Egy cseppnyi szabadság
~Nara~
Uh… A fejem majd szétszakad… Minden forog körülöttem… A gyomrom liftezik, és ha tehetném, hánynék, de mintha ólommal lennék teleaggatva.
Nem sokáig kínlódok a fájdalmaimtól, ismételtem feltör belőlem a sírás. Sírok az apám miatt, a kényszer miatt és minden miatt. Enyhén összegubózok, és a térdeimre hajtva a fejemet, adom ki az érzelmeimet.
A combomon és a lábszáramon halvány csíkban folynak le a sós könnyeim.
Hirtelen egy kezet érzek végigsimítani a hátamon, amire magamban felsikítva ugrok meg.
Hál’ Istennek csak Yuna az. Nyugtatóan néz, rám én pedig folytatom a siránkozásomat. Lassan elkezdi simogatni a hátamat. Hihetetlenül jól esik a gyengédsége.
Végre kicsit csillapodik a kitörésem és már csak a könnyeim csepegnek eszeveszettül.
Zsibong az agyam, de nagyon… Az első berúgásom nem volt ilyen. Ennyire erős cuccot kaptam volna tényleg?
Hirtelen kattan az zár és kivételesen most nem cseszik ránk az ajtót. Lassan felemelem a fejemet így láthatom, hogy JungKook áll az ajtóban. Kifejezéstelenül néz végig rajtam és Yunan.
Picit méreget, aztán megindul felém. Hihetetlenül be pánikolok és próbálom hátratolni magamat menekülésként.
- Nyugodj meg…- suttogja, miközben óvatosan megfogja a karomat és felhúz.
Yunaban azonnal felcsendül a vészjelző és utánam kap, mint anyamacska a kölyke után.
- Ne bántsd!
- Nem fogom…- húzgál kifele a folyosóra.
Egyre jobban kezdek megint félni. Ismét remegek, mint a falevél.
- Ne félj. Csak elviszlek megfürdeni.
Hogy ne félnék? Itt mindenki csak bánt. Mindeni erőszakos és durva. Te se vagy különb.
- Gyere… - húz gyengén be a fürdő ajtaján.
Megállít az elkülönítés mellett és csak néz.
- Vetkőzz le és mosakodj meg.
Enyhén elfordulok és leszedem magamról azt a pár ruhát is, ami rajtam van. Beállok a zuhanyfej alá és várom a vizet. Kérdően fordulok felé. Ő csak figyel engem, méreget.
Lassan meg kell szoknom… Itt mindenki csak az élvezetet keresi bennem… Úgy tekintenek rám, mint valami árura.
Óvatosan megrázza a fejét és megnyitja a vizet. Szó nélkül idenyújt egy kis rongyot.
Kezd elmúlni a félelmem. Könnyedén meg a mozgás és hamar kész leszek a fürdéssel.
Továbbra is szó nélkül és kifejezéstelen arccal adogatja a dolgokat. Teljesen, mint egy robot.
Végre normális ruha van rajtam… Megkönnyebbülten veszem tudomásul, ő tényleg nem akar bántani.
- Nagyon sápadt vagy. Nem lenne szabad de… Gyere! – megfogja a karomat és eléggé gyors tempóban visz egy eléggé lezárt ajtó felé.
- Hová viszel?- kérdezem remegő hanggal.
- Shhh! Ha lebukok nekem annyi…- most végre látok egy kis mozgást az arcán. Idegesen rágja, a száját miközben egy lakattal kínlódik.
A zár, halk pattanással adja meg magát és esik a földre.
JungKook kinyitja az ajtót és erős fény szűrődik be rajta.
- Gyorsan…- hirtelen mozdulattal kiránt rajta és vissza is csukja.
Körülöttünk enyhe erdőszerűség lehet, mivel eléggé sok fa van. A friss levegő szinte csiklandozza a tüdőmet. Mélyeket szippantok, amitől a mell hasam fájdalmasan tágul.
- Nyugi, ne olyan mohón, mert szétszakad a tüdőd. Van bőven levegő…
Ismételten meg fogja a karomat és vezetni kezd. Egyre jobban távolodunk az erődítmény szerűségtől, ahol fogva tartanak minket. Leültet egy rönkre egy terebélyes lombú fa alatt.
- És, mi a neved? – áll elém karba tett kezekkel.
- Nara… - motyogom halkan.
- Engem már ismersz… Hány éves vagy?
- 18…
- De szűkszavú valaki…
- Mi… Miért vagy ilyen? – nézek a szemébe.
- Ezt hogy érted?
- A többiek mind erőszakosak… De te… Egész normális vagy…
- Ilyen vagyok és kész… Így fogadjanak el…- ránt a vállán egyet. – A többiek is mindig ezt mondják, de én nem fogok csak mások kedvéért megváltozni. – idegesen körbenézett és megfogta a csuklómat.
Erős mozdulattal felrántott és berángatott a bozótba.
- Mit csi..- a számra nyomta a kezét és halkat a fülembe csittegett.
Suga és Jin haladt el előttünk, cigizve és közben néha egymáshoz szólva.
Mikor végre elmentek és JungKook úgy vélte, hogy tiszta a terep elengedett.
- Menjünk…- ismételten elkezdett húzni maga után.
Úgy érzem magam komolyan, mint egy rongybaba…
- Maradj csendben, vagy észrevesznek…- suttogja a fülembe.
Én eddig is befogtam…
Hallgatózik és vár. Amikor mindent rendben talál, folytatja az utat. Megint babrál egy kicsit a zárral és kinyitja a nagy ajtót.
Akár csak egy kisegér, úgy surran végig a folyosón engem maga után ráncigálva. Ahogy visszaérünk ahhoz a szobához ahol fogva tartanak már a hanggal nem törődve nyit be. Erősen betol és rám zárja az ajtót.
Meglepetten pislogok egy darabig utána aztán Yuna kérdése húz vissza a valóságba.
- Ugye nem bántott?
Nem sokáig kínlódok a fájdalmaimtól, ismételtem feltör belőlem a sírás. Sírok az apám miatt, a kényszer miatt és minden miatt. Enyhén összegubózok, és a térdeimre hajtva a fejemet, adom ki az érzelmeimet.
A combomon és a lábszáramon halvány csíkban folynak le a sós könnyeim.
Hirtelen egy kezet érzek végigsimítani a hátamon, amire magamban felsikítva ugrok meg.
Hál’ Istennek csak Yuna az. Nyugtatóan néz, rám én pedig folytatom a siránkozásomat. Lassan elkezdi simogatni a hátamat. Hihetetlenül jól esik a gyengédsége.
Végre kicsit csillapodik a kitörésem és már csak a könnyeim csepegnek eszeveszettül.
Zsibong az agyam, de nagyon… Az első berúgásom nem volt ilyen. Ennyire erős cuccot kaptam volna tényleg?
Hirtelen kattan az zár és kivételesen most nem cseszik ránk az ajtót. Lassan felemelem a fejemet így láthatom, hogy JungKook áll az ajtóban. Kifejezéstelenül néz végig rajtam és Yunan.
Picit méreget, aztán megindul felém. Hihetetlenül be pánikolok és próbálom hátratolni magamat menekülésként.
- Nyugodj meg…- suttogja, miközben óvatosan megfogja a karomat és felhúz.
Yunaban azonnal felcsendül a vészjelző és utánam kap, mint anyamacska a kölyke után.
- Ne bántsd!
- Nem fogom…- húzgál kifele a folyosóra.
Egyre jobban kezdek megint félni. Ismét remegek, mint a falevél.
- Ne félj. Csak elviszlek megfürdeni.
Hogy ne félnék? Itt mindenki csak bánt. Mindeni erőszakos és durva. Te se vagy különb.
- Gyere… - húz gyengén be a fürdő ajtaján.
Megállít az elkülönítés mellett és csak néz.
- Vetkőzz le és mosakodj meg.
Enyhén elfordulok és leszedem magamról azt a pár ruhát is, ami rajtam van. Beállok a zuhanyfej alá és várom a vizet. Kérdően fordulok felé. Ő csak figyel engem, méreget.
Lassan meg kell szoknom… Itt mindenki csak az élvezetet keresi bennem… Úgy tekintenek rám, mint valami árura.
Óvatosan megrázza a fejét és megnyitja a vizet. Szó nélkül idenyújt egy kis rongyot.
Kezd elmúlni a félelmem. Könnyedén meg a mozgás és hamar kész leszek a fürdéssel.
Továbbra is szó nélkül és kifejezéstelen arccal adogatja a dolgokat. Teljesen, mint egy robot.
Végre normális ruha van rajtam… Megkönnyebbülten veszem tudomásul, ő tényleg nem akar bántani.
- Nagyon sápadt vagy. Nem lenne szabad de… Gyere! – megfogja a karomat és eléggé gyors tempóban visz egy eléggé lezárt ajtó felé.
- Hová viszel?- kérdezem remegő hanggal.
- Shhh! Ha lebukok nekem annyi…- most végre látok egy kis mozgást az arcán. Idegesen rágja, a száját miközben egy lakattal kínlódik.
A zár, halk pattanással adja meg magát és esik a földre.
JungKook kinyitja az ajtót és erős fény szűrődik be rajta.
- Gyorsan…- hirtelen mozdulattal kiránt rajta és vissza is csukja.
Körülöttünk enyhe erdőszerűség lehet, mivel eléggé sok fa van. A friss levegő szinte csiklandozza a tüdőmet. Mélyeket szippantok, amitől a mell hasam fájdalmasan tágul.
- Nyugi, ne olyan mohón, mert szétszakad a tüdőd. Van bőven levegő…
Ismételten meg fogja a karomat és vezetni kezd. Egyre jobban távolodunk az erődítmény szerűségtől, ahol fogva tartanak minket. Leültet egy rönkre egy terebélyes lombú fa alatt.
- És, mi a neved? – áll elém karba tett kezekkel.
- Nara… - motyogom halkan.
- Engem már ismersz… Hány éves vagy?
- 18…
- De szűkszavú valaki…
- Mi… Miért vagy ilyen? – nézek a szemébe.
- Ezt hogy érted?
- A többiek mind erőszakosak… De te… Egész normális vagy…
- Ilyen vagyok és kész… Így fogadjanak el…- ránt a vállán egyet. – A többiek is mindig ezt mondják, de én nem fogok csak mások kedvéért megváltozni. – idegesen körbenézett és megfogta a csuklómat.
Erős mozdulattal felrántott és berángatott a bozótba.
- Mit csi..- a számra nyomta a kezét és halkat a fülembe csittegett.
Suga és Jin haladt el előttünk, cigizve és közben néha egymáshoz szólva.
Mikor végre elmentek és JungKook úgy vélte, hogy tiszta a terep elengedett.
- Menjünk…- ismételten elkezdett húzni maga után.
Úgy érzem magam komolyan, mint egy rongybaba…
- Maradj csendben, vagy észrevesznek…- suttogja a fülembe.
Én eddig is befogtam…
Hallgatózik és vár. Amikor mindent rendben talál, folytatja az utat. Megint babrál egy kicsit a zárral és kinyitja a nagy ajtót.
Akár csak egy kisegér, úgy surran végig a folyosón engem maga után ráncigálva. Ahogy visszaérünk ahhoz a szobához ahol fogva tartanak már a hanggal nem törődve nyit be. Erősen betol és rám zárja az ajtót.
Meglepetten pislogok egy darabig utána aztán Yuna kérdése húz vissza a valóságba.
- Ugye nem bántott?
