Soomin~
Nem tudom mióta ülök a padon... Nem tűnik soknak, mert folyamatosan kattog az agyam. Nem tudom mi a bajom, hiszen sose vagyok ilyen feszült.
Felsóhajtok és leugrok a pad támlájáról. Előveszem a telefonom és lassan lépegetve nézem a kijelzőt.
Felhívjam Minzyt vagy ne? Felhívjam, vagy ne? - ismételgetem magamban ezt a két mondatot.
Elérek a szökőkúthoz és leülök a szélére. Leterítem magam mellé a dzsekimet, mert egész jó idő lett. Kicsit meredek a hullámzó vízfelszínre, aztán ismételten felszakad belőlem egy óriási sóhaj.
Mi van velem? Olyan vagyok mint egy szerelmi bánatos tinilány!
Jó, oké, hogy tini vagyok, de nem feltétlen szerelmes!
Fel se tűnik de leül mellém egy kislány. Két pici copf, rózsaszín kis ruha, fehér cipők. Tipikus kislány. Rám néz azokkal a hatalmas szemeivel és elenged egy gyönyörű mosolyt.
- Szia... - int felém a kezeivel is.
- Szia. - mosolygok vissza rá.
- Egyedül vagy?
- Igen... Te kivel jöttél? Hol vannak a szüleid?
- A nagymamámmal jöttem, várjuk az apukám... Ő nem tud rám vigyázni, anyukám meghalt mikor születtem... A te szüleid hol vannak?
- Az anyukám dolgozik, az apukám pedig üzleti körúton van.
- Akkor te se tudsz velük sokat lenni... - motyogja maga elé szomorkásan.
- Tudod... Én már megszoktam. Van egy nagyon kedves és gyönyörű nővérem, vele szeretnék élni.
- Nekem nincs testvérem... Pedig szeretnék egyet. De apának nincs barátnője... Pedig megígérte, hogy lesz egy, és ha szeretni fogom, összeházasodnak, koszorúslány leszek, veszünk egy hatalmas házat és ha odaköltözünk, kapok egy cicát, aminek Gyönyörűség lesz a neve, aztán lesz kistestvérem, akivel nagyon sokat fogok játszani és nagyon fogok rá vigyázni! - áradozik mosolyogva, néha dülöngélve a tervezett jövőről.
- Haneul! Apa mindjárt ideér érted! - kiabál felénk egy idős hölgy.
- Mennem kell... Örülök, hogy találkoztunk... Öh...
- Soomin. - mosolygok rá.
- Örülök, hogy találkozunk Soomin! - int vissza futás közben.
Ismételten a vízfelszínt kezdem el kémlelni. Belelógattam a kezem és felmerült bennem, hogy felhívjam e Minzyt vagy ne?
- Apaa! - visít izgatottan Haneul.
- Szia kicsim! - hallom az ismerős férfihangot magam mögül, de csak meredek előre. Nem fordulok hátra csak azért se.
Olyan mint... Namjoon?
Dehogy! Neki nincs gyereke... Ha lenne is, biztos, hogy elmondaná.
- Képzeld apa! Lett egy új barátom! - erre a kijelentésére mosoly kúszik az arcomra. - A neve Soomin! Ott ül a szökőkútnál!
- Soomin? Szép neve van a lánynak. És sikerült összebarátkoznod vele?
Egyre ismerősebb a hangja. Teljesen olyan a hangszíne mint Namjoonnak, de mintha lágyabb lenne.
- Igen! Gyere, bemutatlak neki!
- Nem tudom kicsikém... Lehet, hogy nem szeretne megismerni engem.
Jó, itt nem bírom tovább... Hátra kell fordulnom, vagy megpusztulok a kíváncsiságban!
Próbálok nem túl feltűnően visszafordulni az előre nézős pózomba és óvatosan pásztázok a tekintetemmel, mintha csak nézelődnék.
Mindjárt oda tudok nézni! Végre!
- Szia Min! - ugrik bele a képembe Minzy én pedig ijedten felsikkantok és hátra vetődök. Sikeresen bele a szökőkútba.
- Minzy! Eszednél vagy?! Most nézd meg! - sipákolok vacogva a sípcsontig érő vízben.
Minden szempár rám szegeződik, de akit én vártam már nincs ott köztük. Vagy elmentek, vagy nem is voltak itt...
- Hjam... Szólhattál volna, hogy medencés bulit akarsz, és akkor nem kell a szökőkútban fürdened.
- Kössz... Nem akarsz segíteni?
- Őszintén? Nem. Össze fogsz csapni, túl jól ismerlek.
- Itt pusztuljak meg, ha igen... Kérlek Minz! Segíts, vagy itt fagyok össze! - könyörgök dideregve.
Minzy röhögve kisegít a vízből, aztán közös döntés alapján felmegyünk a lakásukra.
- Adjak még egy törölközőt? - kopog a fürdőszoba ajtaján Minzy.
- Nem, köszi. Elég lesz...
- Figyi, a száraz ruhák a szobámban lesznek.
- Köszi! - kiabálom ki miközben a fejemre csavarok egy törölközőt.
Gyorsan átslisszanok a hálószobába és magamra kapom az ágyra kikészített ruhákat. Felkapom a hajszárítót és a legnagyobb fokozatra állítva végigmegyek a hajamon vele.
- Hé Mini! - kiabál a fülembe Minzy.
Lekapcsolom a hajszárítót és morcosan meredek rá.
- Mi van?
- Történt veled valami érdekes a buliban? Mesélhetnél igazán, mert nem sokra emlékszek belőle. - húzza el a száját oldalasan.
- És akkor, hogy hogy nem vagy másnapos? Mármint, én fullra másnapos vagyok.
- Anya teái. - mutat a konyhába.
- Vágom... - bólintok és leülök az ágyra törökülésben.
Töviről hegyire elmesélek mindent neki és ő egyre nagyobb vigyorral néz rám. Amint végigérek a történeten, hümmögve méreget engem és vállba bokszol, amitől megbillenek és hátraesek az ágyról. Nagy koppanással landolok a padlón leterített szőnyegen, ami most nem fogta fel az esésem.
Vinnyogva fetrengek egy sort, a fejemet fogva, aztán amikor Minzy eléggé kiröhögi magát, felsegít.
- Szóval... Akkor most te együtt vagy ezzel a Namjoon gyerekkel?
- Ha tudnám, megmondanám... Totál nem vágom mi is van köztünk, de szerintem ez az egész egyenlő egy nagy büdös nullával.
- De megcsókol, nem?
- Csak puszilt... De ott volt a parkos dolog. Ha most az a kislány az övé, akkor biztosan nem egy ilyen lányt akar mint én.
- Mit is mesélt a kislány? Hogy nincs anyukája, mert meghalt, és az apja egyedül van, nincs barátnője. Ha tényleg ez a Namjoon az apja, akkor még mindig van esélyed nála.
- Ki mondta, hogy akarok tőle valamit?
- Ahj, Soomin! Látom rajtad. Teljesen belezúgtál, hiszen úgy csillogott a szemed amikor mesélted, hogy mi volt.
- Nem tudom... Teljesen vadidegen, semmit nem is tudok róla. Még a nevét és a korát sem. Sőt! A telefonszáma sincs meg.
Ahogy ezt kimondtam, a telefonom csörgése zavarja meg a köztünk uralkodó nyugis csendet. Meglepett arccal ugrok fel és kapom fel az éjjeli szekrényről.
- Ismeretlen... - mutatom Minzy felé, aki csak megrántja a vállát.
- Igen? - húzom el a képernyőt.
- Szia cica... - búgja egy ismerős hang.
- Namjoon? - csodálkozok el. Kicsit magasabb a hangom mint terveztem, ami miatt köhintek egyet.
- Talált. Bocsánat, hogy így eltűntem, de akadt egy fontos elintéznivalóm. Délután ráérsz?
hirtelen szólni nem tudtam, csak néztem magam elé. Megrázom a fejemet és egy EKG-t megszégyenítő "Ö" elhúzása után kinyögök egy szerencsétlen igent.
- Rendben van, szépség. Háromra ott vagyok érted a nővéredék házánál.
- Oké.. Várjunk csak..! Honnan tudod, hogy a nővérem lakása? - eszmélek fel a bódulatomból. - Halló? Namjoon?
Idegesen lekapom a fülemről a készüléket és nézem a képernyőt. Megbontva... Gyorsan lementem a telefonszámát, hogy máskor tudjam, ha ő keres.
Lehuppanok Minzy mellé és idegesen a hajamba túrok.
- Kezdek félni ettől a csávótól... - motyogom kínosan elnevetve.
- Már miért is?
- Mert nem is esett szó, hogy hol is lakok, kinél, s mint, és még a számom se adtam meg neki, de felhívott. Most elhívott, fingom nincs, hogy hova. Azt mondta, hogy a nővérem lakására megy értem, amit szint úgy nem tudhatna sehonnan, se a címet, se a tulajt. Áh, francba is! - túrok idegesen a hajamba ismételten.
- Nem lehet, hogy tegnap részegen kotyogtad ki neki ezeket?
- Nem csesztem be annyira, hogy elfelejtsem... Meg amúgy is... Ennél több kell, hogy én lerészegedjek. Veled ellentétben engem lehet itatni, mert bírom.
- Ch... Pelenkás alkoholista... - forgatja meg a szemét flegmán.
- Vénasszony! - vágok idegesen vissza, aztán rányújtom a nyelvem.
Összehunyorgunk aztán egy fél perces szünet után röhögve kezdünk el fetrengeni az ágyon.
Miközben a könnyeimet törölgetem, ismét csörögni kezd a telefonom. Meglepetten kapom fel és amikor Soyun nevét látom a kijelzőn, még jobban kikerekednek a szemeim. Főleg, hogy ez a céges száma.
Ami nem jelenthet mást mint, hogy...
- Nem veszed fel? - szakít félbe Minzy.
Felsóhajtok és elhúzom a csúszkát a képernyőn.
- Hali?
- Szia Soomin... Figyelj csak... Van egy kis elintéznivalóm. Kellenél te is. Most. Lécíves gyere be hozzám. Küldök kocsit is, hogy ne kelljen gyalogolnod. Hol vagy most? - sutyorogja idegesen.
- Minzynél... - motyogom kikerekedett szemekkel.
- Rendben. Öt perc és ott van érted a szokásos sofőr. Szia.
- Pá... - nyögöm ki és még nézek magam elé.
Ritán siet ennyire, de tényleg csak egy dolog miatt... Az pedig..
- SOOMIN!! - kiabál bele a fülembe Minz.
- Ah, te állat... - vinnyogom a fülemet fogva. - Kiszakadt a dobhártyám!
- Ki volt az?
- Soyun... Mennem kell. Mindjárt itt van értem az egyik sofőr. Sürgősen be kell mennem hozzá. Nem tudom, hogy miért... - vázolom fel neki a történteket, aztán felkapom magamra a dzsekim és megölelem Minzyt. - Köszi a ruhát, majd visszaadom...
- Nem kell. Rám már kicsi... Te csonti... - nyújtja rám a nyelvét, aztán kikísér az ajtóba.
Amint kilépek az ajtón, mérhetetlen sebességgel sprintelek lefele a lépcsőházban.
- Mih.. Mih ah pihcsáhért... Laknahk ehzehk, ihlyen fehnt... - lihegek a kapuban, aztán feltépem a kilincset.
Ha Soyun azt mondja, hogy sürgős, akkor vagy tényleg orbitális baj van, vagy iszonyatos dologra készül... Remélem inkább valami baj... Ne készüljenek semmivel... Főleg ne valami bankettel vagy bállal... Rühellem azokat a szarokat.
- Jó napot kisasszony, kérem üljön be. Az igazgatónő már nagyon várja. - tuszkol be a hátsó ülésbe a sofőr.
Percek múlva már a liftből szállok ki és rohanok Soyun irodája felé.
- Itt vagyok... - cseszem be szó szerint az ajtót és lihegve seprem hátra a hajamat. - Mi a picsa..? - vágok egy eléggé értelmes arcot és végigfutok az előttem ülő, elég érdekesen engem bámuló embereken.
- Oh... És... Itt van az én drága húgom... - nevet fel kínosan Soyun és a kezével mutogatja, hogy inkább fogjam be a számat.
- Milyen bájos... - kuncog fel az egyik vénasszony.
- Ki ez a sok pingvin? - suttogom oda a nővéremnek, miközben odaérek mellé és illedelmesen meghajolok. - Kim Soomin vagyok. - mutatkozok be.
- Maradj csendben, csak akkor válaszolj, ha kérdeznek... - morogja oldalra Soyun.
Felvont szemöldökkel bólintok és kihúzok egy széket az asztal sarkánál. A nővérem utoljára rám néz, aztán egy mély levegőt vesz.
Úgy érzem, hogy valami nem lesz túl kellemes az én részemről...
Felsóhajtok és leugrok a pad támlájáról. Előveszem a telefonom és lassan lépegetve nézem a kijelzőt.
Felhívjam Minzyt vagy ne? Felhívjam, vagy ne? - ismételgetem magamban ezt a két mondatot.
Elérek a szökőkúthoz és leülök a szélére. Leterítem magam mellé a dzsekimet, mert egész jó idő lett. Kicsit meredek a hullámzó vízfelszínre, aztán ismételten felszakad belőlem egy óriási sóhaj.
Mi van velem? Olyan vagyok mint egy szerelmi bánatos tinilány!
Jó, oké, hogy tini vagyok, de nem feltétlen szerelmes!
Fel se tűnik de leül mellém egy kislány. Két pici copf, rózsaszín kis ruha, fehér cipők. Tipikus kislány. Rám néz azokkal a hatalmas szemeivel és elenged egy gyönyörű mosolyt.
- Szia... - int felém a kezeivel is.
- Szia. - mosolygok vissza rá.
- Egyedül vagy?
- Igen... Te kivel jöttél? Hol vannak a szüleid?
- A nagymamámmal jöttem, várjuk az apukám... Ő nem tud rám vigyázni, anyukám meghalt mikor születtem... A te szüleid hol vannak?
- Az anyukám dolgozik, az apukám pedig üzleti körúton van.
- Akkor te se tudsz velük sokat lenni... - motyogja maga elé szomorkásan.
- Tudod... Én már megszoktam. Van egy nagyon kedves és gyönyörű nővérem, vele szeretnék élni.
- Nekem nincs testvérem... Pedig szeretnék egyet. De apának nincs barátnője... Pedig megígérte, hogy lesz egy, és ha szeretni fogom, összeházasodnak, koszorúslány leszek, veszünk egy hatalmas házat és ha odaköltözünk, kapok egy cicát, aminek Gyönyörűség lesz a neve, aztán lesz kistestvérem, akivel nagyon sokat fogok játszani és nagyon fogok rá vigyázni! - áradozik mosolyogva, néha dülöngélve a tervezett jövőről.
- Haneul! Apa mindjárt ideér érted! - kiabál felénk egy idős hölgy.
- Mennem kell... Örülök, hogy találkoztunk... Öh...
- Soomin. - mosolygok rá.
- Örülök, hogy találkozunk Soomin! - int vissza futás közben.
Ismételten a vízfelszínt kezdem el kémlelni. Belelógattam a kezem és felmerült bennem, hogy felhívjam e Minzyt vagy ne?
- Apaa! - visít izgatottan Haneul.
- Szia kicsim! - hallom az ismerős férfihangot magam mögül, de csak meredek előre. Nem fordulok hátra csak azért se.
Olyan mint... Namjoon?
Dehogy! Neki nincs gyereke... Ha lenne is, biztos, hogy elmondaná.
- Képzeld apa! Lett egy új barátom! - erre a kijelentésére mosoly kúszik az arcomra. - A neve Soomin! Ott ül a szökőkútnál!
- Soomin? Szép neve van a lánynak. És sikerült összebarátkoznod vele?
Egyre ismerősebb a hangja. Teljesen olyan a hangszíne mint Namjoonnak, de mintha lágyabb lenne.
- Igen! Gyere, bemutatlak neki!
- Nem tudom kicsikém... Lehet, hogy nem szeretne megismerni engem.
Jó, itt nem bírom tovább... Hátra kell fordulnom, vagy megpusztulok a kíváncsiságban!
Próbálok nem túl feltűnően visszafordulni az előre nézős pózomba és óvatosan pásztázok a tekintetemmel, mintha csak nézelődnék.
Mindjárt oda tudok nézni! Végre!
- Szia Min! - ugrik bele a képembe Minzy én pedig ijedten felsikkantok és hátra vetődök. Sikeresen bele a szökőkútba.
- Minzy! Eszednél vagy?! Most nézd meg! - sipákolok vacogva a sípcsontig érő vízben.
Minden szempár rám szegeződik, de akit én vártam már nincs ott köztük. Vagy elmentek, vagy nem is voltak itt...
- Hjam... Szólhattál volna, hogy medencés bulit akarsz, és akkor nem kell a szökőkútban fürdened.
- Kössz... Nem akarsz segíteni?
- Őszintén? Nem. Össze fogsz csapni, túl jól ismerlek.
- Itt pusztuljak meg, ha igen... Kérlek Minz! Segíts, vagy itt fagyok össze! - könyörgök dideregve.
Minzy röhögve kisegít a vízből, aztán közös döntés alapján felmegyünk a lakásukra.
- Adjak még egy törölközőt? - kopog a fürdőszoba ajtaján Minzy.
- Nem, köszi. Elég lesz...
- Figyi, a száraz ruhák a szobámban lesznek.
- Köszi! - kiabálom ki miközben a fejemre csavarok egy törölközőt.
Gyorsan átslisszanok a hálószobába és magamra kapom az ágyra kikészített ruhákat. Felkapom a hajszárítót és a legnagyobb fokozatra állítva végigmegyek a hajamon vele.
- Hé Mini! - kiabál a fülembe Minzy.
Lekapcsolom a hajszárítót és morcosan meredek rá.
- Mi van?
- Történt veled valami érdekes a buliban? Mesélhetnél igazán, mert nem sokra emlékszek belőle. - húzza el a száját oldalasan.
- És akkor, hogy hogy nem vagy másnapos? Mármint, én fullra másnapos vagyok.
- Anya teái. - mutat a konyhába.
- Vágom... - bólintok és leülök az ágyra törökülésben.
Töviről hegyire elmesélek mindent neki és ő egyre nagyobb vigyorral néz rám. Amint végigérek a történeten, hümmögve méreget engem és vállba bokszol, amitől megbillenek és hátraesek az ágyról. Nagy koppanással landolok a padlón leterített szőnyegen, ami most nem fogta fel az esésem.
Vinnyogva fetrengek egy sort, a fejemet fogva, aztán amikor Minzy eléggé kiröhögi magát, felsegít.
- Szóval... Akkor most te együtt vagy ezzel a Namjoon gyerekkel?
- Ha tudnám, megmondanám... Totál nem vágom mi is van köztünk, de szerintem ez az egész egyenlő egy nagy büdös nullával.
- De megcsókol, nem?
- Csak puszilt... De ott volt a parkos dolog. Ha most az a kislány az övé, akkor biztosan nem egy ilyen lányt akar mint én.
- Mit is mesélt a kislány? Hogy nincs anyukája, mert meghalt, és az apja egyedül van, nincs barátnője. Ha tényleg ez a Namjoon az apja, akkor még mindig van esélyed nála.
- Ki mondta, hogy akarok tőle valamit?
- Ahj, Soomin! Látom rajtad. Teljesen belezúgtál, hiszen úgy csillogott a szemed amikor mesélted, hogy mi volt.
- Nem tudom... Teljesen vadidegen, semmit nem is tudok róla. Még a nevét és a korát sem. Sőt! A telefonszáma sincs meg.
Ahogy ezt kimondtam, a telefonom csörgése zavarja meg a köztünk uralkodó nyugis csendet. Meglepett arccal ugrok fel és kapom fel az éjjeli szekrényről.
- Ismeretlen... - mutatom Minzy felé, aki csak megrántja a vállát.
- Igen? - húzom el a képernyőt.
- Szia cica... - búgja egy ismerős hang.
- Namjoon? - csodálkozok el. Kicsit magasabb a hangom mint terveztem, ami miatt köhintek egyet.
- Talált. Bocsánat, hogy így eltűntem, de akadt egy fontos elintéznivalóm. Délután ráérsz?
hirtelen szólni nem tudtam, csak néztem magam elé. Megrázom a fejemet és egy EKG-t megszégyenítő "Ö" elhúzása után kinyögök egy szerencsétlen igent.
- Rendben van, szépség. Háromra ott vagyok érted a nővéredék házánál.
- Oké.. Várjunk csak..! Honnan tudod, hogy a nővérem lakása? - eszmélek fel a bódulatomból. - Halló? Namjoon?
Idegesen lekapom a fülemről a készüléket és nézem a képernyőt. Megbontva... Gyorsan lementem a telefonszámát, hogy máskor tudjam, ha ő keres.
Lehuppanok Minzy mellé és idegesen a hajamba túrok.
- Kezdek félni ettől a csávótól... - motyogom kínosan elnevetve.
- Már miért is?
- Mert nem is esett szó, hogy hol is lakok, kinél, s mint, és még a számom se adtam meg neki, de felhívott. Most elhívott, fingom nincs, hogy hova. Azt mondta, hogy a nővérem lakására megy értem, amit szint úgy nem tudhatna sehonnan, se a címet, se a tulajt. Áh, francba is! - túrok idegesen a hajamba ismételten.
- Nem lehet, hogy tegnap részegen kotyogtad ki neki ezeket?
- Nem csesztem be annyira, hogy elfelejtsem... Meg amúgy is... Ennél több kell, hogy én lerészegedjek. Veled ellentétben engem lehet itatni, mert bírom.
- Ch... Pelenkás alkoholista... - forgatja meg a szemét flegmán.
- Vénasszony! - vágok idegesen vissza, aztán rányújtom a nyelvem.
Összehunyorgunk aztán egy fél perces szünet után röhögve kezdünk el fetrengeni az ágyon.
Miközben a könnyeimet törölgetem, ismét csörögni kezd a telefonom. Meglepetten kapom fel és amikor Soyun nevét látom a kijelzőn, még jobban kikerekednek a szemeim. Főleg, hogy ez a céges száma.
Ami nem jelenthet mást mint, hogy...
- Nem veszed fel? - szakít félbe Minzy.
Felsóhajtok és elhúzom a csúszkát a képernyőn.
- Hali?
- Szia Soomin... Figyelj csak... Van egy kis elintéznivalóm. Kellenél te is. Most. Lécíves gyere be hozzám. Küldök kocsit is, hogy ne kelljen gyalogolnod. Hol vagy most? - sutyorogja idegesen.
- Minzynél... - motyogom kikerekedett szemekkel.
- Rendben. Öt perc és ott van érted a szokásos sofőr. Szia.
- Pá... - nyögöm ki és még nézek magam elé.
Ritán siet ennyire, de tényleg csak egy dolog miatt... Az pedig..
- SOOMIN!! - kiabál bele a fülembe Minz.
- Ah, te állat... - vinnyogom a fülemet fogva. - Kiszakadt a dobhártyám!
- Ki volt az?
- Soyun... Mennem kell. Mindjárt itt van értem az egyik sofőr. Sürgősen be kell mennem hozzá. Nem tudom, hogy miért... - vázolom fel neki a történteket, aztán felkapom magamra a dzsekim és megölelem Minzyt. - Köszi a ruhát, majd visszaadom...
- Nem kell. Rám már kicsi... Te csonti... - nyújtja rám a nyelvét, aztán kikísér az ajtóba.
Amint kilépek az ajtón, mérhetetlen sebességgel sprintelek lefele a lépcsőházban.
- Mih.. Mih ah pihcsáhért... Laknahk ehzehk, ihlyen fehnt... - lihegek a kapuban, aztán feltépem a kilincset.
Ha Soyun azt mondja, hogy sürgős, akkor vagy tényleg orbitális baj van, vagy iszonyatos dologra készül... Remélem inkább valami baj... Ne készüljenek semmivel... Főleg ne valami bankettel vagy bállal... Rühellem azokat a szarokat.
- Jó napot kisasszony, kérem üljön be. Az igazgatónő már nagyon várja. - tuszkol be a hátsó ülésbe a sofőr.
Percek múlva már a liftből szállok ki és rohanok Soyun irodája felé.
- Itt vagyok... - cseszem be szó szerint az ajtót és lihegve seprem hátra a hajamat. - Mi a picsa..? - vágok egy eléggé értelmes arcot és végigfutok az előttem ülő, elég érdekesen engem bámuló embereken.
- Oh... És... Itt van az én drága húgom... - nevet fel kínosan Soyun és a kezével mutogatja, hogy inkább fogjam be a számat.
- Milyen bájos... - kuncog fel az egyik vénasszony.
- Ki ez a sok pingvin? - suttogom oda a nővéremnek, miközben odaérek mellé és illedelmesen meghajolok. - Kim Soomin vagyok. - mutatkozok be.
- Maradj csendben, csak akkor válaszolj, ha kérdeznek... - morogja oldalra Soyun.
Felvont szemöldökkel bólintok és kihúzok egy széket az asztal sarkánál. A nővérem utoljára rám néz, aztán egy mély levegőt vesz.
Úgy érzem, hogy valami nem lesz túl kellemes az én részemről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése