Soomin~
- Morning show! - vágódok le a konyhapult melletti bárszékbe és figyelem ahogy Soyun a reggelivel kínlódik.
- Neked is... - dünnyögte.
Soyun dünnyögött... Mi? Álljunk meg egy szóra! Soyun soha nem dünnyög, csak, ha valami iszonyatos gáz van...
- Mi a baj? - kérdezem komoly hangon.
- Semmi... - dünnyögi ismét és felém fordul egy hatalmas műmosollyal. Ezzel aztán nem csesz át a palánkon!
- Kim Soyun! Már-már az anyám szintjét súrolod, ismerlek, mint a rossz pénzt! Tudom, hogy van valami, és addig foglak szekírozni, amíg ki nem nyögöd! - hunyorgok rá és ahogy leugrok a székről egyenesen mögé állok. Felsóhajt és egy picit megremeg. Na, jó! Itt tényleg nagy gubanc van... - Soyun... Tudod, hogy nekem bármit elmond... - idáig jutok, mert a csengő dallama félbeszakít. Fújtatva vonulok oda a bejárati ajtóhoz és dühösen feltépem. Már készülnék leugatni az ott álló személyt, amikor is, ujjak fonódnak a hajamba és az ajtó előtti válaszfalnak nyomva találom magam. Oké, ez eddig nem lenne nagy baj, de most mit reagáljak az alsó ajkam szívogató Namjoonra? Testével erőteljesen présel a krémszínű falnak, miközben az amúgy is kócos hajam molesztálja... Ja, és engem.
- Szfálj márf lef róflam!! - morgom és a fejét kezdem csapkodni. Hála a Jó Drága Istennek, Yun is időben kapcsol, mert egy gyönyörű, tízből tízes dobással csapja le egy serpenyővel a támadóm.
Ő csak felszisszen és elenged. Mondjuk... Mire is számítottam? Egy ilyen vadállat, aki képes ordibálni ok nélkül egy gyerekkel, valamit balhézik másokkal és titkolózik, ja, és a tetejébe molesztál egy kiskorút, tutira nem hatja meg, ha hat méterről, izomból meghúznak egy fémserpenyőt és olyat kondul a fején, mint a harang, sőt, meg se érzi... Én kis naiv...
- Mit akarsz? - kérdezem semleges hangon, a nyálat törölgetve a számról. Észre se veszem, de a szívem majd ki akar ugrani, az arcom elpirul és zsibong a fejem. Na jó, észre veszem. És ez zavar. Én nem érzek már iránta semmit... Ugye?
- Én... - kezdene bele, de Soyun beelőzi. Beáll elém, mint valami területét és kölykét féltő macska, épp hogy nem sziszeg meg fújtat.
- Mit akarsz itt, mi? Nem volt elég a múltkori? Soomin napokig sírt miattad!
Látom a döbbenetet végigfutni az arcán, de nem sokáig. Ismét pókerarcot ölt magára aztán arrébb tolva a nővérem, elkapja a csuklóm és már húz is kifele a lakásból.
- Hé! Nem akarok veled menni! - rántom ki magam a szorításából. Dühösen meredek rá, de ő ugyanúgy fapofával néz. Megforgatja a szemét és egy hirtelen mozdulattal a vállára kap, akárcsak egy zsák lisztet vagy valamit. - Hé! - visítom és a hátát kezdem ütögetni. - Pizsamában vagyok, ha nem zavarna, te őshülye vadbarom!
Felmorran és jó nagy lendülettel leültet a kőre. Durcásan elkezdek feltápászkodni, de visszanyom. Felé kapom a fejem, de ledermedek. Gyors mozdulattal rántja le magáról a felsőjét, amit hirtelen mintha lassítottban látnék, és felfedi tökéletes felsőtestét. Leguggol hozzám, aztán rám húzza a fekete rövid ujjút.
- Most már nem... Hisztis liba. - mondja a szemeimbe, amire még mindig kábán, de megsértődök. Csendben tűröm, hogy ismét felkapjon és vigyen.
Yun némi fáziskéséssel utánunk rohan, de a kezemmel integetek neki, hogy felesleges próbálkoznia.
Felfújom az arcom és duzzogva könyökölök Namjoon hátára.
Oké... Órák óta itt ülök az anyós ülésen és meredek ki a fejemből. Nézem az aszfaltot.
Jó, lehet, hogy túlzok, nincs az óra, maximum tíz-húsz perc, de emellett a perverz állat mellett, annak tűnik. Többször is megpróbált becserkészni, úgy hajolni, hogy közelebb kerüljön hozzám, mint amikor az állítólagos személyijét kereste a kesztyűtartóban, aztán kivett egy doboz cigit. Mondjuk az se jobb, amikor a combomra teszi a kezét és vándoroltatja össze-vissza, én meg nem tudom már sehogy sem lepattintani.
Hirtelen lefékez, ami ránt rajtam egyet, és rám vigyorog. Félig felhúzott szemöldökkel fürkészem az arcát és próbálok nem túl értetlen fejet vágni.
- Dilibogyót vetél be? - kérdezem fintorogva. Megrázza a fejét, majd picit az ölére pillant. Veszem a célzást, de oda se nézek, hanem azonnal kifele lesek az ablakon. - Nem. Segíts magadon... - jelentem ki csontra lazán. Egy parkolóban vagyunk. Egy elhagyatott parkolóban... Mi?! Riadtan pillantok rá, aztán eszeveszettül kapok a biztonsági övem után, majd a kocsiajtóhoz. Persze az ajtó nem nyílik, a biztonsági zár rá van nyomva. Ismét rámeredek, és látom, hogy nagyon jól szórakozik.
- Látnod kéne az arcodat. Boszi... - vigyorog és belekócol a hajamba. Pici megkönnyebbülés fut rajtam végig, de továbbra is gyilkolászom és szadizom a szemeimmel. - Azért jó látni, hogy nem dobod szét a lábad. Az viszont figyelemfelkeltő, hogy ennyire véded a szüzességed. Most mi olyan nagy becs benne? Csak egy alkalom, sőt, állítólag még fájdalmas is. Miért nem akarsz hamar túl leni rajta? - kérdezi, miközben az állát simogatja.
- Nem a te dolgod! - vágom rá gyorsan. - Vigyél haza.
- Nem. Ma velem leszel egész nap. - feleli higgadtan.
- És Soyunnal mi lesz?! - rivallok rá, amire elhúzza a száját és kicsik megkeményednek a vonásai. Összehúzom magam, még ha bánthatna is, és visszagubózok az ülésre.
Beindítja a motort, aztán ismét elindul velem. Lehunyom a szemeim és várom a végállomást. Picit tompán érzékelek mindent...
Hiába is akarok mozogni, nem megy. Mintha elvesztettem volna a kontrollt a testem felett. Vagy, csak szimplán beszunyáltam...
Megállunk. Leállítja a motort és érzem, hogy néz engem. Megsimogatja a hátamat és kiszáll. Nyitódik a másik ajtó és megcsap a meleg, nyárias szellő. Két izmos kar fonódik körém és kiemel az ülésből. Szó szerint odasimulok a mellkasához, rá a tökéletes mellizmára és jó nagyokat szippantok az illatából. Mintha... Szabad lennék. Álljunk csak meg! Mikor lettem én ilyen?! Tökéletes mellizom, szipuzom a parfümjét? MI?! Ácsi-ácsi-ácsi! Soomin, ébredj! ÉBREDJ!
Puha párnák között ébredek, egy teljesen ismeretlen szobában, egy hatalmas mocorgó izével a lábamnál. Ezt kómás fejjel nehezen fogom fel, de amikor végignyalja a talpam, kipattannak a szemeim és visítva ugrok ki az ágyból. Toporzékolva vinnyogok, de amikor a takaró alól előbújik egy hatalmas fekete kutya, kicsit lenyugszok.
- Öcskös? - biccentem oldalra a fejem. Ő is ezt teszi és leül elém. Egész szép kutyus, ha jobban megnézem. Tipikus házőrző véreb és a fekete színe miatt még durvább hatást kelthet az emberekben. Na, egy ilyen kutyus még nekem is jól jönne, bár talán más színben...
Egy ajtó nyitódás után felugrik előlem és a hang irányába rohan. Tekintetemmel követem a kutya útját és a szoba ajtajánál megpillantom Namjoont.
- Jól vagy? Sikoltást hallottam. - birizgálja meg a véreb hátát. Bólintok és visszaülök az ágyba. - Bealudtál, szóval behoztalak az ágyamba. A fürdőszoba a folyosó végén jobbra. Készítettem ki neked ruhát.
Oh... Na, most meglepett. Amint bezárja az ajtót, elterülök az ágyon. Mikor lett ő ilyen törődő típus? Hiszen, az eddigi tapasztalataim szerint ő egy vadbarom, aki csak lyukra játszik...
- Atyám, de bonyolultak a pasik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése