Soomin
- Megjöttem! - nyitok be mosolyogva a kórterembe. Soyun az ágyon ül és unottan bámulja a tegnap frissen vett keresztrejtvényét. Odatipegek hozzá és leülök az ágya szélére. Megrebegtetem a szempilláim, aztán vigyorogva megölelem. Ugyanolyan unott fapofával bámul rám és közben kinyújtja oldalra az újságot, majd elengedi, az pedig lepottyan. - Most miért vagy ilyen savanyú? Hoztam kimchit! Én és Jin csináltuk, csak neked. Jó csípős, ahogy szereted.
- Unatkozok... Mikor is engednek ki ebből a börtönből? - kérdezi, aztán átveszi tőlem az ételes dobozt és felbontja. - Hm... Fenséges az illata. Puszillak titeket... - felkapja a mellé csomagolt pálcikát és azonnal tömni kezdi a fejét. - Ez falami mennyefi... - csámcsog behunyt szemekkel.
- Örülök neki. Az orvos pedig azt mondta, hogyha minden oké és nem lesz lázad és könnyebben kapsz levegőt, maximum négy nap és hazajöhetsz. - felállok és az ablakhoz sétálok. - Mintha az idő is tudná, hogy rendben van minden...
- Hogy érted ezt? - kérdezi két falat között. Rámosolygok aztán visszaülök mellé.
- Mikor eltűntél, szakadt az eső, viszont mióta megvagy, azóta folyamatosan javul. Ma már a bogarak is előjöttek. - felkapok egy szalvétát és hajtogatni kezdem. Kihajtok egy kis csákót, amit a fejemre rakok és felülök törökülésben az ágyra. Felfújom az arcom, aztán két ujjammal megbököm és lassan leengedem.
- Olyan vagy, mint egy óvodás... - kuncogja halkan, aztán leteszi az éjjeliszekrényre az ételhordót. Kiterül az párnák között és nyújtózkodni kezd. - Ez jól esett, köszönöm... A kórházi kaja nagyon rossz. Két hete itt vagyok és lassan rosszul vagyok a húslevestől és a fasírttól.
- Egészségedre... Kitartás... Én két naponta hozom neked a kaját és ugye Jungkook se jön üres kézzel soha. Jaejoong pedig intézte neked, hogy valamivel másabb legyen az ellátásod. Aranyéleted van itt.
- Aha... - dünnyögi unott képpel. - Ezt te se gondolhatod komolyan. Nem engednek még sétálni se. - Keresztbe vágja a karjait és a lábát, aztán elfordítja a fejét.
- És még én vagyok óvodás... - sóhajtok fel megrökönyödve. Leveszem a fejemről a csákóm és tovább gyűröm egy kis hajóvá. Leteszem a takaróra és gyűrkészni kezdem alatta az anyagot, így kicsit "úsztatva" a hajókát.
- Amúgy... Mi van veled és Namjoonnal? - vált gyorsan másik témára, aztán a szemeit rám szegezve bámul. Elhúzom a szám aztán a fejemet rázva meghúzom a vállam.
- Egy hete megint nem tudok róla semmit... - a hangom kissé rekedtes ezért köhintek egy párat. - Miután magadhoz tértél szinte eltűnt. Nem ad jelet, nem hív, nem üzen. Kezdek érte aggódni érte. Yun... Szerinted beteg vagyok? - fel se tűnik, hogy hirtelen mennyit beszélek, csak azt veszem észre, hogy Soyun lágy mosollyal néz rám és kissé sejtelmesen felvonja a szemöldökét. Beharapja az alsó ajkát és miután kirántja a háta mögül a párnáját és fejbe csap vele.
- Két szó... - suttogja aztán közelebb hajol hozzám. - Szerelmes vagy... - duruzsolja a fülembe aztán tinilányokat megszégyenítően kuncogni kezd és szorongatni kezdi a párnáját. - Édes Istenem... Soomin felnőtt!
- Mi?! - vonyítok fel kissé fáziskéséssel. Felugrok az ágyról és a fejemet rázogatva keresem az ellenérveket. Felmutatom az ujjamat és szólásra nyitom a szám, de amiatt a sejtelmes arcáért elvörösödök és elbújok a hajamba. - Nem vagyok szerelmes... Tény, hogy Namjoon jóképű, viszonylag kedves, megértő és... Na, szóval jó fej, de nem vagyok beleesve. Nem és nem... - Persze ez a nem eléggé elhalványodik, amikor leesik, hogy milyen is volt, mikor vele töltöttem a napot és a lányával meg az anyukájával
Visszaülök Soyun mellé és csak kifele meredek a fejemből. Ő közben valamit beszél nekem, de most egyszerűen nem megy a koncentrálás. Megszakítom a beszédben azzal, hogy felállok és egy "majd holnap bejövök" után kimegyek a kórteremből.
Én? Szerelmes? Ugyan... Rólam van szó, rólam! Kim Soominről, aki pasizik, de nem szedi fel őket... És még szűz... Ja, és lassan tizennyolc lesz...
Kilépek a kádból és azonnal a szobámba totyogok. Minzy elvisz bulizni. Csak úgy feszültséget oldani. Rám fog férni...
Csak úgy random benyúlok a szekrényembe és kihúzok egy rucit, aztán persze ahhoz válogatom a további gönceim. Sikeres módon pont egy igazi kurvulós szerelés jött ki, de mit tehetnék, ez az én szerencsém... Tapadni fognak a fiúk, mint mézre a légy. Mondjuk ki ne cuppanna a pink miniszoknyára és a neon sárga színű topra?
Bár a matek egyenlet is ilyen könnyű lenne, mint felszedni egy-két srácot... De az élet ilyen.
- Szia Mini, készülj, én és Jackson ott leszünk fél óra múlva. Pusszancs! - Még jó, hogy ilyen hangos az üzenetrögzítőnk... Nem hallottam volna meg, az tuti. De vajon ki az a Jackson? Mindegy, biztos Minz egyik új pasija...
Belebújok a ruháimba, aztán azonnal beszárítom a hajam. Fél kiló lakk és jöhet a smink. Mire azzal kész vagyok, már van húsz perc. Firkantok egy üzenetet anyának, ha hazaérne és indulhatok.
Bezárom az ajtót és ahogy leszaladok a kis lépcsőn, beleütközök valamibe. Valami nagyba és finom illatúba.
- Hogy nézel te ki? - szakad fel a nagy, bőrdzsekis, napszemüveges és kapucnis ürgéből. Utólag leesik, hogy Namjoon az, amire először a nyakába akarok ugrani, de aztán eszembe jut, hogy majdnem két hétig felém se szagolt. - Halljam, hová tartasz, így? - Az ígyen a hangsúly.
Felsóhajtok és felnézek a colos szemeibe. Vagyis, napszemüvegen keresztül próbálok.
- Ha annyira tudni akarod, bulizni... És nem tudom, miért érdekel téged ennyire... - hangom picit hidegen cseng, aminek örülök, bár fáj, hogy így szóltam az én kis colostokomhoz.
- Hogy a francba ne érdekelne, ha a pasid vagyok? - Na, ő hidegebb... Nyert.
- Aha... - dünnyögöm és elmegyek mellette. A lépcső aljáról még visszanézek rá. - Ha annyira a pasim vagy, hol a tökömbe voltál két hétig?
Nem válaszol. Sőt, megnémul. És ez nem tetszik... Felsóhajt és leül a lépcső tetejére. Rossz érzés fog el, hiszen a gyomrom görcsösen összeszorul.
- Anyám rosszul lett. Mindent otthagyva rohantam vele a kórházba, se telefon, se iratok... Infarktusa volt. Elhúztak rengeteg időt azzal, hogy nem akarták elfogadni az információkat a papírjai nélkül. - Kezeit összekulcsolja a térdein és ráhajtja a fejét. - Végül majdnem két órát ültem mellette és fogtam a kezét, mire behívták kivizsgálni. Azonnali műtétet rendeltek el, hiszen a szíve már alig működött. Még két óra türelmetlenkedés után kijött az orvos és... - kissé megremeg a hangja. - Nem tudták megmenteni... - kis szünetet tart. - Nagyon kikészültem. Kikértem Haneult az oviból és beültettem a kocsiba. Szerencsétlen hiába kérdezgetett, nem válaszoltam neki. Elindultunk és csak mentünk... Leutaztunk egész Busanig, ahol meglátogattuk a húgom. Leadtam neki a csöppséget és azonnal az első kocsmába mentem. - Eddig bírtam. Odasietek és azonnal átölelem. Halkan felszipog és a nyakamba fúrja az arcát. - A detoxban ébredtem és azt mondák, hogy végigaludtam négy napot. - A hajába vezettem az egyik kezem és cirógatni kezdtem a fejét. Átkarolja a derekam és magához von. - Soomin... Nekem már nincs senkim aki szeret. - suttogja halkan, világ vesztetten.
- De igen, van... Ott van Haneul, Öcsi, a húgod és... Itt vagyok én. - erre felkapja a fejét és rám néz. Látszik rajta, hogy napok óta nem aludt, hiszen csúnya karikák vonulnak végig a szemei alatt és az erei is sokkal jobban látszanak. Bólintok és egy puszit nyomok az ajkaira. - Szeretlek.
Elmosolyodik és egyik kezével a hajamba túr. Közelebb von és lassan megcsókol. Szinte mint soha. Egy csöppnyi durvaság sincs benne, csak az érzékiség.
- Ha befejeztétek az enyelgést, Mini igazán letolhatnád a valagad, ma még bulizni akarunk menni! - Szakítja meg a kis romantikus légterünket Minzy. Felnevetek és indulnék, de Namjoon elkapja a csuklóm.
- Megy, de nem ebben a ruhában. És nem egyedül. - kacsint rám kajánul és a lakás felé kezd vonszolni.
Intek Minzynek, hogy menjenek, amire értetlenül néz rám, aztán sejtelmesen elmosolyodik és int.
- Unatkozok... Mikor is engednek ki ebből a börtönből? - kérdezi, aztán átveszi tőlem az ételes dobozt és felbontja. - Hm... Fenséges az illata. Puszillak titeket... - felkapja a mellé csomagolt pálcikát és azonnal tömni kezdi a fejét. - Ez falami mennyefi... - csámcsog behunyt szemekkel.
- Örülök neki. Az orvos pedig azt mondta, hogyha minden oké és nem lesz lázad és könnyebben kapsz levegőt, maximum négy nap és hazajöhetsz. - felállok és az ablakhoz sétálok. - Mintha az idő is tudná, hogy rendben van minden...
- Hogy érted ezt? - kérdezi két falat között. Rámosolygok aztán visszaülök mellé.
- Mikor eltűntél, szakadt az eső, viszont mióta megvagy, azóta folyamatosan javul. Ma már a bogarak is előjöttek. - felkapok egy szalvétát és hajtogatni kezdem. Kihajtok egy kis csákót, amit a fejemre rakok és felülök törökülésben az ágyra. Felfújom az arcom, aztán két ujjammal megbököm és lassan leengedem.
- Olyan vagy, mint egy óvodás... - kuncogja halkan, aztán leteszi az éjjeliszekrényre az ételhordót. Kiterül az párnák között és nyújtózkodni kezd. - Ez jól esett, köszönöm... A kórházi kaja nagyon rossz. Két hete itt vagyok és lassan rosszul vagyok a húslevestől és a fasírttól.
- Egészségedre... Kitartás... Én két naponta hozom neked a kaját és ugye Jungkook se jön üres kézzel soha. Jaejoong pedig intézte neked, hogy valamivel másabb legyen az ellátásod. Aranyéleted van itt.
- Aha... - dünnyögi unott képpel. - Ezt te se gondolhatod komolyan. Nem engednek még sétálni se. - Keresztbe vágja a karjait és a lábát, aztán elfordítja a fejét.
- És még én vagyok óvodás... - sóhajtok fel megrökönyödve. Leveszem a fejemről a csákóm és tovább gyűröm egy kis hajóvá. Leteszem a takaróra és gyűrkészni kezdem alatta az anyagot, így kicsit "úsztatva" a hajókát.
- Amúgy... Mi van veled és Namjoonnal? - vált gyorsan másik témára, aztán a szemeit rám szegezve bámul. Elhúzom a szám aztán a fejemet rázva meghúzom a vállam.
- Egy hete megint nem tudok róla semmit... - a hangom kissé rekedtes ezért köhintek egy párat. - Miután magadhoz tértél szinte eltűnt. Nem ad jelet, nem hív, nem üzen. Kezdek érte aggódni érte. Yun... Szerinted beteg vagyok? - fel se tűnik, hogy hirtelen mennyit beszélek, csak azt veszem észre, hogy Soyun lágy mosollyal néz rám és kissé sejtelmesen felvonja a szemöldökét. Beharapja az alsó ajkát és miután kirántja a háta mögül a párnáját és fejbe csap vele.
- Két szó... - suttogja aztán közelebb hajol hozzám. - Szerelmes vagy... - duruzsolja a fülembe aztán tinilányokat megszégyenítően kuncogni kezd és szorongatni kezdi a párnáját. - Édes Istenem... Soomin felnőtt!
- Mi?! - vonyítok fel kissé fáziskéséssel. Felugrok az ágyról és a fejemet rázogatva keresem az ellenérveket. Felmutatom az ujjamat és szólásra nyitom a szám, de amiatt a sejtelmes arcáért elvörösödök és elbújok a hajamba. - Nem vagyok szerelmes... Tény, hogy Namjoon jóképű, viszonylag kedves, megértő és... Na, szóval jó fej, de nem vagyok beleesve. Nem és nem... - Persze ez a nem eléggé elhalványodik, amikor leesik, hogy milyen is volt, mikor vele töltöttem a napot és a lányával meg az anyukájával
Visszaülök Soyun mellé és csak kifele meredek a fejemből. Ő közben valamit beszél nekem, de most egyszerűen nem megy a koncentrálás. Megszakítom a beszédben azzal, hogy felállok és egy "majd holnap bejövök" után kimegyek a kórteremből.
Én? Szerelmes? Ugyan... Rólam van szó, rólam! Kim Soominről, aki pasizik, de nem szedi fel őket... És még szűz... Ja, és lassan tizennyolc lesz...
Kilépek a kádból és azonnal a szobámba totyogok. Minzy elvisz bulizni. Csak úgy feszültséget oldani. Rám fog férni...
Csak úgy random benyúlok a szekrényembe és kihúzok egy rucit, aztán persze ahhoz válogatom a további gönceim. Sikeres módon pont egy igazi kurvulós szerelés jött ki, de mit tehetnék, ez az én szerencsém... Tapadni fognak a fiúk, mint mézre a légy. Mondjuk ki ne cuppanna a pink miniszoknyára és a neon sárga színű topra?
Bár a matek egyenlet is ilyen könnyű lenne, mint felszedni egy-két srácot... De az élet ilyen.
- Szia Mini, készülj, én és Jackson ott leszünk fél óra múlva. Pusszancs! - Még jó, hogy ilyen hangos az üzenetrögzítőnk... Nem hallottam volna meg, az tuti. De vajon ki az a Jackson? Mindegy, biztos Minz egyik új pasija...
Belebújok a ruháimba, aztán azonnal beszárítom a hajam. Fél kiló lakk és jöhet a smink. Mire azzal kész vagyok, már van húsz perc. Firkantok egy üzenetet anyának, ha hazaérne és indulhatok.
Bezárom az ajtót és ahogy leszaladok a kis lépcsőn, beleütközök valamibe. Valami nagyba és finom illatúba.
- Hogy nézel te ki? - szakad fel a nagy, bőrdzsekis, napszemüveges és kapucnis ürgéből. Utólag leesik, hogy Namjoon az, amire először a nyakába akarok ugrani, de aztán eszembe jut, hogy majdnem két hétig felém se szagolt. - Halljam, hová tartasz, így? - Az ígyen a hangsúly.
Felsóhajtok és felnézek a colos szemeibe. Vagyis, napszemüvegen keresztül próbálok.
- Ha annyira tudni akarod, bulizni... És nem tudom, miért érdekel téged ennyire... - hangom picit hidegen cseng, aminek örülök, bár fáj, hogy így szóltam az én kis colostokomhoz.
- Hogy a francba ne érdekelne, ha a pasid vagyok? - Na, ő hidegebb... Nyert.
- Aha... - dünnyögöm és elmegyek mellette. A lépcső aljáról még visszanézek rá. - Ha annyira a pasim vagy, hol a tökömbe voltál két hétig?
Nem válaszol. Sőt, megnémul. És ez nem tetszik... Felsóhajt és leül a lépcső tetejére. Rossz érzés fog el, hiszen a gyomrom görcsösen összeszorul.
- Anyám rosszul lett. Mindent otthagyva rohantam vele a kórházba, se telefon, se iratok... Infarktusa volt. Elhúztak rengeteg időt azzal, hogy nem akarták elfogadni az információkat a papírjai nélkül. - Kezeit összekulcsolja a térdein és ráhajtja a fejét. - Végül majdnem két órát ültem mellette és fogtam a kezét, mire behívták kivizsgálni. Azonnali műtétet rendeltek el, hiszen a szíve már alig működött. Még két óra türelmetlenkedés után kijött az orvos és... - kissé megremeg a hangja. - Nem tudták megmenteni... - kis szünetet tart. - Nagyon kikészültem. Kikértem Haneult az oviból és beültettem a kocsiba. Szerencsétlen hiába kérdezgetett, nem válaszoltam neki. Elindultunk és csak mentünk... Leutaztunk egész Busanig, ahol meglátogattuk a húgom. Leadtam neki a csöppséget és azonnal az első kocsmába mentem. - Eddig bírtam. Odasietek és azonnal átölelem. Halkan felszipog és a nyakamba fúrja az arcát. - A detoxban ébredtem és azt mondák, hogy végigaludtam négy napot. - A hajába vezettem az egyik kezem és cirógatni kezdtem a fejét. Átkarolja a derekam és magához von. - Soomin... Nekem már nincs senkim aki szeret. - suttogja halkan, világ vesztetten.
- De igen, van... Ott van Haneul, Öcsi, a húgod és... Itt vagyok én. - erre felkapja a fejét és rám néz. Látszik rajta, hogy napok óta nem aludt, hiszen csúnya karikák vonulnak végig a szemei alatt és az erei is sokkal jobban látszanak. Bólintok és egy puszit nyomok az ajkaira. - Szeretlek.
Elmosolyodik és egyik kezével a hajamba túr. Közelebb von és lassan megcsókol. Szinte mint soha. Egy csöppnyi durvaság sincs benne, csak az érzékiség.
- Ha befejeztétek az enyelgést, Mini igazán letolhatnád a valagad, ma még bulizni akarunk menni! - Szakítja meg a kis romantikus légterünket Minzy. Felnevetek és indulnék, de Namjoon elkapja a csuklóm.
- Megy, de nem ebben a ruhában. És nem egyedül. - kacsint rám kajánul és a lakás felé kezd vonszolni.
Intek Minzynek, hogy menjenek, amire értetlenül néz rám, aztán sejtelmesen elmosolyodik és int.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése