Soyun
Fejem iszonyatosan fáj, szám is, lábam, karjaim teljesen el vannak zsibbadva, és fázok.
Óvatosan emelem fel a fejem, amikor kivágódik az ajtó, és egy pasi jön be. Elkapja az arcom, ahogy elém ér, majd mérgesen odatrappol az ajtóhoz.
-Ti idióta barmok! Már ennyit se lehet rátok bízni? - kezd el ordítani -Nem azt a nőt hoztátok el! - nagyon megijedtem a kirohanásán. Nem értettem miért vagyok itt, és, hogy ki az a másik nő, vagy, hogy miről is van szó, de azt kell mondjam... beszartam. Soomin szavaival éltem.
-Sajnáljuk főnök! - hallottam egy másik hangot. A férfi idegesen bevágta az ajtót, majd fogott egy másik széket, megfordítva, rá ült, és engem nézet.
-Tény, hogy hasonlítasz rá, de nem tudok veled mit kezdeni. - unottan támasztja a fejét, a szék támláján, és pislog.
-Kiről beszélsz? - hangom szörnyen rekedt volt, már már fájt.
-A szuka hugodról! Gondolom az lehet, Namjoon csaja, mert a hajszíneteket és a testalkatotokat kivéve sok a közös vonásotok. Ezért hoztak téged ezek a barmok. - meglepve pislogok rá.
-Soomin? De hát mit tett ellened? - megrántom a kötelet de elfintorodom. Teljesen belevág a húsomba.
-Ő semmit! De a pasija... Monster! Miatta halt meg a húgom! - idegesen pattant fel, és tapasztotta a kezét a nyakamra. Nem tudtam mégcsak nyelni se. Fuldokolva kezdtem vergődni a kezei alatt, de nem engedett el. -Ez, sokkal jobban fog fájni neki. Mert miatta hal meg a nővére, és az akit szeret, gyűlölni fogja... tökéletes bosszú. Sokkal jobban járok. - sziszegte az arcomba, szemem előtt lassan minden elhomályosult, testem ernyedt lett, de nem jól fogta a nyakam, ahhoz, hogy megfuladjak, de ezt Ő nem vette észre. Agyam tompán igaz, de mindent észlelt, testem magatehetetlen volt, de éreztem, ahogy eloldoznak a székről, aztán kocsiba raknak, majd egy ideig elnyel a sötét semmi. Jungkook arca jelenik meg előttem, ahogy összetörten áll a sírom mellett, aztán Soomin, ahogy teljesen magába zuhanva zokog, Jaejoong és Jin közt... minden annyira hihető volt. Mégis Jungkook arca sokkal fájdalmasabb volt. Szeretem! Teljes szívből, visszavonhatatlanul imádom! És soha többet nem lehetek vele! Nem érezhetem az illatát, a csókját, nem láthatom többet a gyönyörű mosolyát, és szemeit...
Óvatosan emelem fel a fejem, amikor kivágódik az ajtó, és egy pasi jön be. Elkapja az arcom, ahogy elém ér, majd mérgesen odatrappol az ajtóhoz.
-Ti idióta barmok! Már ennyit se lehet rátok bízni? - kezd el ordítani -Nem azt a nőt hoztátok el! - nagyon megijedtem a kirohanásán. Nem értettem miért vagyok itt, és, hogy ki az a másik nő, vagy, hogy miről is van szó, de azt kell mondjam... beszartam. Soomin szavaival éltem.
-Sajnáljuk főnök! - hallottam egy másik hangot. A férfi idegesen bevágta az ajtót, majd fogott egy másik széket, megfordítva, rá ült, és engem nézet.
-Tény, hogy hasonlítasz rá, de nem tudok veled mit kezdeni. - unottan támasztja a fejét, a szék támláján, és pislog.
-Kiről beszélsz? - hangom szörnyen rekedt volt, már már fájt.
-A szuka hugodról! Gondolom az lehet, Namjoon csaja, mert a hajszíneteket és a testalkatotokat kivéve sok a közös vonásotok. Ezért hoztak téged ezek a barmok. - meglepve pislogok rá.
-Soomin? De hát mit tett ellened? - megrántom a kötelet de elfintorodom. Teljesen belevág a húsomba.
-Ő semmit! De a pasija... Monster! Miatta halt meg a húgom! - idegesen pattant fel, és tapasztotta a kezét a nyakamra. Nem tudtam mégcsak nyelni se. Fuldokolva kezdtem vergődni a kezei alatt, de nem engedett el. -Ez, sokkal jobban fog fájni neki. Mert miatta hal meg a nővére, és az akit szeret, gyűlölni fogja... tökéletes bosszú. Sokkal jobban járok. - sziszegte az arcomba, szemem előtt lassan minden elhomályosult, testem ernyedt lett, de nem jól fogta a nyakam, ahhoz, hogy megfuladjak, de ezt Ő nem vette észre. Agyam tompán igaz, de mindent észlelt, testem magatehetetlen volt, de éreztem, ahogy eloldoznak a székről, aztán kocsiba raknak, majd egy ideig elnyel a sötét semmi. Jungkook arca jelenik meg előttem, ahogy összetörten áll a sírom mellett, aztán Soomin, ahogy teljesen magába zuhanva zokog, Jaejoong és Jin közt... minden annyira hihető volt. Mégis Jungkook arca sokkal fájdalmasabb volt. Szeretem! Teljes szívből, visszavonhatatlanul imádom! És soha többet nem lehetek vele! Nem érezhetem az illatát, a csókját, nem láthatom többet a gyönyörű mosolyát, és szemeit...
Hirtelen égni kezdet a tüdőm. Azt hittem kiszakad, köhögve fordultam oldalra egy kéz segítségével, majd újra elnyelt a sötétség.
-Kérem! Ha bárki... bárki meglátná a testét a folyó mentén... az kérem... azonnal hívja a rendőrséget. - Jaejoong hangja kúszott az elmémbe, emiatt, lassan kinyítottam a szemeim. Egy TV állt előttem nem messze, ahol Jaejoong, és Jungkook, Soomin, akit Jin ölelt, ők voltak a képernyőn.
-A gyilkosság elkövetőit elfogták, de sajnos, Soyun Park holttestét még nem találták meg. A búvárok, négy napja keresik... - mondja a nő. Nem bírtam mozdulni. Öt napja eltüntem? Meddig lehettem eszméletlen azoknál a barmoknál? Meg itt? Hogy kerültem ide?
Fájt minden részem. Sírni kezdtem, amikor egy árnyék jelent meg az ajtóban, és azonnal hozzám siet.
-Ez Te vagy, igaz? - homlokomra rak egy kendőt. Óvatosan bólintok. -Nem tudtam mit tenni, ezért itt hagytalak, mármint végig veled voltam... de féltem, hogy lecsuknak. - alaposan megtörölgeti az arcom. -De mostmár, hogy ébren vagy, elviszlek hozzájuk, itt vannak mind a párton... - lassan felemel. Nem tudok tiltakozni, mert annyira ég az egész testem, hogy levegőt venni is fájdalmas.
Kint hideg van, de alaposan betakargat egy pléddel, és fél órát a karjaiban cipel.
-Elnézést! - kiált oda valakinek. Nem nagyon tudok figyelni, mert minden forog velem.
-Yun! - szemeim becsukom az édes hang hallatán, aztán érzem, hogy megfogja az arcom. -Yun! Kérlek néz rám... - kérte, és én megtettem. Jungkook szemei vörös volt, arcán könny csorgott végig, de mosolygott. Jaejoong vett át végül. De nem engedtem el a megmentőmet. A pulcsijába kapaszkodtam, úgy vittek egy mentőautóhoz.
-Nagyon magas a láza. Én próbáltam levinni, de nem tudtam. - hallottam a hangját. Egész vizsgálat alatt, végig fogtam. Nem akartam elengedni, mert attól féltem, hogy újra elmerülök a sötétségben.
-Négy napig nem voltál képes szólni, hogy megtaláltad? - hallottam Jaejoong hangját.
-Én... féltem...
Magamhoz húztam a fiút, mire elhallgatott. Éreztem, hogy megfogja a kezem.
-Sokkos állapotban van, és tüdőgyulladása van. Azonnal be kell vinni a kórházba! - mondja az egyik mentős. Ki akarták feszíteni a kezemből a fiú pulcsiját, de nem hagytam. Két kézzel kapaszkodtam belé, és le akartam szállni arról a hordágyól.
-Hagyják! Hadd menjen vele! - hallottam Jungkook hangját. Hallás voltam neki ezért. -Mégis csak ő mentette meg... - tette hozzá.
Így, hát a fiú jött velem. Fogta a kezem, és a kórházban is, amikor leszedáltak, mert rohamot kaptam a láz miatt. Nem tudom meddig aludtam, de éreztem az anyagot a kezem alatt. Lassan nyitottam ki a szemem, és néztem körbe. Jaejoong és Soomin voltak bent.
-Hol... hol van... - nyögtem ki nagy nehezen. -Fiú... hol... - fejem az ajtóra szegeztem -És... Jungkook... én szeretem... nagyon... - becsukom a szemeim. Teljesen magamhoz húzom a pulcsit.
-Tudom... - hallottam Jaejoong hangját. Fájdalom csengett ki a hangjából -Hoseok kiment egy kávét inni, és enni, hamarosan jön.
Szóval Hoseok a neve?
-Yun... néz rám kérlek... - szipogott Soomin. Óvatosan pislogva néztem rá. Sírt.
-Szívem... - motyogom rá mosolyogva. Akkorát sóhajtott, hogy rögtön fel is zokogott.
-Ne haragudj rám! Az én hibám! - borult a mellkasomra.
-Nem... rossz idő... rossz hely... nem haragszom... - nehezen vettem levegőt. Fájt az oldalam is, mind a kettő. Gondolom valami van bennem, mert érzem. Biztos a folyadékok miatt ami a gyulladás miatt van. Olvastam már erről. Soomin mégjobban sírni kezdet. Haját kezdtem remegő kézzel simogatni.
-Azt hittük meghaltál! Azt mondták, bedobtak a Han-folyóba! Annyira megijedtem! Aztán jött Jaejoong telefonja! Itt meg Hoseok elmondta, hogy látta, amint a hídról a vízbe dobnak. A nyakad még most is kék! És... és... Hoseok mondta, hogy visszahozott ... - hadarta Soomin. Épp kinyílt az ajtó, és két fiú lépett be, és az öcsém.
-Jin... - könnyes szemmel néztem rá, lerakta a tálcát, és hozzám sietett. Soomin oldalra állt, Jin pedig könnyes szemmel homlokon puszilt. Én pedig, ahogy tőlem telt, megöleltem.
-Annyira örülök, hogy élsz! Nem éltem volna túl, ha... - suttogta.
-De élek... - motyogom.
-Hála a magasságos Jó Istennek! - sóhajt fel. Elenged.
-Jungkook... - néztem a fiúra. Rám mosolyog. Jaejoongra néz, így én is, de ő csak bólint, és az ablakhoz fordul. Jungkook pedig leül mellém, lehajol, és megcsókol. Kitört belőlem a sírás.
-Sssh! - próbál csittitani.
Hoseok jelenik meg mellette, és fogja meg a kezem.
-Angyalka! Nyugodj meg kérlek! - szól rám. Lenyelem a többi könnyet, és rá nézek.
-Hoseok! - mondom.
-Jól vagy? - mosolyog rám.
-Köszönöm! - mondom rekedt hangon és Jungkookra nézek. -Ha... Te nem vagy... nem láthatom újra a... családom. - újra Hoseokra néztem.
-Jó helyen voltam jókor! - vállat von, és elengedi a kezem. Jungkook újra lehajol, és homlokon puszil. De én megfogom a kezét egy pillanatra, Ő pedig az ajkaimra hajol, és óvatosan megcsókol.
Utána pedig lassan elnyelt a jótékony sötétség. Elaludtam.
-A gyilkosság elkövetőit elfogták, de sajnos, Soyun Park holttestét még nem találták meg. A búvárok, négy napja keresik... - mondja a nő. Nem bírtam mozdulni. Öt napja eltüntem? Meddig lehettem eszméletlen azoknál a barmoknál? Meg itt? Hogy kerültem ide?
Fájt minden részem. Sírni kezdtem, amikor egy árnyék jelent meg az ajtóban, és azonnal hozzám siet.
-Ez Te vagy, igaz? - homlokomra rak egy kendőt. Óvatosan bólintok. -Nem tudtam mit tenni, ezért itt hagytalak, mármint végig veled voltam... de féltem, hogy lecsuknak. - alaposan megtörölgeti az arcom. -De mostmár, hogy ébren vagy, elviszlek hozzájuk, itt vannak mind a párton... - lassan felemel. Nem tudok tiltakozni, mert annyira ég az egész testem, hogy levegőt venni is fájdalmas.
Kint hideg van, de alaposan betakargat egy pléddel, és fél órát a karjaiban cipel.
-Elnézést! - kiált oda valakinek. Nem nagyon tudok figyelni, mert minden forog velem.
-Yun! - szemeim becsukom az édes hang hallatán, aztán érzem, hogy megfogja az arcom. -Yun! Kérlek néz rám... - kérte, és én megtettem. Jungkook szemei vörös volt, arcán könny csorgott végig, de mosolygott. Jaejoong vett át végül. De nem engedtem el a megmentőmet. A pulcsijába kapaszkodtam, úgy vittek egy mentőautóhoz.
-Nagyon magas a láza. Én próbáltam levinni, de nem tudtam. - hallottam a hangját. Egész vizsgálat alatt, végig fogtam. Nem akartam elengedni, mert attól féltem, hogy újra elmerülök a sötétségben.
-Négy napig nem voltál képes szólni, hogy megtaláltad? - hallottam Jaejoong hangját.
-Én... féltem...
Magamhoz húztam a fiút, mire elhallgatott. Éreztem, hogy megfogja a kezem.
-Sokkos állapotban van, és tüdőgyulladása van. Azonnal be kell vinni a kórházba! - mondja az egyik mentős. Ki akarták feszíteni a kezemből a fiú pulcsiját, de nem hagytam. Két kézzel kapaszkodtam belé, és le akartam szállni arról a hordágyól.
-Hagyják! Hadd menjen vele! - hallottam Jungkook hangját. Hallás voltam neki ezért. -Mégis csak ő mentette meg... - tette hozzá.
Így, hát a fiú jött velem. Fogta a kezem, és a kórházban is, amikor leszedáltak, mert rohamot kaptam a láz miatt. Nem tudom meddig aludtam, de éreztem az anyagot a kezem alatt. Lassan nyitottam ki a szemem, és néztem körbe. Jaejoong és Soomin voltak bent.
-Hol... hol van... - nyögtem ki nagy nehezen. -Fiú... hol... - fejem az ajtóra szegeztem -És... Jungkook... én szeretem... nagyon... - becsukom a szemeim. Teljesen magamhoz húzom a pulcsit.
-Tudom... - hallottam Jaejoong hangját. Fájdalom csengett ki a hangjából -Hoseok kiment egy kávét inni, és enni, hamarosan jön.
Szóval Hoseok a neve?
-Yun... néz rám kérlek... - szipogott Soomin. Óvatosan pislogva néztem rá. Sírt.
-Szívem... - motyogom rá mosolyogva. Akkorát sóhajtott, hogy rögtön fel is zokogott.
-Ne haragudj rám! Az én hibám! - borult a mellkasomra.
-Nem... rossz idő... rossz hely... nem haragszom... - nehezen vettem levegőt. Fájt az oldalam is, mind a kettő. Gondolom valami van bennem, mert érzem. Biztos a folyadékok miatt ami a gyulladás miatt van. Olvastam már erről. Soomin mégjobban sírni kezdet. Haját kezdtem remegő kézzel simogatni.
-Azt hittük meghaltál! Azt mondták, bedobtak a Han-folyóba! Annyira megijedtem! Aztán jött Jaejoong telefonja! Itt meg Hoseok elmondta, hogy látta, amint a hídról a vízbe dobnak. A nyakad még most is kék! És... és... Hoseok mondta, hogy visszahozott ... - hadarta Soomin. Épp kinyílt az ajtó, és két fiú lépett be, és az öcsém.
-Jin... - könnyes szemmel néztem rá, lerakta a tálcát, és hozzám sietett. Soomin oldalra állt, Jin pedig könnyes szemmel homlokon puszilt. Én pedig, ahogy tőlem telt, megöleltem.
-Annyira örülök, hogy élsz! Nem éltem volna túl, ha... - suttogta.
-De élek... - motyogom.
-Hála a magasságos Jó Istennek! - sóhajt fel. Elenged.
-Jungkook... - néztem a fiúra. Rám mosolyog. Jaejoongra néz, így én is, de ő csak bólint, és az ablakhoz fordul. Jungkook pedig leül mellém, lehajol, és megcsókol. Kitört belőlem a sírás.
-Sssh! - próbál csittitani.
Hoseok jelenik meg mellette, és fogja meg a kezem.
-Angyalka! Nyugodj meg kérlek! - szól rám. Lenyelem a többi könnyet, és rá nézek.
-Hoseok! - mondom.
-Jól vagy? - mosolyog rám.
-Köszönöm! - mondom rekedt hangon és Jungkookra nézek. -Ha... Te nem vagy... nem láthatom újra a... családom. - újra Hoseokra néztem.
-Jó helyen voltam jókor! - vállat von, és elengedi a kezem. Jungkook újra lehajol, és homlokon puszil. De én megfogom a kezét egy pillanatra, Ő pedig az ajkaimra hajol, és óvatosan megcsókol.
Utána pedig lassan elnyelt a jótékony sötétség. Elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése