máshol jár. Alig várom, hogy elélvezzen, és rá térjek a lenyegre. Amint nagyot nyögve dől ki rajtam.
-Segíts kijutni... - suttogtam neki, mire feltolta magát és rám meredt.
-Nem! - lemászik rólam és öltözni kezd.
-Jimin, kérlek! - magamra tekerem a takarót, felállok, és hozzá lépek. Megfogom a pólót amit felakar venni, mire rám néz.
-Erre ment ki az egész? Ezt akartad? Hogy bedőljek? Azt hiszed Én vagyok a leggyengébb lánc szem? - markol az arcomra.
-Nem! - mondom határozottan. -Megkedveltelek, és bízok benned. - Úr Isten, jó, hogy nem szakadt rám az ég. De, első a bizalom. Azt muszáj valahogy megnyernem. Nem válaszol, szóval nyert ügyem van. Felvette a pólót és otthagyott. Francba! Azt hittem sikerül!
Hope jött be, most maszk nélkül. Nagyon szép arca van, és az a mosoly.
-Hallottam a teljesítményed. Egyszerre kettő? - lép elém, és valami van a kezében.
-Egymás után voltak. - néztem a kezére.
-Ruha. Gondoltam jól jön. - nyújtja. -Zuhany. - mutat a fehér ajtóra. Bólintok.
-Köszönöm, ez kedves tőled. - vettem el tőle, és bevonultam a fürdőbe. Zuhany után kimentem, és Hope az ágyat rakta rendbe. -Miért vagy velük, ha ilyen kedves vagy? - ülök le az egyik székre. Jó érzés pólóban és nadrágban lenni. És saját méret is. Elnevette magát.
-Picit se vagyok kedves. - néz rám.
-Pedig úgy érzem igen. - bilentem oldalra a fejem. Közel jött, szinte az arcomban volt az ágyéka, az állam alá nyúlt és felemelte a fejem.
-Rosszul érzed. - kicsit erősebben megszorítja az arcom mire felnyögök. Lehajolt és erőszakosan megcsókol, ami miatt fogom és ellököm. Vigyorogva néz rám és kimegy. Jin jött be és hozta be Narát, aki eszméletlen volt. Teljesen leblokkoltam. Már megint, mit csináltak vele? Mit adtak be neki?