Danger Love 10. Chapter

Soomin~

A padra könyökölve és a fejemből kifele bámulva várom, hogy kicsengessenek az utolsó órámról és sprintelhessek haza. Szeretek iskolában lenni, de nem matek órán. Főleg úgy, hogy Minzy megint ellógja, én meg szívom mint állat. Ismételten felsóhajtok és megint megpróbálom elnyomni dünnyögés szintig a tanárt, majd egy kicsit végiggondolni az életem.
Miért pont én kellettem Namjoonnak? Ott volt ezer meg egy lány a buliban, nálam szebbek jobbak, tapasztaltabbak, de mégis engem szúrt ki. És miért olyan titokzatos? Meg persze honnan tudta meg a címem, a telefonszámom és a többi dolgot? Miért volt olyan fura vele Jin?
Ah, annyi kérdés kavarog bennem...
- ...Kim Soomin kisasszony... - hallom a nevemet a dünnyögésből.
- I-Igen? - ugrok meg idegesen.
- Úgy látom, hogy nagyon elmerengett. Gondolom, azon gondolkodik, hogy hogyan oldhatná meg ezt a másodfokú egyenletet. Kérem, hölgyem. Mutassa be nekünk is. Jöjjön. - nyújtogatja felém a krétát.
Vonakodva felállok és enyhén remegő lábakkal odavánszorgok.
Hú, basszameg... Ezt jól benéztem...

Végre... Egy egész napos kínszenvedés, de itthon vagyok. Bár egy gyönyörű egyes ott virít az ellenőrzőmben, de élek.
Ledobom a táskám a konyha bejáratában és betámadom a hűtőt.
Kivételes módon egy kis dobozka fogad, a nevemmel  felcímezve. Úgy ahogy van, bedobom a mikróba és közben előszedem a cuccaim. A könyveim közül, a kezembe akad egy barna kis boríték, amit még tegnap Soyun adott, hogy szedjek össze néhány hajszálat.
Becsörtetek anyáék szobájába és a mellé való fürdőt áttúrva konstatálom, hogy itt nem, hogy hajszál, de még fésű sincs.
Megrökönyödve felsóhajtok és tovább folytatom a hadjáratom. Átfésülöm a szobát, a nappalit, a konyhát, de semmi. Makulátlan, tiszta, még macskaszőr sincs sehol.
Macskaszőr... Tényleg, hol van az a dagadt dög?
- Dagadék!! - üvöltöm el magam miközben megrugdosom a tálkáját.

Az emeleten valami hatalmasan koppan, aztán egy kis ideig csak a motozást hallom, majd valami legurul a lépcsőn.

- Mi a..? - hunyorgok rá a mozgó ruhagombócra. - Nem mész innét?! Az az én ruhám volt, te retekláda! - rúgok bele a hájtengerbe, de csak arrébb ugrik és rám fújtatva, felugrik a kanapéra. - Oh, hogy szakadnál meg... - szitkozódok félhangosan, aztán felvakarom a fekete kis ruha maradványait a padlóról.

Miután eltakarítok mindent, betámadom a gardróbot és végigmérem apának az összes szmokingját, haj után kutatva és végre találok is egy kisebb hajcsomót, így végre sikerrel zárhatom a kis "akcióm".

Vidáman tárcsázom Soyunt, de nem veszi fel, csak kicseng. És újra és újra és újra, aztán megunom és inkább leülök "tanulni". Ami annyiból áll, hogy ülök a könyvek felett és nyomogatom a telefonom.
Felsóhajtva ledobom az ágyamra a kis készüléket és megpróbálok belemerülni a matekba, de az Istenért sem akarja az agyam felfogni, hogy hogyan és mint kell felbontani.
- Uncsi... - dünnyögöm miközben hozzákoccantom a homlokom az íróasztalomhoz.

Visszapakolok a táskámba aztán összeszedve a cuccaimat úgy döntök, hogy inkább átmegyek Soyunékhoz.

Ahogy kilépek az ajtón és bezárom, gyors fordulatot veszek és nagy lendülettel elindulok, de nekikoccanok valaminek. Vagyis, valakinek. Egy colos fekete hajú srácnak...

- Oh... Namjoon?

- Szia cica... - dünnyögi és a derekamnál fogva magához húz, majd ajkait az enyémre nyomja.

Meglepetten meredek rá, de egy kis késleltetéssel viszonozom az enyhe csókját.

- Hát te? - kérdezem miután leválok a szájáról.

- Gondoltam meglátogatlak, de úgy látom mész valahova.

- Igen, a nővéremhez... Ha gondolod elkísérhetsz. - mosolygok fel rá.

- Ha nem gond. - húzza meg a vállait, aztán megvárja míg elindulok előtte.

Csendesen sétálunk az utcán, igazán nem szólunk semmit, mert nem is tudnánk mit.

- És amúgy... - fordulok vele félig szembe miközben lassítok a tempón. - Mióta élsz egyedül? Mi van a családoddal?

Kicsit összeráncolja a homlokát és felsóhajt. Rám néz, aztán ismételten az utat kezdi kémelni.

- Igazán sose jöttem ki túl jól senkivel. Ezelőtt volt egy barátnőm, de sajnos őt elvesztettem aztán nagy hülyeségeket csináltam, ezzel elszakítva minden családi és baráti szálat.

- Hülyeségeket? - kérdezek vissza halkan.

- Ennyi legyen elég. Nagyon hosszú dolog.

Félve bólintok és tovább haladunk. Betérünk egy szűkebb utcába, ahonnan elég sok sikátor nyílik, ezzel együtt nagyon ijesztővé varázsolva az egész teret.

- Mi a baj? - kérdezi meglepetten.

- Para nagyon... - dünnyögöm halkan, miközben a tekintetemet kapkodom mindenfelé.

Felnevet és megfogja a kezem. Picit elpirulok, aztán hagyom, hogy ő diktálja a lépésiramot.

Majdnem kiértünk az utcából amikor megtorpan és figyelmesen körbenéz. Megszorítja a kezem és az arca egy elég érdekes kifejezés vesz fel.

- Lám, lám! Kit látnak szemeim? Csak nem a drága Kim Namjoon? - jön egy gúnyos hang az egyik sötét sikátorból.

Hihetetlenül beparázok és szinte elbújok Namjoon háta mögött. Próbálom kivenni a sötétben az alakot, de nehezen megy. Annyit látok, hogy egy férfi kapucnival és zsebre tett kézzel.

- Mit akarsz már megint? - köpi oda flegmán Namjoon.

- Hova gondolsz, drágaság? Csak mert találkozunk az utcán, nem kell azonnal azt hinni, hogy akarok valamit... - magyarázza mézesmázos hangon. - Ki a kis csaj, he? Friss hús vagy mi? Még egy olyan mint Chohee? - hallani lehet rajta, hogy vigyorog.

Namjoon nyakán kidagadnak az erek és még jobban megszorítja a kezem. Fájdalmasan megremegek a szorító érzettől és el akarom húzni a karom, de nem megy.

Ki lehet az a Chohee? - fut végig az agyamon ez a gondolat.

- Ne merd még egyszer a szádra venni a nevét! - ugatja vissza dühös hangon Namjoon.

Oké, most tényleg félek...

- Miért ne? Legalább az új nőd is megtudja, hogy mit műveltél a húgommal! - remeg meg az árny és ellöki magát a faltól.

Namjoon ismét rászorít a kezemre, amire felnyekkenek, mert iszonyatosan fáj.

- Nem tettem vele semmit! Baleset volt... - dühöng Namjoon.

- Baleset volt, baleset volt... - legyez a kezével a férfi, miközben egyre csak csökkenti köztünk a távolságot. - Ez a legeslegegyszerűbb... A balesetre fogni. Az baleset volt, hogy aggódott a te faszságaidért és ezért nem szólt neked, hogy jön a baba? He? - megtorpan néhány lépésre tőlünk, de még a sötét részen, így nem láthatom az arcát.

Ismételten megremeg és egy nagy lépéssel elindul, magával ráncigálva. Meglepetten és egy kicsit lesokkolva hagyom, hogy "vontasson".

Rohadtul nem vágok semmit... Egy, ki az a Chohee? És milyen baba?

- N-Namjoon! - próbálok kapcsolatot teremteni vele remegő hangon, de nem igazán akar reagálni. - Namjoon!

- Mi van?! - torpan meg és szúrós szemekkel néz rám.

Nyelek egy nagyot és kifújom a bent tartott levegőm.

- K-Ki az a Chohee?

- Mi közöd van hozzá?! - ordibál le agresszívan, amire még jobban beparázok tőle.

Enyhén könnyek futnak a szemeimbe és kitépem a kezem a szorításából. Hagyom, hogy egy könnycsepp legördüljön az arcomról, aztán futva átszelem azt a kis távolságot ami még a nővéremék házáig van. Sietve bemenekülök a házba és a bejárati ajtó mentén lecsúszok, majd a hajamba túrok.

Mi van velem? Remegek, mint a nyárfalevél... Miért tojtam be ennyire? Sose szoktam ilyen lenni, ha leugatnak, vissza pofázok, de most... Semmi...

- Soomin? - hallom Soyun elnyomott hangját a szobák felől.

- I-Igen... - válaszolom elcsukló hangon.