Soomin
- M- Miért néztek így? - nyelek nagyot, miközben Namjoon és az anyukája között kapkodom a tekintetem. A feszültség érezhetően megnőtt és valamiért egy kis kétségbeesettséget vélek felfedezni Hanui szemeiben.
- Soomin, nyugodj meg és ne reagáld túl, de... - sóhajt fel Namjoon és hátratúrja a haját, majd közvetlen felém fordul. - úgy tűnik, elrabolták a nővéred.
Egy pillanatra értetlenül bámulok, aztán erőtlenül felnyekkenek. Rossz viccnek fogom fel elsőnek, de ahogy elér a tudatomig a komoly arcok jelentése, késő...
A fülem sípolni kezd, reszketek, szédülök és rosszul leszek. Felpattanok és azonnal a mosdóba rohanok. Amint betörök az ajtón elkapom a WC kagylót és némi köhögés társaságában kiadom a gyomrom eddigi tartalmát.
Nyöszörögve öklendezek, néha kipislantva egy-egy könnycseppet a szemeimből. Menedékként kapaszkodok az ülőke rögzítésébe, s próbálom feldolgozni a dolgot. Hátra fogom a hajam és miután kissé összevakarom magam a kőről, körbetörlöm a porcelánt és ráhajolok a csapra, hogy kimossam a szám.
- Soomin, jól vagy? - kopog be hozzám halkan Hauni. Összerezzenek az éles hangra, de nem válaszolok, mivel amint megpróbálok megszólalni gombóc szorul a torkomba és utat törnek a könnyeim és a fürdőszoba járólapjára roskadva összegubózok. - Namjoon, nem nyitja ki... - Hangja ijedten cseng. Aggódik értem, miközben alig ismer egy fél napja... Csodálatos asszony.
- Soomin, nyugodj meg és ne reagáld túl, de... - sóhajt fel Namjoon és hátratúrja a haját, majd közvetlen felém fordul. - úgy tűnik, elrabolták a nővéred.
Egy pillanatra értetlenül bámulok, aztán erőtlenül felnyekkenek. Rossz viccnek fogom fel elsőnek, de ahogy elér a tudatomig a komoly arcok jelentése, késő...
A fülem sípolni kezd, reszketek, szédülök és rosszul leszek. Felpattanok és azonnal a mosdóba rohanok. Amint betörök az ajtón elkapom a WC kagylót és némi köhögés társaságában kiadom a gyomrom eddigi tartalmát.
Nyöszörögve öklendezek, néha kipislantva egy-egy könnycseppet a szemeimből. Menedékként kapaszkodok az ülőke rögzítésébe, s próbálom feldolgozni a dolgot. Hátra fogom a hajam és miután kissé összevakarom magam a kőről, körbetörlöm a porcelánt és ráhajolok a csapra, hogy kimossam a szám.
- Soomin, jól vagy? - kopog be hozzám halkan Hauni. Összerezzenek az éles hangra, de nem válaszolok, mivel amint megpróbálok megszólalni gombóc szorul a torkomba és utat törnek a könnyeim és a fürdőszoba járólapjára roskadva összegubózok. - Namjoon, nem nyitja ki... - Hangja ijedten cseng. Aggódik értem, miközben alig ismer egy fél napja... Csodálatos asszony.
- Mi az, hogy nem tudnak semmit tenni?! - kiabál hangosan a telefonba Jaejoong. Hajnal óta ez van... Mióta megtudta, hogy Soyun eltűnt és nagy valószínűséggel elrabolták amikor a banketten volt, teljesen kikelt magából. Az a nyugodt, kedves ember, kerek húsz másodperc leforgása alatt idegbeteggé változott, aki képes lett volna nekimenni egy rendőrnek, csak mert nem végzi megfelelően a munkáját. Sose láttam még ilyennek, de nem akarom többé...
- Soomin, nyugodj meg... A nővérünk jól van. - beszél hozzám lassan, nyugtatóan Jin, majd megfogja a kezem, de a próbálkozása hiábavaló, ugyanúgy ideges maradok és a szám belsejét rágva bámulok magam elé.
Namjoont nem láttam azóta, mióta behozott a céghez. Mármint késő este óta... Azóta itt ülünk Jinnel, Jaejoongal,és az idősebb cégrésztulajokkal. Mindenki fáradt, kézzel fogható az idegesség és a félelem.
Talán fél nyolc felé járhatott az idő, amikor betoppantak a Jeon család tagjai és elvonultak Jaejoongal tárgyalni. Talán fél órája bent lehetnek az egyik irodában. Csend van, egyedül én és Jin vagyunk a folyosón, mert én még nem vagyok elég idős, hogy részt vegyek, Jin pedig nem tag még.
Hirtelen nyílik az ajtó és egy kisírt szemű, iszonyatosan helyes srác jön ki rajta. Rám néz azokkal a hatalmas szemeivel és világfájdalmas arcot vágva lassan odalépked mellém.
- Soomin, nyugodj meg... A nővérünk jól van. - beszél hozzám lassan, nyugtatóan Jin, majd megfogja a kezem, de a próbálkozása hiábavaló, ugyanúgy ideges maradok és a szám belsejét rágva bámulok magam elé.
Namjoont nem láttam azóta, mióta behozott a céghez. Mármint késő este óta... Azóta itt ülünk Jinnel, Jaejoongal,és az idősebb cégrésztulajokkal. Mindenki fáradt, kézzel fogható az idegesség és a félelem.
Talán fél nyolc felé járhatott az idő, amikor betoppantak a Jeon család tagjai és elvonultak Jaejoongal tárgyalni. Talán fél órája bent lehetnek az egyik irodában. Csend van, egyedül én és Jin vagyunk a folyosón, mert én még nem vagyok elég idős, hogy részt vegyek, Jin pedig nem tag még.
Hirtelen nyílik az ajtó és egy kisírt szemű, iszonyatosan helyes srác jön ki rajta. Rám néz azokkal a hatalmas szemeivel és világfájdalmas arcot vágva lassan odalépked mellém.
- Kim Soomin? - kérdezi kissé rekedtesen. Bólintok, amire meghajol. - Szeretnék veled beszélni. Négy szem közt. - Ránéz Jinre, aki bólint és egy gyors puszit nyomva a homlokomra elsétál a folyosón. A srác felsóhajt és leül. - A sógoroddal ezt megbeszéltem, így neked is elmondom. A nevem Jeon Jungkook, a Jeon cég legfiatalabb tagja vagyok és... a nővéred szeretője. Vagyis olyasmi voltam.
Na, itt elsőre azt se tudom, hogy mit tegyek-szóljak-reagáljak. Mereven magam elé bámulok, aztán elhúzom a szám és ránézek.
- Bocs kölyök, de nincs itt a viccelődés ideje. A nővérem eltűnt, nagyvalszeg' elrabolták, sőt már lehet, hogy nem is él, erre te azzal jössz, hogy veled csalta a férjét! - az elején bár suttogok, a mondat végére szinte üvöltök. Minden érzelmem feltör és ordítanom kell. Hatalmas könnyek gyűlnek a szemembe. Felpattanok, de a kimerültség miatt a lábaim azonnal feladják a szolgálatot és összeesek. Hajam az arcom elé hullik és mélyről törő zokogásom is szabad utat kap. Könnyeim lassan csöpögnek a nadrágomra, sötét foltokat képezve a farmer anyagján.
Teljesen összetörtem... Soyun nem csak szimplán a nővérem. Ő úgymond az anyám, a legjobb barátom, a lelki társam. Mindig mellettem állt, jóban, rosszban. Megvédett mindentől, foglalkozott velem. Nem hagyott elveszni.
Egy kezet éreztem meg a felkaromon. Picit megremegek és mivel jó erős húzás is társul a fogás mellé, hagyom, hogy felállítsanak. A kezek tulajdonosai átkarolnak, majd nekiölelnek egy kellemes illatú, meleg mellkasnak. Az illatáról azonnal felismerem, Jin az. Beletúr a hajamba és csitítgatva simogatni kezdi a fejem. Belemarkolok a pólójába és belefúrom az arcom.
- Semmi baj nem lesz... - suttogja halkan, bár szerintem ő is sejti, hogy ez téveszme.
Már három nap. Három kemény napja semmi hír Soyunról. Semmi jóra nem számíthatunk. Ugyanennyi ideje Namjoont se láttam. Nem tudom miért, de érte is kezdek aggódni. Folyamatosan telefonálunk, legalábbis Jaejoong mindig a telefonon lóg. Gondolom egy percet sem aludt. A szeme alatti fekete karikák ezt alátámasztják. Állandóan hívogatja a rendőrséget, az eltűnt emberekkel kapcsolatos szervezeteket, kórházakat, sőt, már a halottkémeket is felkereste nem is egyszer.
Ami a Jeon üggyel kapcsolatos... A kis srácot Jaejoong elfogadta. Gondolom egy világ dőlt benne össze mikor megtudta, hogy Soyun félrelépett és pont egy velem egykorúval, bár talán megértette, hogy miért is. Nuku intimitás...
Jin nélkül már talán öngyilkos lettem volna. Ha ő nincs és nem fogja a kezem, ölel magához, felemésztett volna a sötétség. Mondjuk így is körülbelül úgy festek, mint valami emós, itt az iroda sarokülőjének a közepén, a hajamba burkolózva, kisírt szemekkel.
- Soomin... - ül le mellém valaki. Hangját tompán hallom, csak egy kezet látok, amint elém nyújt egy adag gőzölgő, fekete valamit. - Soomin, Jimin vagyok... Tudod. A meleg haverod, Soyun asszisztense. Hoztam szívecském kávét. Idd meg gyorsan, átmelegít. Ilyen nyálas időben tökéletes. - Mondandójából csak töredéket fogok fel. Próbálja oldani a feszültséget. Nem egyszer próbálkozott már vele. Hiába...
A nővérem lehet, hogy már meghalt, valahol elásták vagy csak kidobták, de lehet, hogy még kínozzák, éheztetik...
Ismételten dagadt könnycseppek gyűlnek a szemeimbe, elfancsalodik a szám és előrebiccentem a fejem. Megint sírni kezdek. Miért pont Soyun? Miért az én nővérem? Miért? Hiszen... Hiszen senkinek nem ártott soha!
- Miért? - zokogom halkan és ismét ölelésben találom magam. De ez nem Jin. Pont ezért nem is sikerül megnyugtatnia. Ugyanúgy reszketek és zihálok, mint az elején.
- Ezt szeretnénk mi is tudni, szépség... - nyom egy puszit a homlokomra és cirógatni kezd.
Lassan kissé megnyugszok, így a kezembe adja a műanyagpoharat, amiben, az életerőt adó fekete és keserű lötty lakozott. Egész addig, amíg egy jó nagy húzással el nem tüntettem az egészet.
Idő közben végre Jin is visszaér, én pedig akárcsak egy kis majom, ráakaszkodok. Moccanni se bír, de nem zavarja. Jaejoong talán három óra körül beviharzik az irodába és közli velünk, hogy sajtóközlemény lesz pár óra múlva, menjünk haza és készüljünk rá.
Egy porcikám nem kívánja, de muszáj megtenni. Jin szinte hazacipel és csak annyira hagy magamra, hogy valami tiszta ruhát húzzak magamra. Meg persze amíg lezuhanyozzam. Ennyire. Egész végig ott áll mellettem és segít. Olyan igazi nagy tesó... Erre ráérzett.
Mielőtt még beérünk a konferenciaterembe, ahol a gyűlés van megállítom az ajtóban. Felnézek a szemébe és egy iszonyatosan erőltetett mosolyt küldök felé.
- Köszönöm... - ennyit suttogok, aztán belekarolok és elindulunk a sok újságíró, fényképész és kamera között.
Az egész fájdalmasan lassan telik, egy-egy kérdésnél pedig megingok és inkább hátravonulok, hogy ne sírjam el magam. Mielőtt még vége lenne az egésznek, mindannyiunknak mondania kell valamit. Nehezen, de összevakarom a hangom és kiállok mindenki elé. Veszek egy mély levegőt és végignézek a tömegen. Egyszerűen nem bírom a nyomást és csak szimplán megrázom a fejem, majd visszalépek Jinhez és hozzábújok.
- Kérem! Ha bárki... bárki meglátná a testét a folyó mentén... az kérem... azonnal hívja a rendőrséget. - Jaejoong ezzel zárja az egészet és maga előtt terelgetve kivisz minket a teremből.
Visszatérve a várakozóhelyül elfoglalt irodához, egy ismerős illat fogad. Ugyan az, mint amikor Namjoonnal töltöttem az időt.
- N- Namjoon? - kérdezem halkan, miközben fürkésző tekintettel keresem fekete colost. Nem is hiába. Az ablaknál ott áll, hátrakulcsolt kezekkel, miközben az ablakon kifele bámul és nagy valószínűséggel az esőt vagy az úton elhaladó autókat figyeli. - Namjoon! - hangomra felfigyel és rám néz. Halovány mosolyra húzza a száját, én pedig lerázom magamról Jin karját és felé indulok. Mikor odaérek hozzá, hatalmas lendületet véve nekikoccanok és átölelem. Ő erre felnyekken és kissé összegörnyed. Felnézek a szemeibe és ismét hozzábújok. - Aggódtam érted, te érzéketlen, vadbarom... - dünnyögöm a felsőjébe és még jobban nekisimulok.
- Hiányoztál, te buta, hisztis liba... - kuncogja és végigsimít a hátamon. - Viszont beszélnünk kell... Az egész csapattal. - hangja komolyan cseng, szinte megijedek tőle. Elengedem, ő pedig odasétál Jaejoonghoz. Meghajol és bemutatkozik mindenkinek.
- Soyunnal kapcsolatban akar beszélni? - kérdi Jaejoong, majd leül az asztala mögé. Én és Jin a sarokülőn foglalunk helyet, Jimin és a többi asszisztens pedig Jaejoong mögött sorakoznak. Namjoon nem válaszol, csak bólint, amire Jaejoong kitágult szemekkel előredől a széken. - Hallgatom.
- Tudom, hogy ki, és miért rabolta el Kim Soyunt. Park Chowon volt és azért, mert... Mert... - megakad. Rám néz és aztán lehajtja a fejét. - Mert összetévesztették Soominnel.
Teljesen összetörtem... Soyun nem csak szimplán a nővérem. Ő úgymond az anyám, a legjobb barátom, a lelki társam. Mindig mellettem állt, jóban, rosszban. Megvédett mindentől, foglalkozott velem. Nem hagyott elveszni.
Egy kezet éreztem meg a felkaromon. Picit megremegek és mivel jó erős húzás is társul a fogás mellé, hagyom, hogy felállítsanak. A kezek tulajdonosai átkarolnak, majd nekiölelnek egy kellemes illatú, meleg mellkasnak. Az illatáról azonnal felismerem, Jin az. Beletúr a hajamba és csitítgatva simogatni kezdi a fejem. Belemarkolok a pólójába és belefúrom az arcom.
- Semmi baj nem lesz... - suttogja halkan, bár szerintem ő is sejti, hogy ez téveszme.
Már három nap. Három kemény napja semmi hír Soyunról. Semmi jóra nem számíthatunk. Ugyanennyi ideje Namjoont se láttam. Nem tudom miért, de érte is kezdek aggódni. Folyamatosan telefonálunk, legalábbis Jaejoong mindig a telefonon lóg. Gondolom egy percet sem aludt. A szeme alatti fekete karikák ezt alátámasztják. Állandóan hívogatja a rendőrséget, az eltűnt emberekkel kapcsolatos szervezeteket, kórházakat, sőt, már a halottkémeket is felkereste nem is egyszer.
Ami a Jeon üggyel kapcsolatos... A kis srácot Jaejoong elfogadta. Gondolom egy világ dőlt benne össze mikor megtudta, hogy Soyun félrelépett és pont egy velem egykorúval, bár talán megértette, hogy miért is. Nuku intimitás...
Jin nélkül már talán öngyilkos lettem volna. Ha ő nincs és nem fogja a kezem, ölel magához, felemésztett volna a sötétség. Mondjuk így is körülbelül úgy festek, mint valami emós, itt az iroda sarokülőjének a közepén, a hajamba burkolózva, kisírt szemekkel.
- Soomin... - ül le mellém valaki. Hangját tompán hallom, csak egy kezet látok, amint elém nyújt egy adag gőzölgő, fekete valamit. - Soomin, Jimin vagyok... Tudod. A meleg haverod, Soyun asszisztense. Hoztam szívecském kávét. Idd meg gyorsan, átmelegít. Ilyen nyálas időben tökéletes. - Mondandójából csak töredéket fogok fel. Próbálja oldani a feszültséget. Nem egyszer próbálkozott már vele. Hiába...
A nővérem lehet, hogy már meghalt, valahol elásták vagy csak kidobták, de lehet, hogy még kínozzák, éheztetik...
Ismételten dagadt könnycseppek gyűlnek a szemeimbe, elfancsalodik a szám és előrebiccentem a fejem. Megint sírni kezdek. Miért pont Soyun? Miért az én nővérem? Miért? Hiszen... Hiszen senkinek nem ártott soha!
- Miért? - zokogom halkan és ismét ölelésben találom magam. De ez nem Jin. Pont ezért nem is sikerül megnyugtatnia. Ugyanúgy reszketek és zihálok, mint az elején.
- Ezt szeretnénk mi is tudni, szépség... - nyom egy puszit a homlokomra és cirógatni kezd.
Lassan kissé megnyugszok, így a kezembe adja a műanyagpoharat, amiben, az életerőt adó fekete és keserű lötty lakozott. Egész addig, amíg egy jó nagy húzással el nem tüntettem az egészet.
Idő közben végre Jin is visszaér, én pedig akárcsak egy kis majom, ráakaszkodok. Moccanni se bír, de nem zavarja. Jaejoong talán három óra körül beviharzik az irodába és közli velünk, hogy sajtóközlemény lesz pár óra múlva, menjünk haza és készüljünk rá.
Egy porcikám nem kívánja, de muszáj megtenni. Jin szinte hazacipel és csak annyira hagy magamra, hogy valami tiszta ruhát húzzak magamra. Meg persze amíg lezuhanyozzam. Ennyire. Egész végig ott áll mellettem és segít. Olyan igazi nagy tesó... Erre ráérzett.
Mielőtt még beérünk a konferenciaterembe, ahol a gyűlés van megállítom az ajtóban. Felnézek a szemébe és egy iszonyatosan erőltetett mosolyt küldök felé.
- Köszönöm... - ennyit suttogok, aztán belekarolok és elindulunk a sok újságíró, fényképész és kamera között.
Az egész fájdalmasan lassan telik, egy-egy kérdésnél pedig megingok és inkább hátravonulok, hogy ne sírjam el magam. Mielőtt még vége lenne az egésznek, mindannyiunknak mondania kell valamit. Nehezen, de összevakarom a hangom és kiállok mindenki elé. Veszek egy mély levegőt és végignézek a tömegen. Egyszerűen nem bírom a nyomást és csak szimplán megrázom a fejem, majd visszalépek Jinhez és hozzábújok.
- Kérem! Ha bárki... bárki meglátná a testét a folyó mentén... az kérem... azonnal hívja a rendőrséget. - Jaejoong ezzel zárja az egészet és maga előtt terelgetve kivisz minket a teremből.
Visszatérve a várakozóhelyül elfoglalt irodához, egy ismerős illat fogad. Ugyan az, mint amikor Namjoonnal töltöttem az időt.
- N- Namjoon? - kérdezem halkan, miközben fürkésző tekintettel keresem fekete colost. Nem is hiába. Az ablaknál ott áll, hátrakulcsolt kezekkel, miközben az ablakon kifele bámul és nagy valószínűséggel az esőt vagy az úton elhaladó autókat figyeli. - Namjoon! - hangomra felfigyel és rám néz. Halovány mosolyra húzza a száját, én pedig lerázom magamról Jin karját és felé indulok. Mikor odaérek hozzá, hatalmas lendületet véve nekikoccanok és átölelem. Ő erre felnyekken és kissé összegörnyed. Felnézek a szemeibe és ismét hozzábújok. - Aggódtam érted, te érzéketlen, vadbarom... - dünnyögöm a felsőjébe és még jobban nekisimulok.
- Hiányoztál, te buta, hisztis liba... - kuncogja és végigsimít a hátamon. - Viszont beszélnünk kell... Az egész csapattal. - hangja komolyan cseng, szinte megijedek tőle. Elengedem, ő pedig odasétál Jaejoonghoz. Meghajol és bemutatkozik mindenkinek.
- Soyunnal kapcsolatban akar beszélni? - kérdi Jaejoong, majd leül az asztala mögé. Én és Jin a sarokülőn foglalunk helyet, Jimin és a többi asszisztens pedig Jaejoong mögött sorakoznak. Namjoon nem válaszol, csak bólint, amire Jaejoong kitágult szemekkel előredől a széken. - Hallgatom.
- Tudom, hogy ki, és miért rabolta el Kim Soyunt. Park Chowon volt és azért, mert... Mert... - megakad. Rám néz és aztán lehajtja a fejét. - Mert összetévesztették Soominnel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése