Kérdések és válaszok
~Nara~
Mást sem tudok, mint sírni magamban. Teljesen összetörtem… Ha Yuna nem lenne, már belehaltam volna. Gyengéd cirógatást érzek az arcomon, amire kicsit kinyitom a szemem.
- Hogy vagy? – kérdezte halkan.
- Fáj… - suttogok, pedig ordítani tudnék.
Annyi dolog cikázik a fejemben, és mindet meg akarom kérdezni Yunatól de egyszerűen nincs erőm. Muszáj… Muszáj pihennem…
- Sajnálom… - suttogja Yuna halkan.
Ne sajnáld, nem a te hibád. Téged is akaratodon kívül hoztak ide. Téged is kihasználnak, és nem tudod miért.
Legszívesebben most felállnék, átölelném és elmondanám ezeket neki. De nem tudom… Sajog mindenem, a sérüléseim égnek.
Hirtelen kivágódik az ajtó és Mon jön be rajta. Nagyon megrémülök a hirtelen hangtól és a csapódástól.
- Gyere!- ragad karon, amitől ha tudnék, ordítanék, de csak egy pár könnycseppet tudok kiadni magamból a fájdalom miatt. Nagy lendülettel ránt fel, amitől alig tudok megállni.
- Ne! Ne vidd el! – ugrik utánam Yuna és próbál visszaszerezni az erős szorításból.
- Még nem csinálja tökéletesen a dolgát. – ellöki magától erősen. – Ma Tae fog kezelésbe venni. Ő kicsit durvább, mint Jimin, szóval légy jó kislány, hogy ne kelljen kidobni téged holtan az út szélére. – vágja neki oda. Maga előtt tuszakol előre így esélyem sincs visszanézni Yunara.
- Ho-hová viszel? – kérdezem remegő hangon.
- Tanulsz szépen pár dolgot… - mondja és tol tovább. Végig visz a folyosón és az egyik ajtónál megállunk. Egyre jobban kezdek félni. Lehet, hogy ő is megérezte, ahogy enyhén remegek, mert gúnyosan néz rám. Bevonszol az ajtón és egy irodaféleségben kötünk ki. Erősen körbefogja a derekamat és felültet az íróasztalra. – Első lecke. Nem ellenkezel bármit is tesznek veled. – erőset ránt a hajamon és lesmárol. Ahogy elenged, köhögni kezdek. – Remélem megjegyezted. – gyengéd mozdulattal törli le a könnyeket a szememből, amitől elfordulok. Undorító. Ugyan olyan, mint Jin. Erőszakoskodik és aztán meg próbál gyengéd lenni velem. Kapja be magának. – Második lecke. Ha bármit parancsolnak neked, te azonnal megteszed. Tedd a dolgod. – vigyorodik el és lehúzza a sliccét. – Ne csak nézz! Állítsd fel! – kiabál rám, amitől megindulnak a könnyeim és remegni kezdek. Látom rajta, hogy bármelyik pillanatban képes lenne megölni.
Félve, de felé emelem a kezemet. Kicsit meglepte, hogy tényleg megmozdultam. Mivel eléggé ügyetlennek bizonyulok, rásegít az egyik kezével. Undorral, de megteszem, amit követel.
- Na, látod, tudsz te, ha akarsz. Harmadik lecke. Ha kell, akkor szétbaszatod magad, csak a kuncsaft élvezze. Minél többet adjon meg érted.
Na, jó. Itt szakadt el a cérna. Én ezt nem csinálom!
Próbálok menekülni, de túl erősen szorítja az oldalam. A könnyeim hihetetlen erővel kezdenek el hullani. Elkezdi lehúzgálni a ruhákat rólam. Összeszorítom a szemeimet és elfordítom a fejem, hogy ne kelljen az övéibe néznem.
- Na, nem. Itt most te leszel az, aki dolgozik. – megfogja az államat és erőszakosan maga felé rántja a fejemet.
Megint vadul átdugja a nyelvét a számba. Végre van annyi lélekjelenlétem, hogy megharapjam. Fájdalmasan felszisszen és elhúzódik tőlem. Jutalomként egy erőteljes pofont kapok, amitől elterülök oldalfekvésben az asztalon.
- Nem volt túl jó ötlet. Ezzel most nagyon felbasztál! – üvölti és a hajamnál fogva felrángat. Megint ütésre emeli a kezét, amire ismét csak összeszorítom a szemem és várom a fájdalmat. Nem kell sokat várnom meg is kapom. – Ha magadhoz tértél a hülyeségből, folytasd. – mondja közönyösen és lenézően.
Én csak szó nélkül felülök és fogom az arcom a fájós részen.
- Ha… Ha válaszolsz a kérdéseimre, megkapod, amit akarsz… - suttogom halkan. Többre nem futja most.
- Selyem lepedőt nem akarsz? Aranyszegéllyel? – vág pofákat és leül egy székre. – Na, jó. Mit akarsz tudni?
- Miért vagyok itt?
- Apádnak hatalmas tartozása volt. Nem törlesztett soha.
- Tartozás?
- Igen. Hát nem tudtad? A drága apucikád egy mocskos drogfüggő volt. Rengeteg adósságot halmozott fel miatta.
- Ez nem lehet igaz…
- Pedig de. Aztán persze felóhajtotta dobni a pacskert én pedig itt maradtam pénz nélkül. Érdekes történet nem? Elég sok nyomozásomba került, de aztán megtaláltam a kicsi-kicsi lányát. Majd te szépen ledolgozod azt, amit apád összeszedett.
Apa… Ez nem lehet… Pont ő… Drogfüggő? De..?
Szépen lassan kezdem elveszteni a kontrolt és egyszerűen csak sírok. Sírok és egy darabig csak ez mengy. Persze a sírás átmegy hisztibe és az is szép lassan hiszti rohammá fejlődik. Mire észbe kapok Mon fog le és valami nyugtatót magyaráz. Az ajtó felé fordít, ami tárva nyitva van. Jin rohan be rajta. Valami van a kezébe, de a könnyeim miatt nem látom. Lefogja a bal karomat és beleszúr valamit. A kapálózásom kicsit lelassul, így már könnyedén lefognak. Egyre homályosabb a közeg körülöttem. Forog a világ velem. Mindenből csak Mon üvöltése marad meg.
- Te hülye, vagy bazdmeg?! Az egy lovat is kiütne!
Ezek után minden elsötétül. Most is csak apám jár az eszemben… Miért? Hogy tudott rászokni a drogra?
Kész... Végem, teljesen összetörtem… Már biztos lemondtak rólam… Mást se tudok megint csak sírni és sajnálkozni… Yunanak is biztos van baja, sőt talán még több is…
