Broken souls~18. rész

Yuna
Utolsó emlék...
Narával való beszélgetés után, a nappaliba telepedtem le.
Elgondolkodtató amit mond, mert valami ilyet érzek Én is néha, meg amikor Jimin megcsókolt.  De teljesen meg vagyok törve lelkileg, és testileg is, össze vagyok zavarodva, így fogalmam nincs, most miért nem érzek semmit. Teljesen üres vagyok.
-Yuna? - jött be Nara.
-Hmm? - pillantottam rá.
-És... mi van... Jin és Mon börtönben vannak? - kérdi. Leül mellém, Én pedig megölelem.
-Jint lecsukták, életfogytiglanit kapott. Mon pedig... szerintem elbújt, mert Jimin azt mondta, hogy meglőtte Jungkook. Gondolom, sok vért vesztet... - haját kezdem piszkálni, mert tudom, hogy ez megnyugtató számára.
Biztos elaludtam, mert amikor pislogva néztem szét, már sötét volt a nappaliban, TV halkan szólt, és bevoltam takarva. Nagyot ásítva ülök fel. Ekkor jön be Nara. És a bejárati ajtón.
-Hol voltál? - pattantam fel.
-Csak sétálni.  - elmegy mellettem, és bemegy a szobába. Nagyon furcsa nekem. Most annyiban hagyom, úgy is szól, ha gond van.
Elmentem lezuhanyozni, és aludni. Pár perc múlva nyílt az ajtó, és Nara jött be. Mellém feküdt, Én pedig betakargattam.
-Ha bármi gond van, itt vagyok! - suttogtam neki.
-Tudom. - bújt hozzám.

Napok lassan teltek, Jiminről semmi hír, nem ír, Én pedig nem akarom zavarni. Nara egyre furcsább, és nem tudok rá jönni miért. Lehet azért, mert fél? Attól, hogy Mon megtalál?  Esetleges Jungkook miatt? Próbálok beszélni vele, de mindig terel. Nem értem miért ilyen.
Eddig szinte mindent megbeszéltünk, most pedig... elfordul. Na nem szó szerint, hanem képletesen.
-Mi a gond? - ül mellém anya.
-Aggódom Nara miatt. Nem hajlandó beszélni velem. Most is bent van a szobájában, és nem tudom mit csinál. - sóhajtok.
-Én megyek, dolgom van, te pedig beszélj vele! - áll fel, puszit ad a fejem tetejére, és rám mosolyog. -Szeretlek életem!
-Én is téged anya. - mosolyogva néztem fel rá.
Anya elment, Én pedig felálltam, és Nara ajtajához mentem. Bekopogtam, de válasz nem jött, be akartam menni, de kulcsra lett zárva. Megráztam a fejem és a konyhába mentem. Félúton meg kellett állnom, mert a bejárati ajtó nyitva volt. Anya ennyire sietett, hogy nem zárta be? Vállat vonva mentem a konyhába, amikor hirtelen valami tompa ütés miatt földre kerültem...

Fejem iszonyatosan fájt, teljesen le voltam blokkolva, testem nem mozdult, így inkább lassan, a fejem kezdtem fel emelni. Szörnyen fájt a fejem hátulja. Kicsiket pislogva néztem szét. A konyhában voltam, egy székhez kötözve, előttem pedig a pulton Monster ült.
-Na végre... már azt hittem itt fejeztem be a kis hadjáratom, de úgy látszik, a szerencse, újra velem van. - fintorogva száll le a pultról, és fogja meg a combját. Gondolom azt lőtte meg Jungkook. -Viszont! - áll elém, kést szegez nekem, ekkor veszem észre, hogy a póló szét van hasogatva rajtam, és nadrág sincs rajtam. -A másik ribancot nem találtam. Merre van? Hol bújtattod? - hajol előre. Az arcán van pár heg, a rajtaütés miatt.
-Sehol... nem volt itt már két napja. - mondom szagatottan.
-Hazudsz! Néztem a bezárt ajtó mögött is ott látszott, hogy itt van! - fogta meg a torkom. Nem kaptam levegőt annyira szorította a nyakam. -Hová bújt el? - kérdi újra.
-Nem... tudom... - nyögtem ki. Elengedte a nyakam és az ajkaimra hajolt.
-Kár, hogy most nem tudlak megdugni... pedig olyan jól esne. - sóhajt. -Ám, de... hogy hagyjak egy kis nyomot magam után, kicsit megkínozlak! - kiegyenesedik, és végig vág a karomon. -Lassan fogsz elvérezni, Én pedig végig nézem, addigra hátha haza jön a mi kis Naránk, és vele kicsit tovább fogok játszani! Hmm... - kést nézegetve beszélt, Én pedig ajkam összeszorítva tűrtem a fájdalmat. -Tudod, már jó pár napja figyeltem anyudat. Igazán szemrevaló nő...
-Hagyd békén anyát! - ordítok rá. Nevetve néz rám.
-Ne aggódj, nem szeretem az öreg húst! - hajol előre, hasamhoz ér a késsel, és sorban, kicsit srégen, vagy hatszor megvág, az utolsó mélyebb volt, szinte éreztem a hasfalamban a hideg pengét. A fájdalom miatt pedig már szinte ordítok. -Ugye, milyen jó érzés? - óvatosan guggol elém a lába miatt, Én pedig zihálva néztem mit akar tenni. -Nekem nagyon... mert, így elégtételt veszek, a kár miatt amit a drága zsarukáid okoztak. Gondolom azóta is hozzád jár dugni Jimin, igaz? Csak furcsa, hogy, azok után, amiket tett, Te még képes vagy szét rakni neki a lábaid. - lábamközzé nyúlt, és simogatni kezdett, nekem pedig kicsordult a könnyem. -Vagy tévedek? - veszi el a kezét. -Na mindegy! Olvastam valahol, hogy, ha az embert, több helyen megvágják, két órába se telik, elvérzik, és kómába esik, aztán meghal! Na, akkor próba cseresznye! - combom kezdi vagdosni, Én pedig ordítok a fájdalom miatt.
-Hagyd abba! Ha kell veled megyek, azt tehetsz velem amit akarsz, csak hagyd ezt abba! - kérem sírva.
-Az nem lenne elég! Meg foglak ölni! - másik combom kezdi vagdosni, jó mélyen, végül, mire abba hagyja, már szinte eszméletlen vagyok. A parketten ott csillog a vérem, aztán fel emeli a fejem, és a szemembe néz. -El se hiszed mennyire gyönyörű látvány vagy így! Kíváncsi vagyok, Jiminnek mennyire tetszik majd ez!? - homályos minden, de egy percre kitisztul a fejem, meglátom Narát a konyha ajtóban, aztán valami kattan, és egy dörrenés! Monnak még reagálni sincs ideje, a golyó egyenesen szíven találja, vér bukik ki az ajkai közül, a hajam elengedi, ezzel nehézzé válik a fejem, amit épphogy tudok tartani. Nara az ajtó mellett a padlóra rogyik, kezéből kiesik a fegyver, Mon még rám pillant, aztán összerogyik.
Minden olyan hirtelen történt, hogy a tompa agyam, alig fogja fel a dolgokat, de megjelent Jimin, meg jó pár mentős, zsaruk, minden.
Jimin amikor meglát, azonnal hozzám rohan, kioldoz, és látom, hogy a szemei könnyesek. Ennyi volt az utolsó emlékem...