Broken souls~17.rész

A bűvös szó

Nara

Néhány nap telhetett el a szökésünk óta, de én nem számolom. Megismertem Yun anyukáját, és nagyon jól kijövök vele. Hasonlít az enyémre, csak Ő szerencsére még él…
Pont mesélt nekem valamit, amikor csengettek. Az ütő is megállt bennem. Senki, egyedül Yuna szülei tudják, hol vagyunk. Ijedten meredtem Yun felé, aki az ajtó felé indult. A belső hangom azt ordibálja, hogy meneküljek, bújjak el, de a testem nem hallgat rá. Mereven, feszülten figyelem minden mozdulatát. A kilincs felé nyúl, én pedig egy hatalmasat nyelek. Kinyitja az ajtót, én pedig eléggé meglepetten, de felsóhajtok.
Az ajtóban Jungkook és Jimin áll. M-megsérültek?! De, de mitől? És… Jelvény? Rendőrök..? De akkor… Na, jó… Semmit nem értek…
Jungkook ahogy meglát, elmosolyodik, int, és felém sétál. Még mindig nem fogtam fel, de egy pici mosolyt én is elengedek.
- Szia… - áll meg előttem.
- S-szia… - suttogom alig hallhatóan.
- Tudod… Azt hiszem, magyarázattal tartozom… - vakarja meg a tarkóját.
Csak bólintok és elnézek róla Yunra és Jiminre. Valamit beszélnek Yun anyukájával, de nem igazán értetek belőle semmit, hiába van szinte mellettem. Elbúcsúzik tőlünk és elmegy. Jimin és Yuna megölelik egymást és el is mennek a szobába.
Jungkook leguggol elém és magához fordítja az arcomat. Látom rajta, hogy bizonytalan. Eddig mindig annyira érzelemmentes és leolvashatatlan arca volt, de most látom, hogy valamiben bizonytalan.
- Tudod… - sóhajtott fel.
- Igazából… Nem… Nem tudok semmit… - rázom meg a fejemet szomorúan.
Feláll és megfogja a kezemet, aztán felhúz maga mellé. Lassan, szinte szaggatottan átkarol és magához ölel. Kikerekedett szemekkel figyelem a jelvényt, ami szinte az arcomba nyomódik.
Egy ismerős illat férkőzik az orromba, ezzel teljesen ellazítva engem. Félve átölelem Jungkook derekát, ezzel csak még jobban magamhoz nyomva.
Felsóhajt és a hajamba túrja a kezét. Elkezdi simogatni a fejem és nyom egy puszit a fejtetőmre.
A mellkasához nyomom az arcom és átadom magam az édes-kesernyés borzongásnak.
Valamiért mosolyognom kell, és el is engedem. Csak egy egyszerű mosolyra számítottam, de jön mellé egy kis kuncogás is.
- Min nevetsz? – emeli fel a fejem.
- Nem tudom… Valamiért… Valamiért boldognak érzem magam.
- Szép, vagy amikor mosolyogsz. – simított ki egy tincset az arcomból.
Picit elpirulok, már nem csak a bók miatt, de a közelsége miatt is.
- Nem vagy végre sápadt…
- Jó a koszt. – nyújtom ki kuncogva a nyelvem.
- De kis vicces valaki. – vonja fel a fél szemöldökét.
Ezután persze a kínos csend… Csak nézünk egymás szemébe egy-egy fél mosollyal. Gyönyörűen csillognak az íriszei, szinte elveszek bennük.
Olyan közel van, és ez boldogsággal tölt el. Ez a közelség is egyre csak nő köztünk. Jobban és jobban közeledik, én pedig remegni kezdek. Nem a félelemtől, hanem a bizonytalanságtól.
- Ne félj… - suttogja szinte az ajkaimra.
Egy nagyon pici „hm”-re futja, mert belém folytja a szót. A száját lágyan, de mégis akaratosan nyomja az enyémre. Megremegek és elvesztem az egyensúlyom. A ruhájába kapaszkodok, ezzel húzva magam után a padlóra. Amint észbe kap, megtámaszt, és nem hagy elesni.
- M-minden oké..? – kérdezi aggodalmasan.
- Igen… Legalább is, azt hiszem… - fixírozom tovább a jelvényét.
- Mi a baj?
- R-rendőr vagy, igaz?
- Igen… Nem túl régóta.
- De… Akkor… Miért..? – remeg meg a hangom, mielőtt megindulnak a könnyeim.
- Ezt a parancsot kaptuk… - suttogja a fülembe és a fültövemre csókol.
Felsóhajtok, és kiráz a hideg, de ég az ajkainak a helye.
Mi van velem..?
- É-és akkor most kik is a jók még? – szipogok a pólójába bújva.
- Én és Jimin. Ugyebár Hoseok, Suga és Taehyung.
- M-mi történt Jimin karjával?
- Öh… M-meg lőtték…
- Kicsoda? – kaptam fel a fejem félénken.
- Az most nem érdekes… Majd elmagyarázom.
- D-de!
- Semmi de… Most pedig… Jobban érzed már magad?
- Nagyjából… De… Még mindig megtalálhatnak, nem? Jin és Mon…
- Nem hagyjuk… - nyom egy puszit a homlokomra.
Beletúr a hajamba és a fejemet simogatja. Én, akár valami kiscica, úgy simulok hozzá, épp hogy nem dorombolok neki.
Annyi kérdést akarok feltenni, de vagy nem merem megkérdezni, vagy nem akarom, hogy elszakadjon tőlem.
Valami elkezdett rezegni a dzsekije zsebében és elenged.
- Bocsánat… - nyom egy utolsó puszit a fejemre.
Előkotor a zsebéből egy telefont és felveszi. Kicsit arrébb megy, amitől még őt is alig hallom.
- Hallo? Igen, én vagyok. Fejlemény? Rendben. Indulunk! Visz hall…
Visszacsúsztatja, és utoljára magához ölel.
- Sajnálom, de mennünk kell…
Nem válaszolok, csak felsóhajtok és elengedem.
Jimin és Yun után indul és bekopog a szobába.
- Jimin, fejlemény a Monster ügyben…
Besétálok a konyhába és engedek magamnak egy pohár vizet. Lassan iszogatni kezdem, ezzel elterelve a figyelmem a többiekről.
Leteszem a poharat és a konyhapultra támaszkodok.
- Nara… - ölel meg hátulról Jungkook. – Szeretlek… - suttogja a fülembe.
Teljesen lefagyok tőle, mégis felé fordulok.
Megfogja két oldalt az arcomat és ismételten megcsókol. Kiráz a hideg, de most végre megállok a lábamon.
Ahogy elválik tőlem, elmosolyodik, int egyet és ott hagy. Elmegy…
Hallom az ajtó csukódását és a zár kattanását.
Elment… Elment, és én alig beszéltem vele. Már hiányzik, pedig alig két perce még az ajkaimat csókolta puhán, és most az az üresség...
Tényleg… Milyen puha az ajka. És az illata… Megbódít. Az érintése… Elolvadok tőle.
Nara, te szerelmes vagy…
- Minden oké Nara? – lóbálja meg a kezét előttem Yuna.
- I-igen. Persze. Miért ne lenne rendben?
- Hm, csak mert már öt perce csak meredsz magad elé.
- Yun… - nézek rá kicsit félve.
- Hm?
- Milyen az, amikor szerelmes vagy?
- Miért kérdezed?
- Csak… Csak mert, olyan furán érzem magam mióta eljöttünk.
- Hogy érted, hogy furcsán? – mosolyodik el és leül a pult mellé.
- Most… Jungkook… Megcsókolt. – hadrom alig érthetően.
- És, milyen volt?
- Olyan… Jó érzés, de még is mart valami. Keserű, de mégis, méz édes… Össze tudtam volna rogyni, ha nem tart jól. És amikor megölelt… Reszketni kezdtem, pedig nem féltem tőle. Ez szerelem lenne?
- Hát… - áll fel a székről. – Szerintem, teljes mértékben az. – kócolja össze a hajamat egy kicsit.
Felkuncogok és elmosolyodok.
Valahogy jobban érzem magam. De most féljek-e vagy ne? Van rá esély, hogy Mon vagy Jin pont itt keres minket?
Miért nem kérdeztem meg Jungkookot?

Broken souls~16. rész

Nyomozók...
*Yuna*
Miután megnyugodtam, apa is megölelt. Aztán anya elkezdett kipakolni mindent.
- Egyedül voltál? - kérdi apa. Megrázom a fejem és rá nézek.
- Egy lánnyal voltam. Ő fiatalabb tőlem. Nara a neve, és most alszik. Nem mertem otthagyni... - elcsuklik a hangom.
-Bántottak? - kérdi anya. Elmondjam? Ennyit megérdemelnek azok után, hogy mennyit aggódtak.
-Biztos tudni akarjátok ezt anya? - kérdem, de rájuk se nézek. Apa megfogja a kezem és biztatóan rászorít. -Megkötöztek... kaptam pár pofont... és a legrosszabb... megerőszakoltak, és eladták a testem... - apa megremegett mellettem, de se Ő, se anya, nem szóltak. Gondolom nem mertek. Végig simitottam a csuklómon lévő seben, és felsóhajtottam.
- Hoztunk enni. - mondja apa. Hangja megremegett.  Rá néztem. Szemei könnyesek voltak, ezért óvatosan odanyúltam, és letöröltem.
-Nagyon szeretlek titeket. - mosolygok rá, aztán anyára. -Lezuhanyzok, aztán felkeltem Narát, és eszünk. - állok fel. Anya azonnal a kezembe ad mindent, aztán elmentem zuhanyozni. Annyira jól esett így, egyedül zuhanyozni, nyugodtan, nem rettegve. Felsóhajtottam, elzártam a vizet, homlokom a csempének nyomtam, és megjelent előttem Jimin arca...
Hiányzik...
És ez, sokkal jobban elnyomja, Jun hiányát. Ez pedig megrémit.

Pár perc múlva, már készen mentem Narát felkelteni, de Ő nem aludt.
- Te még nem alszol?- simítok végig a hátán, mire azonnal hozzám bújik. – Mi a baj? Miért sírsz? - elhelyezkedem, és hagyom, hogy alaposan kisírja magát. Vártam, amíg megnyugszik, közben a hátát és a haját simogattam. -Most már jobb? - kérdem halkan, mikor már csak szipogott.
-Azt hiszem. - suttogott.
-Itt vannak a szüleim, hoztak enni, és ruhát, gyere. - megtörlöm az arcát, aztán kimásztunk az ágyból, és kimentünk.

Nara, nagyon jól elvolt anyával a napokban, Én pedig néha csak ültem és néztem magam elé.
Már három nap eltelt, anya nem mozdul mellőlünk, csak apa megy dolgozni, anya hol Nara, hol az Én sebeim kezelgeti nagy gonddal. Persze látom, hogy fél, fél, hogy újra elrabolnak, újra azokat a kínokat kellesz átélnünk. Azt hiszem ideje, megtudni, mi is a helyzet.
-Anya, itt a telefonod? - kérdem tőle. Épp mosogatnak. Nara rám mosolygott, Én pedig vissza.
-Persze, a táskámban, meg a tiéd is. - mosolyogva bólint.
Kivettem a kis készüléket, bekapcsoltam, és addig amíg üzembe helyezi magát,  megkerestem a kártyát, aztán írtam egy rövid SMS-t: "Jól vagyunk. És biztonságban."

Épp le akartam rakni, amikor megrezzent a mobilom.
"Hol vagytok?"
Hezitálva ugyan, de végül leírtam a címet.

Amikor csengettek, Nara ijedten nézet rám, hisz apa kulccsal jön, más senki se tudja, hogy itt vagyunk. Rá mosolygok, aztán megyek ajtót nyitni.
Jimin állt az ajtóban, mellette Jungkook, Jimin  farmerban, fehér pólóban, bőr dzsekiben, volt  egyik keze felkötve, rajta pedig egy zsaru jelvény. Szemeim elkerekedtek, amitől elmosolyodott.
-Sziasztok... - nyögtem ki. Jungkook rám mosolyogva intett be, Én pedig oldalra állva hagytam, hogy bemenjen. Rajta is jelvény volt. Anya meglepve jött ki a konyhából.
-Azt hiszem, Én most haza ugrok. - mondja anya. Bólintok.
-Hölgyem... - hajol meg Jimin. -Park Jimin nyomozó. Mi engedtük el a lányát. - egyenesedik ki.
Anya szemei könnyesek lettek.
-Nagyon köszönöm nyomozó. - sűrűn kezd hajolgatni anya.
-Erre semmi szükség. - fogja meg anya vállát. -Ez a dolgom. Viszont, ha megbocsát...
Anya azonnal veszi a lapot, és köszönés nélkül elmegy.
-Rendőr vagy...
-Igen. Már jó pár éve. - rám mosolyog.
-De... akkor miért?
-Nem akartunk lebukni.
Könnyes szemmel nézek rá. Arcán pár seb, ajka felrepedve, pár napos lehet.
-Megsérültél... - szipogok. Hozzám lép, ép kezével átkarolja a nyakam, magához von, Én pedig óvatosan átkarolom a derekát, arcom a nyakába fúrom, és sírni kezdek.
-Én és Hoseok könnyebben sérültünk, Suga, és Taehyung meghaltak... Jungkook kisebb agyrázkódással megúszta... Jint lecsukták... Mon pedig megszökött.
Na, erre a kijelentésre ledermedtem.
-Akkor keresni fog? - állam a vállára rakom.
-Nem tudjuk. Megsérült, tőle kaptam a golyót. Na meg azt a pár ütést amitől ilyen lett az arcom. Őt Jungkook lábon lőtte. - óvatosan elengedett, rám nézett, arcom megsimogatta, és elmosolyodott. -Sokkal jobb a színed így. - bókol.
-Gyere be. - invitálom be. Nem akartam zavarni a másik két fiatalnak, ezért a szobámba mentünk. -De azért jól vagy, igaz? - fordultam hozzá. Bezárta az ajtót, hozzám lépett és megcsókolt. Ép kezével a tarkóm fogta meg, nyelvével pedig végig nyalt az alsó ajkamon. Nem mertem átkarolni a vállát, nehogy fájdalmat okozzak neki, így újra a derekát fogtam meg, és viszonoztam a csókot. Most más volt a csókja, nem olyan volt, mint amikor ott voltunk.
Szuszogva vált el tőlem, lehajolt a nyakamra, és lágy puszikat adott a puha bőrre. Annyira jól esett.
-Most már tökéletesen vagyok... - mormogta a nyakamba, Én pedig elmosolyodtam.
-Örülök. - puszit adtam az állára.
-Nem undorodsz tőlem? Azok után amiket csináltam veled. És amiket át éltél... - tol el picit, és a szemembe néz.
-Hmm... ha más érne hozzám, talán. A Te érintésed már megszoktam, így nem esik rosszúl ha hozzám érsz. - ülök le az ágyra.
-Sajnálom, hogy úgy bántam veled, de azok a szobák be voltak kamerázva. Mon mindent látott. Ott ahol utóbb voltatok nem volt kamera, mert az az Ő szobája volt. Szinte az egész épület minden sarkában volt, mert ellenőrzött mindent. Nekünk is, három hónapba telt, minden iratot kicserélni, mielőtt akcióba kezdtünk. Aznap, amikor elszöktettek, látott titeket, már fel volt készülve. Lehet ezért is tudott megszökni, még lőtt lábbal is. - ült mellém.
-És mi lesz ezek után? Nem akarom, hogy rettegjen Nara. - mondom elkeseredetten.
-Jungkooknak mondtam, hogy ne mondja el neki. Mi mindent megteszünk, hogy kézre kerüljön. Nem tudja, hogy itt vagytok. Itt biztonságos. - megfogja a kezem.
Bólintottam.
-Jungkook szerelmes Narába? - kérdem. Rám mosolyog.
-Mint a nagy ágyú. - neveti el magát, aztán fintorogva fogja meg a vállát.
-Úgy láttam, Nara is Jungkookba. Érdekes kapcsolat jött létre köztük... meg közte és köztem. Olyan... védelmező ösztön kerít hatalmába, ha Naráról van szó. Sose gondoltam volna, hogy olyan helyzetben, ilyen megtörténhet. - néztem a padlóra.
-Furcsa az emberi szív. Nekem elhiheted, Én se gondoltam, hogy valaha is mélyebb érzelmek fognak egy személyhez vonzani, olyan körülmények közt, amiben voltunk... - mondja komolyan. Rá pillantok, elgondolkozva nézet egy pontot a padlón, vajon, mi járhat a fejében? -Már másfél éve, Én voltam a szadista, aki lányokat tört be, hogy eladják őket, és tehetetlenül nézni, ahogyan elviszik... persze leadtuk rögtön a fülest, hogy hol vannak, de rossz volt, hogy ott helyben nem tehet az ember semmit. Azt hiszem, most a kórházban, aludtam először nyugodtan, és nem csengett a fülemben a lányok sikolya, a könyörgésük. Csak téged láttalak, és... furcsa mód, de megnyugtató volt számomra. - rám néz.
-Ez hízelgő. - mosolygok rá. Kuncogva hajol hozzám, és csókol meg.
-Ha nem fájna a vállam, azonnal leszaggatnám rólad a ruhát... - suttogott, mély, vágytól teli hangon.
-Tudok óvatos is lenni... - letolom róla a dzsekit, ölébe ülök, majd megcsókolom. Kezem besiklik a póló alá, amitől megremegett, és a számba sóhajt.
-Egyetlen érintés. Már állok, mint az árbóc rúd. - morogja.
Bekopognak.
-Jimin, fejlemény a Monster ügyben. - szól be Jungkook.
-Remek. - sóhajt Jimin. Lemászok róla, rá adom a dzsekit.
-Meggyógyul a vállad folytatjuk. - rá mosolygok.
-Szavadon foglak. - kilép az ajtón, Én pedig utána.
-Jungkook. - szólok neki. Megfordult, Én pedig megöleltem. -Köszönök mindent, és vigyázz Narára most már. - mondom.
-Ugyan, mégis mit koszönsz? És vigyázok. Hamarosan visszajövünk. - elindultak a bejárati ajtóhoz, Jungkook még belépett a konyhába, Én pedig Jiminhez léptem.
-Vigyázz magadra. - homlokom az övéhez döntöm, szemeim becsukom.
-Te is. - puszit ad az ajkaimra, aztán Jungkook kilép, és már mennek is.
Visszalépek, és bezárom az ajtót, majd a nappaliba megyek. Úgy látszik, még a veszély nem múlt el. És ez nem jó jel.