Vészjósló nesz
~Nara~
A szüleim halála óta egyedül élek. Ezt a traumát feldolgozni talán sosem tudom, de a munkám eltereli róla a figyelmem. Egy kávézóban dolgozom, mint felszolgáló.
A pulton könyökölve bámulom a munkába menő nőket illetve férfiakat, és a nyári szünetet élvező diákokat. Nekem is nyári szünet van, de nekem a munkám fontosabb.
- Nara… -ver ki gondolataimból kollégám –már megint a csokis fánkokkal szemeztél –kuncog rajtam Min.
- Nem is –hadakozom.
- Éhes vagy? –mosolyog rám.
- Egy kicsit. Elfelejtettem reggelizni –húzom a szám.
- Gyere, meghívlak egy csokis fánkra –mosolyog, majd kivesz két darabot a fánkok közül.
- Nem lehetne kettőre? –mosolygok ártatlanul.
- Telhetetlen –vigyorog rám, majd kivesz még egyet, s leülünk egy asztalhoz.
- Van terved estére? –mosolyog rám.
- Nincs –harapok a csokis fánkba. –Mert?
- Eljöhetnél egy buliba. Nincs messze a disco ahol rendezi a testvérem a bulit –mosolyog bíztatóan Min, és Ő is beleharap a fánkjába.
- Tudod, hogy sok a dolgom. Ott van a ház, a hitelt is fizetnem kell, a bankkal is rendeznem kell a dolgokat, sőt még az iskola igazgatójával is beszélnem kell, hogy a biológia szakkört legyen szíves kihúzni, és írjon át táncra –hadarom el mondandóm.
- És ezt mind este? –vonja fel egyik szemöldökét Min. –Valld be, hogy berezeltél –kuncog.
- Nem, nem este, de az e-maileket meg kell valamikor írnom. Fél 10-kor mehetek el innen. Addigra már sötét van. Örülök, ha hazaérek, mert az utcában van egy hatalmas kutya ami riogat engem. Utána még főzök valami kaját, és … -hadarom de munkatársam közbe vág.
- Te este 11-kor is eszel? –akad ki teljesen –Mindig megmutatod, hogy kis éhenkórász vagy –nevet rajtam.
- Nem vagyok az, csak az ételek szeretnek engem, én pedig őket –mosolygok örömittasan, s a második fánkomat kezdem meg.
- Szóval…nem tudnál rám is szakítani időt? –néz rám boci szemekkel Min.
- Sajnálom…-sütöm le szemeim.
- Semmi gond. Majd máskor –mosolyog biztatóan Min.
- Min! Gyere…van egy kis meló –jön ki kicsit botorkálva a főnök.
- Látom megint megártott neki a sok bor –kuncogok.
- De isteni. Szóval pszt –csitít le Min, majd elmegy a főnökkel hátra.
Mosollyal az arcomon szolgálom ki a vevőket, ámbár ez a mosoly inkább arcra fagyott mosoly.
A napom hátra lévő részében csak rohangáltam jobbról-balra, de ez a munkámmal jár.
- Nara!–kiáltja a nevem az egyik benfentes vendég.
- Igen? –állok meg az asztal mellett.
- Mit szólnál ha munka után hazavinnélek? –mosolyog rám.
- Sajnálom, de… -megszeppenve kezdek bele válaszomba, amikor a főnököm kijön.
- Mi a baj? Haza szeretnéd vinni? Sajnálom, de Minnel és velem jön haza. –karolja át derekam a főnököm.
- Oh, értem. –köszörüli meg a torkát a vendégünk.
- Helyes. Most pedig idd meg a teád, és viszlát. –mosolyog a főnököm gonoszan –Oh, és Nara. Kérlek ne mélyeszd a combomba legközelebb a körmöd –fordítunk hátat a vendégnek, és a főnököm a seggemre markol.
- Köszönöm –suttogom.
- Nincs mit –mosolyog le rám. –Vigyázz vele. Nem csak a pénz vezérli –kacsint rám, majd Min kijön.
- Na? Minden rendben? –pislant rám nagyokat.
- I-i-igen... –nyelek nagyot.
- Sápadt vagy mint a nagyanyám. Szóval kivele –ülünk le a pult mögötti kis kétszemélyes asztalhoz.
- Az a pasas. Aki öltönybe van. Bepróbálkozott –sütöm le szemeim -,de a főnök megvédett –sóhajtok.
- Látod? Ilyen az én szívem csücske –örömittasan mosolyog rám Min –Kimegyünk cigizni? Nikotin éhségem van –liheg.
- Van nálad tűz? Én elfelejtetem hozni –vigyorgok ártatlanul.
- Az eszed nem hagytad otthon? –ugat le Min.
- Azt még nem –kuncogok.
- Na gyere Te „mindent otthon hagyok királynő” –gúnyol Min.
- Nem is –öltöm ki rá nyelvem, majd a hátsó ajtón kimegyünk.
Ahogy a cigarettát meggyújtom, egyből szívok belőle. Imádom, amikor a füst kiszáll ajkaim közt. Egyszerűen megnyugtat, hogy van min levezetnem a feszültséget. Ahogy az utolsó slukkot is elszívom, visszamegyünk a kávézóba.
Egész álló nap, majd elaludtam. A vendégek 3 óra tájában szinte sorjában jöttek. Tömegnyomor volt rendesen. Alig vártam, hogy a főnök kimondja azt az egy mondatot. Erre pedig kellett várnom még egy jó darabig.
Az úttestet bámulva könyökölök a pulton, s nézem, ahogy a sok autó elmegy a kávézó ajtaja előtt, amikor a főnököm kilép az ajtón.
- Öltözhetsz –mosolyog, én pedig mint akit ágyúból lőttek ki, úgy rohanok hátra.
Este van és sötét. Az utcán világítanak a lámpák, ezzel megkönnyebbítve nekem, hogy ne essek hasra valamiben.
A városnak egy kihalt részén járok. Itt nincs semmi különös csak sikátor meg raktárak. A járdán csak a saját cipőm csoszogását hallom, s hirtelen mintha megduplázódott volna ez a hang. Hátra fordulva körbepillantok, de sehol senki. Nyugi Nara, nincs semmi baj, biztosan csak egy macska volt… Ezzel a gondolattal nyugatatom magam, hogy ne rémüljek meg. Tovább folytatom az utam, remélve, hogy tényleg csak képzelődöm.
A pulton könyökölve bámulom a munkába menő nőket illetve férfiakat, és a nyári szünetet élvező diákokat. Nekem is nyári szünet van, de nekem a munkám fontosabb.
- Nara… -ver ki gondolataimból kollégám –már megint a csokis fánkokkal szemeztél –kuncog rajtam Min.
- Nem is –hadakozom.
- Éhes vagy? –mosolyog rám.
- Egy kicsit. Elfelejtettem reggelizni –húzom a szám.
- Gyere, meghívlak egy csokis fánkra –mosolyog, majd kivesz két darabot a fánkok közül.
- Nem lehetne kettőre? –mosolygok ártatlanul.
- Telhetetlen –vigyorog rám, majd kivesz még egyet, s leülünk egy asztalhoz.
- Van terved estére? –mosolyog rám.
- Nincs –harapok a csokis fánkba. –Mert?
- Eljöhetnél egy buliba. Nincs messze a disco ahol rendezi a testvérem a bulit –mosolyog bíztatóan Min, és Ő is beleharap a fánkjába.
- Tudod, hogy sok a dolgom. Ott van a ház, a hitelt is fizetnem kell, a bankkal is rendeznem kell a dolgokat, sőt még az iskola igazgatójával is beszélnem kell, hogy a biológia szakkört legyen szíves kihúzni, és írjon át táncra –hadarom el mondandóm.
- És ezt mind este? –vonja fel egyik szemöldökét Min. –Valld be, hogy berezeltél –kuncog.
- Nem, nem este, de az e-maileket meg kell valamikor írnom. Fél 10-kor mehetek el innen. Addigra már sötét van. Örülök, ha hazaérek, mert az utcában van egy hatalmas kutya ami riogat engem. Utána még főzök valami kaját, és … -hadarom de munkatársam közbe vág.
- Te este 11-kor is eszel? –akad ki teljesen –Mindig megmutatod, hogy kis éhenkórász vagy –nevet rajtam.
- Nem vagyok az, csak az ételek szeretnek engem, én pedig őket –mosolygok örömittasan, s a második fánkomat kezdem meg.
- Szóval…nem tudnál rám is szakítani időt? –néz rám boci szemekkel Min.
- Sajnálom…-sütöm le szemeim.
- Semmi gond. Majd máskor –mosolyog biztatóan Min.
- Min! Gyere…van egy kis meló –jön ki kicsit botorkálva a főnök.
- Látom megint megártott neki a sok bor –kuncogok.
- De isteni. Szóval pszt –csitít le Min, majd elmegy a főnökkel hátra.
Mosollyal az arcomon szolgálom ki a vevőket, ámbár ez a mosoly inkább arcra fagyott mosoly.
A napom hátra lévő részében csak rohangáltam jobbról-balra, de ez a munkámmal jár.
- Nara!–kiáltja a nevem az egyik benfentes vendég.
- Igen? –állok meg az asztal mellett.
- Mit szólnál ha munka után hazavinnélek? –mosolyog rám.
- Sajnálom, de… -megszeppenve kezdek bele válaszomba, amikor a főnököm kijön.
- Mi a baj? Haza szeretnéd vinni? Sajnálom, de Minnel és velem jön haza. –karolja át derekam a főnököm.
- Oh, értem. –köszörüli meg a torkát a vendégünk.
- Helyes. Most pedig idd meg a teád, és viszlát. –mosolyog a főnököm gonoszan –Oh, és Nara. Kérlek ne mélyeszd a combomba legközelebb a körmöd –fordítunk hátat a vendégnek, és a főnököm a seggemre markol.
- Köszönöm –suttogom.
- Nincs mit –mosolyog le rám. –Vigyázz vele. Nem csak a pénz vezérli –kacsint rám, majd Min kijön.
- Na? Minden rendben? –pislant rám nagyokat.
- I-i-igen... –nyelek nagyot.
- Sápadt vagy mint a nagyanyám. Szóval kivele –ülünk le a pult mögötti kis kétszemélyes asztalhoz.
- Az a pasas. Aki öltönybe van. Bepróbálkozott –sütöm le szemeim -,de a főnök megvédett –sóhajtok.
- Látod? Ilyen az én szívem csücske –örömittasan mosolyog rám Min –Kimegyünk cigizni? Nikotin éhségem van –liheg.
- Van nálad tűz? Én elfelejtetem hozni –vigyorgok ártatlanul.
- Az eszed nem hagytad otthon? –ugat le Min.
- Azt még nem –kuncogok.
- Na gyere Te „mindent otthon hagyok királynő” –gúnyol Min.
- Nem is –öltöm ki rá nyelvem, majd a hátsó ajtón kimegyünk.
Ahogy a cigarettát meggyújtom, egyből szívok belőle. Imádom, amikor a füst kiszáll ajkaim közt. Egyszerűen megnyugtat, hogy van min levezetnem a feszültséget. Ahogy az utolsó slukkot is elszívom, visszamegyünk a kávézóba.
Egész álló nap, majd elaludtam. A vendégek 3 óra tájában szinte sorjában jöttek. Tömegnyomor volt rendesen. Alig vártam, hogy a főnök kimondja azt az egy mondatot. Erre pedig kellett várnom még egy jó darabig.
Az úttestet bámulva könyökölök a pulton, s nézem, ahogy a sok autó elmegy a kávézó ajtaja előtt, amikor a főnököm kilép az ajtón.
- Öltözhetsz –mosolyog, én pedig mint akit ágyúból lőttek ki, úgy rohanok hátra.
Este van és sötét. Az utcán világítanak a lámpák, ezzel megkönnyebbítve nekem, hogy ne essek hasra valamiben.
A városnak egy kihalt részén járok. Itt nincs semmi különös csak sikátor meg raktárak. A járdán csak a saját cipőm csoszogását hallom, s hirtelen mintha megduplázódott volna ez a hang. Hátra fordulva körbepillantok, de sehol senki. Nyugi Nara, nincs semmi baj, biztosan csak egy macska volt… Ezzel a gondolattal nyugatatom magam, hogy ne rémüljek meg. Tovább folytatom az utam, remélve, hogy tényleg csak képzelődöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése